WOW: A cég / 2019 ©/

12. Fejezet

- Igen? – szólók bele a telefonba és kilépek a zuhanyzóból, derekamra csavarva a törölközőt.
- Tesó, eljössz velem edzeni? – kérdezi Ricsi, akinek a fejét most pillantom meg a tárcsázó fotón.
- Most zuhanyoztam – mondom neki és megtörlöm az arcom.
- Ne már! Senki nem jön el, szóval nagyon jó lenne, ha ki rángatnád a segged és nem tőrödnél most senkivel – utal egy személyre.
- Jó, legyen. Eljössz értem? – megyek át a szobámba.
- Igen. Akkor nemsoká' érkezem.
Összepakoltam egy törölközőt, tusfürdőt, papucsot és ruhát. Felkaptam magamra egy szürke nadrágot rá pedig egy fekete térdnadrágot, a szekrényből kivettem a fekete edzős pólóm. Mire végeztem a kapucsengő jelzett. Az előszobába lépve felettem egy sportcipőt és a vállamra kaptam a táskát majd elindultam.
- Téged támogat a Nike? - teszem a hátsó ülésre a táskám.
- Nem, még - ülök be Ricsi mellé, akivel kezet fogok. - Hát, tesó látom miért akartál edzésre hívni - nézek a hasára.
- Még kockás - simít rajta végig, amire én felnevetek.
- Igen az enyém is az - mondom.
- Beszéltem Bencével, azt mondta mostanában halasztod a megbeszéléseket és a tárgyalásokat is mindig új időpontba teszed. Van valami oka? - állunk meg a piros lámpánál.
- Nincsen - mégis mit mondjak? Hogy haza utaztatom mindig Rellát? - Csak kicsit kezdek fáradni.
- Ki merített a hétvégi buli? - állunk be a parkolóba.
- Azt hagyjuk is - szállok ki és ki veszem a táskám. - Egész éjjel nem aludtam - mondom.
- Ó, talán volt valami? - mosolyodik el kacéran.
- Persze, csak is. Rella nem volt túl jól az az igazság - nyitódik ki előttünk a terem ajtaja ahol a pultban a nő köszön. Ricsi elment egy kulcsért majd bementünk a jobb oldali öltözőbe.
- Most, hogy mondod - nyitja ki a szekrény ajtaját -, Rellának születésnapja lesz - jelenti ki és betuszkolja a táskámat is.
- Mikor? - döbbenek meg. Ezt ki mondhatta neki?
- Pénteken azt hiszem - vakarja tarkóját. - Mindegy, majd meg nézem Facebookon. Kell bulit csinálni neki.
- Igen, az jó ötlet - késő este nem igen vannak már a teremben, néhány ember rajtunk kívül az utolsókat fújta. A futópadhoz mentünk.
- Majd felhívom Laurát úgy is ő mondta, ki találunk Rellának valami jót - befejezi a mondatot és futni kezd.
- Szerintem én össze vagyok vele veszve, vagy nem tudom - kocogok -, ma is összekaptunk.
- És még nem is vagytok együtt - nevet a mellettem lévő futó. - Nem is leszünk - kapcsolok gyorsabb tempóra.

A céghez szinte már rohantam be. Sok feladatom van ma, Patrik is küldött új maileket, amit a telefon már jelzett is.
Az asztalomhoz érve, egy melírozott hajú, magassarkúban miniszoknyában és ingben „várt" rám egy nő.
- Elnézést – köhögtem – keres valakit? – szólítom meg az ismeretlent.
- Ó, ne haragudj – szóval tegeződünk, akkor ezen a helyen nem szokás a magázódás. Igen, ezt se tudod Rella. – Csak azt hittem újra visszakerült a főnökünk a helyére.
- Hát – nevetek fel – én nem főnök vagyok – teszem le a táskám és a sálam az asztalra teszem.
- Igen, látom – néz le, amiért egy kicsit elszégyellem magam. – Most megyek is – mondta és megfordult a húsz centis magassarkújában és eltipegett. Jó isten, milyen emberek dolgoznak itt? A gépemet bekapcsolom és meg is nyitom az emaileket, mindent újra olvasok, hiszen tegnap nagyon nem volt időm, és legközelebb a gépet is haza viszem, vagy inkább az enyémet hozom el és mindig viszem.
- Szia Rella! – jön hozzám Patrik, aki letesz egy nagyobb papírtömböt az asztalomra.
- Szia. Ez mi? – mutatok a papírokra.
- Nem tudom, tudom, hogy ez nem a te feladatod, de kéne iktatnod és sorrendbe helyezned. Sok dolgod van? Másra is bízhatom.
- Nem, nem. Megcsinálok pár címlapos szerkesztést – mondom –, küldjem neked vagy pedig vigyem fel? – kérdezem.
- Ömm, nem is tudom. Szerintem hozd fel. De, minimálisan szerkeszd, mert még ki kell találni hozzá egy s mást – bólintok. – Nagyon szépen köszönöm, hogy segítesz – mutatott a papírokra és hátat fordított.
- Ú, Patrik! – szólók utána és még fel is állok. – Honnan tudok szedni mappákat? – kérdezem és visszaülök a helyemre.
- Lemész és Bence ad vagy kérsz a csajoktól – mutat az előttem lévő dolgozókra. Oda nem megyek egyikhez sem!
- Köszi – jaj Rella! Már most túl kell terhelned magad? Szép lesz a mai napod!
A címlapokkal kezdtem. Az asztalomon van pár színes cetli, amire rá tudtam írni mi hiányzik a képről és mit szeretnék én rajta látni. Pár ötletet is írtam hozzá.
Ismét vannak nagyobb akcióban lévő ruhák vagy nyáriasabb kiszereléseink, amik igazán jól mutatnának a magazinunk belsejében, mint a címlapon.
Az emaileket elrendeztem, néhányra válaszolnom is kellett. A telefonom rezgésére lettem figyelmes, Laura hívott:
- Szia – köszönök neki.
- Rella, szakdolgozatot kell írnunk marketingből ez az utolsó!
- Ne! – az időzítés remek! – Köszönöm, hogy értesítettél viszont most melózók.
- Megmondom őszintén engem is bevihetnél melózni oda – nevet fel.
- Jól van, lehet teszek valamit az érdekedben – mondom – viszont most mennem kell. Szia – teszem le a telefont.
A hátam mögött van egy nyomtató és fénymásoló. A négy címlapot és a magazinos oldalt kinyomtattam. Az asztalra tettem az elkészült nyomtatványt.
Amit Patrik hozott papírokat időrendi sorrendbe próbáltam tenni de lehetetlen volt, annyira össze volt keverve minden. Vagy három hónapra vissza kéne mennem, hogy rendesen legyen minden papír.
Felkeltem az asztalomtól, a négy papírt a kezembe véve a telefont zsebre rakva felindultam az emeletre.
- Bocsánat – szólal meg a titkárnő, akit már nem egyszer láttam – ide nem jöhet csak úgy fel – szegezi rám szúrós tekintetét.
- De én Patrikhoz jöttem – felelem és magamhoz szorítom a lapjaim.
- Nem baj, majd leküldöm magához, ide nem jöhet csak úgy fel – Krisztián mögülem lépett ki.
- Ő feljöhet. Köszönöm, hogy tartottad magad, amit megbeszéltünk, de már mondtam, hogy feljöhetnek – mondta és a nő gúnyos tekintettel elfordult tőlünk. Nem értem, mi baja mindenkinek velem?
- Köszi – kerülöm ki és Patrik irodája felé tartok.
- Mit viszel? – kérdezi.
- Magazinos valamit – mondom -, de nem érek rá. Bocsánat – le kéne állnod a bocsánatokkal!
Patrikkal szemben állok, aki a barna bőrszékében ül.
- Tudod, leülhetsz ám – mondja.
- Zavarban vagyok, várj – nevetek saját magamon. – Igazából írtam pár ötletet és még vagy hatszor kinyomtattam volna, hogyan tudnám elképzelni ezeket.
- Biztos, hogy nagyon pontos vagy – nézi a lapokat. – Mit is találtál ki pontosan?
- Például vegyük azt a zöld bikinit – mutatok rá – szerintem, nagyon jól mutatna egy téli háttér mögötte és valami lány is állhatná a modellt, ne pedig szárazon tegyük a cikkeket a lapra – Patrik elkerekedett szemekkel néz rám. – Aztán a téli kabátot, ismét valami helyszínen, egy nőn mutathatnánk meg.
- A bikiniset én is el tudnám képzelni egy nagy ablaknál, ahol a lány mögött esik a hó, ő pedig medencézik vagy csak simán áll – kezdi -, remek ötleteid vannak. Felírtam őket, Krisszel egyeztetek.
- Rendben. Most meglátogatom a tesódat – mondom és ki megyek az ajtón. – Ó, Bence – botlok a testvérébe.
- Igen? – fordul meg és a haját állítgatja.
- Tudnál nekem segíteni? – kérdezem.
- Persze, mondjad csak – karol át hátamnál és vezet az iroda felé.
- Kellenének mappák, mindegy milyen csak tudjak bele tenni papírt, és több kéne.
- Na, gyere – megyünk az irodába. – Adok neked egy ilyen dobozt – fog meg egy átlátszó dobozt, amit a kezembe nyom – teszek neked mappákat, és ilyen irattartót. Meg várj – fogja állát. – Adok tollakat, tartóval meg ezeket a cetliket viheted.
A dobozt, amit kaptam, tele pakolta mindenféle cuccal amivel csak lehetett. Már csak a növény hiányozna belőle, és utána felmondok, hogy haza vigyem.



Elég jól elhúzódott a papírmunkám, így nagyon enni sem volt időm, így – a lányoknál láttam a kávét -, én is vettem magamnak kettőt, hogy valamivel ontsam az éhségem.
- Rella! – kérdezi tőlem.
- Hm? – rakosgatom a papírokat.
- Túlórázol? – nézek Patrikra.
- Miért kérded? – húztam össze a szemöldököm.
- Három óra van – mutat az órájára – általában ilyenkorra már haza mennek az emberek.
- Hát akkor ezek szerint igen – mondom és beletettem a dossziéba a papírt, majd gépelek egy sort.
- Nagyon benne lehetsz a munkába, hogy ha ennyire nem hallottad, hogy szólók. Bocsánat, hogy rád hagytam ezt a munkát, de megyek is, nem zavarlak.
- Semmi baj, tényleg – mondom mire ő már közel sem volt ott.
Az utolsó papírokat válogatom dossziéba majd begépelem. Sorrendbe teszem őket. Lezárom a gépet, bedobom a táskámba a kulcsaim, és a telefonom. Felöltözök és elhagyom az asztalom.
Kiérve a hideg levegőre, fellélegeztem. A fejem így is már kezdett megfájdulni.
- Szia Rella – köszön rám egy fekete autóból Ricsi. Jézus ez hiányzott.
- Szia, mi újság? – kérdezem.
- Semmi különös, Patrikot keresem egyszer hívott, hogy kéne beszélnünk – szállt ki az autóból.
- Húha, hát Patrik az előbb ment el. Ne kérdezd hova, de már nincs itt.
- Ó, értem. Köszi, hogy szóltál – kacsint rám és visszasétál az autóhoz.
- Nincs mit – táskámat vállamra dobom és folytatom az el sem kezdett utam hazáig.
- Nem vagy éhes? – kérdez utánam egy hang, amit ezer között is már megismernék.
- Nem, köszönöm – hazudtam, mert nem akartam előtte enni.
- Egész nap nem ettél semmit – honnan tudja? Ja, hát Rella, ott van melletted az ablak, ahol rád látnak.
- Igen – mondom.
- Szóval most bedobunk valahol egy pizzát – válaszolja az öltönyben lévő férfi, akiről még azt is kinézné egy ismeretlen, hogy valami maffiózó.
- Na jó, menjünk – mondtam, mert még a hasam is el kezdett korogni.