Miles away - Still there

1. fejezet

     Hajnali fél 5 órakor keltem a telefonom csörgésére. Álmosan kinyomtam az ébresztőt, a hátamra fordultam és megdörzsöltem a szemem. Ma van a nagy nap.

Apa ránk parancsolt, hogy 5 órakor indulásra készen kell mindenkinek állnia, aki nem öltözik fel, az itthon marad. Tudom, hogy komolyan is gondolta, otthon is ezt csinálja, ha valahova kirándulni megyünk, percre pontosan indulunk, és volt már, hogy otthon maradtam. Minden év első december szombatján beülünk nagyapa 7 személyes autójába és egészen Bécsig meg sem álltunk.

Kimásztam az ágyból, magamra kaptam a már kikészített meleg ruhákat, a vastag sálamat, táskámba tuszkoltam a tartalék sálamat, és elégedetten néztem az órámat, hogy még van 20 percem indulás előtt.

Kómásan a nappaliba mentem, ahol már anya tett-vett a nagyimmal, apa meg biztosan kint volt nagypapával a kocsit beindítani, bepakolni pár pokrócot, miegymást.

A kávégéphez mentem és megnyomtam a kávéfőző gombját, ami ezután hangosan elkezdte darálni a kávét. Azt hiszem sikerült felébrednem még a kávé illata előtt.

- Jó reggelt kincsem – köszöntött anya mosolyogva, - látom frissen, mint mindig.

Megcsapta az orromat az incsiklandó friss kávé illata, és alig győztem kivárni, hogy az első kortyot megigyam. Mennyei frissítő.

- Mmm – morogtam álmosan, és odamentem az asztalhoz, ahova már ki volt készítve a rengeteg elemózsia, szendvicsek, péksütik, rántott hús... nagyi és a hús mániája.

Elmosolyodtam a kávém felett, miután megittam, elöblítettem a csészét.

- Tudok valamit segíteni? – kérdeztem meg őket.

- Igen, megtennéd, hogy a kész szatyrokat kiviszed a kocsihoz?

- Persze – bólintottam, és felkaptam két méretes szatyrot, amivel kicsoszogtam a kocsihoz.

Kint hűvösebb volt a levegő, mint gondoltam, így vállon veregettem magam gondolatban, hogy jól tettem, hogy a vastagabb sálamat választottam.

- Jó reggelt – köszöntöttem a család férfi tagjait, akik rám néztek és egyből vissza is köszöntek, - itt van a túlélőkészletünk.

Odaadtam apának a csomagot, aki gondosan betette a csomagtartóba. Az órájára nézett, összevonta a szemöldökét, végig mért engem, és én már az ég felé is emeltem a kezeimet.

- Tudom, tudom. Már megyek is be, veszem a sálam, kabátomat, csizmámat és mehetünk is – mondtam halványan mosolyogva.

- Szólj anyádéknak, hogy ők is igyekezzenek – kiabálta utánam.

Percre pontosan az autóban ültünk és már indultunk is Bécsbe, az adventi kirándulásunkra.

Minden év december első felét a magyar nagyszüleimnél töltjük Esztergomban, ahonnan az anyukám származik. Anyukám magyar és az angliai nyári munkája alatt ismerkedett meg édesapámmal, akivel ezt követően együtt maradt. Anya Cambridge-be költözött apához, és pár év múlva megszülettem én.

Egy elég hosszú, három órás út állt előttünk. Anya a szüleivel beszélgetett és apának tolmácsolt, mivel voltak hiányosságai a magyar nyelvtudásában. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert anya mellett ugyanúgy sikerült mind a két nyelvet anyanyelvi szinten elsajátítani.

Ahogy szépen haladtunk a havas utakon én szokásosan fogtam a fülhallgatómat és elindítottam a telefonomon egy lejátszási listát. Szerettem a szép havas tájat bámulni kocsiból, megnyugtatott, így most is kifelé néztem zenehallgatás közben és pár perc múlva már vissza is aludtam, egészen Bécsig fel sem ébredtem.