Miles away - Still there

23. fejezet

Negyed órával később még mindig azon voltam, hogy valami másra gondoljak. Ne arra, hogy nemrég Yoongi puha ajkai az enyémhez értek gyengéden. Hogy megcsókolt. Ő csókolt meg engem.

Annyi lélekjelenlétem még volt, hogy bezártam az ajtót és vissza ültem a kanapéra. A bőröndömre néztem, ami még mindig ott volt a fal mellett. Érintetlenül. Ki kellene pakolnom, gondoltam magamban, de persze megmozdulni továbbra se tudtam. Aztán megcsíptem kicsit a karomat, hogy nem-e álmodok, de sajnos fájt a csípés helye. Valós volt minden az elmúlt fél órából.

Hátra dőltem a kanapén, lehunytam a szemeimet és felnyögtem. Sokmindenre számítottam de erre nem, na jó, ez nem teljesen igaz, mert valahol a szívem legesleg-eldugottabb szegletében reménykedtem, hogy esetleg Yoongi is hasonlóan érez, és talán a kapcsolatunk valamerre változhat, de nem gondoltam, hogy ennyire hamar. Mindenki ezt mondta, hogy egy jel az, hogy eljött hozzám, de én nem mertem többet látni bele, mert sose beszéltünk az érzéseinkről, sőt, előtte még nem is igazán találkoztunk. Bécsben az a talán fél óra semmi volt. Persze engem már ott elvarázsolt, amit a mai napig nem voltam hajlandó elfogadni, de róla semmit se tudtam.

De most megcsókolt.

Egy pillanat volt az egész.

És itt hagyott.

A gondolataimmal egyedül.

De nem tudok rá haragudni, mert láttam, hogy ő is ugyanolyan bizonytalan, mint én. Talán én jobban, bár, igazából nem tudom.

A telefonom rezgése végre kizökkentett az önmarcangolásomból. Felültem és a kijelzőre pillantottam. Anyáéknak és Ellának még a kocsiban írtam, hogy megérkeztünk, és majd keresem őket, ha elfoglaltam a szállásomat. És most pont erre volt szükségem: hogy eltereljék a gondolataimat. Megnéztem mennyi lehet otthon az idő, és mivel kora délután volt, így felhívtam anyát videochat-en. Ha szerencsém van, akkor apa is otthon van már.

„Szia anya!" Mosolyogtam a telefonomra, mikor megláttam anya arcát.

„Szia Kincsem! Megérkeztél?"

Igen. Hamar ideértünk igazából, csak volt egy kis eligazítás. Nagyon szuper a lakásom."

„Igazán? Ennek nagyon örülök. Akkor nem valami lepukkant lakás? Apád aggódott, nehogy valami pici garzonlakásba dugjanak."

„Ez nem igaz." Hallottam apa hangját, aztán megláttam a fejét anya felett. „Szia Rori, minden rendben ott?"

„Igen, itt minden szuper. Szeretnétek látni a lakást? Körbe vezethetlek titeket." Mosolyogtam rájuk, anya pedig egyből rávágta, hogy látni akarja. Így felálltam, visszamentem az ajtóhoz, és a következő 15 percben körbe mutattam az ideiglenes lakásomat. Apa elismerően hümmögött.

„Holnap is hívj minket, vagy írj, rendben?" Kért anya, mikor végeztem az idegenvezetéssel és közöltem, ez után veszek egy fürdőt és lefekszek aludni.

„Persze, mindenképpen. De lehet inkább írok majd."

„Semmi gond, csak gyakran jelentkezz, rendben?

„Rendben. Sziasztok!" Integettem nekik a videóban.

„Szia kicsim! Vigyázz magadra Rori!" Köszöntek el a szüleim, és letették.

Ezután pedig Ellát akartam mindenképpen felhívni. Mielőtt anyáékat hívtam, írtam neki, hogy felhívnám videochat-en, ha ráér, és azonnal válaszolt is, így hívni kezdtem, pillanatokon belül felvette és elmosolyodtam.