Miles away - Still there

28. f e j e z e t

Ez volt a második alkalom, hogy a földszinti étteremben ettem. Először kicsit aggódtam, hogy majd valaki megnéz minket magának, de ahogy Tae-vel se bámultak meg, most se foglalkozott senki velünk. Teljesen normális viselkedés volt, de mégis valahol furcsa, hiszen az épület tele van hírességekkel, fontos emberekkel. És nem erre a reakcióra számítottam.

Leültünk egy asztalhoz, és felvettem az étlapot. Lopva Yoongira pillantottam, becsuktam a lapot és letettem az asztalra.

- Kérdezhetek valamit? – Yoongi kérdőn rám nézett.

- Persze.

- Itt ez normális, hogy az idolok, mint ti, leülnek más dolgozókkal?

Yoongi felvonta a szemöldökét, körbe nézett először, majd ahogy vissza nézett rám, elmosolyodott.

- Mert arra számítottál, hogy kinéznek majd téged innen?

- Őszintén? Igen. Reggel itt voltunk Tae-vel, és senki se foglalkozott velünk, még vele se, mert oké, hogy én nem vagyok egy nagy szám. Most meg szintén. Elment mellettünk egy csomó ember és rád se néztek.

Yoongi halkan felnevetett. Közben kijött egy pincér, aki megkérdezte mit szeretnénk enni. Yoongi sorolt neki pár ételt, én halkan megjegyeztem, hogy jó lesz, amit ő kér. Miután megint ketten maradtunk folytatta.

- Megértelek, de itt már többnyire ismernek minket, és nem vagyunk olyan nagy szám. Persze akik újonnan kerülnek ide, megbámulnak eleinte, de 1-2 hétig látnak pár napi rendszerességgel minket, utána megszokják. Te is meg fogod szokni, hogy bárkivel állsz le beszélgetni, senki se fog neki jelentőséget adni.

- De akkor is furcsa. Reggel is tiszta ideg voltam, hogy Tae-vel látnak, hogy majd mit gondolnak, és nem volt semmi – motyogtam halkan.

- Szólhattam volna, de nem gondoltam, hogy együtt reggeliztek – vonta fel a szemöldökét Yoongi.

- Unatkozott – magyaráztam egyszerűen, ittam egy korty vizet, - ha a többi barátod is ezt csinálja, mikor unatkozik, szívinfarktust fogok kapni tőletek.

- Még egy ok, hogy ne nyiss ajtót rajtam kívül másnak – egy apró mosolyt láttam a szája sarkában.

- Tudod te mit művelnek a barátaid az ajtómban? – kérdeztem kikerekedett szemekkel. – Folyamatosan nyomják a csengőt! Tegnap Jungkook, ma reggel meg Tae. És akkor ártatlanul mosolyognak az ajtóban.

Yoongi szemöldöke az egekbe szökött a vicces háborgásom láttán. Kihozták az ebédünket, és ahogy elment a pincér, szórakozottan az asztalra könyökölt.

- Kezdjek aggódni, hogy engem se engedsz majd be a lakásodba?

- Neked van kulcsod, nem? – kérdeztem felvont szemöldökkel. Eddig minden alkalommal bejutott a lakásba, anélkül, hogy kinyitottam volna neki az ajtót.

- Van, de nem illik szerintem úgy berontani egy hölgyre – kicsit oldalra billentette a fejét.

- Te megint flörtölsz velem? – kérdeztem halványan mosolyogva.

- Attól függ, sikerült?

- Erm... nem akarlak zavarba hozni, magamat sem, de ledugtad a nyelved a torkomon... - éreztem, hogy elvörösödik az arcom, ahogy ezt kimondom, és nem mertem felnézni Yoongira.

- Hmm, igen – felpillantottam rá, és egy kaján mosollyal figyelt engem. – Elvörösödtél, ez még mindig nagyon aranyos.

- Ó hogyaza... - motyogtam, és felvettem az evőpálcikákat. – Együnk inkább, még mielőtt jobban beégetem magam.