Miles away - Still there

19. fejezet

Az együtt töltött idő nagyon gyorsan eltelt.

Még aznap, éjszakába nyúlóan néztünk egy sorozatot. Úgy vettem észre, hogy Yoongi figyelmét is lekötötte, és egyik rész után néztük a másikat, végül azért hagytuk abba, mert én elaludtam az egyik részen. Yoongi gyengéden felébresztett, hogy megy ő is aludni, feküdjek le rendesen. Álmosan az ajtóig kísértem, ásítva integettem neki, utána visszamásztam és már el is aludtam.

Másnap délután senki nem beszélt arról, amit Yoongi mondott.

Reggel, jobban mondva fél 11 körül megint feszengtem, mert csak ketten voltunk otthon, a szüleim dolgozni mentek. Miután megreggeliztünk, felajánlottam, hogy körbe vezetem kicsit a városban, amíg szép idő van, így a nap nagy részét a városban töltöttük. Délután beültünk egy kisebb étterembe pizzát enni, aztán elmentünk egy festmény kiállításra. Yoongi csinált fotókat, mondta, hogy a barátai között van aki szereti az ilyen kiállításokat, biztos tetszene neki. Egész nap bóklásztunk, csak este felé mentünk haza. Otthon megint gyomoridegem volt, hogy anya vagy apa felhozza az előző esti dolgokat, de egyikül se szólt.

Csak megkérdezték merre jártunk, mit csináltunk. Kellemesen beszélgettünk.

Este Yoongival folytattuk a film nézést, de ezúttal készültem popcornnal és colával, mert úgy igazi egy filmnézős maratoni este.

Nap közben írtam Ellának, hogy vasárnap lenne-e kedve találkozni, beülnénk valahova. Azonnal válaszolt, hogy persze, és megkérdezte, hogy baj van-e? Elmosolyodtam, és megnyugtattam, hogy nincs baj, csak kell egy beszélgetős nap.

Eljött a szombat. Túl hamar telt el ez a két nap, most már éreztem.

Yoongi egyszer se kérdezett rá, hogy gondolkoztam-e az utazáson, nem próbált meggyőzni, rábeszélni. És imádtam ezért. Egyedül akartam átgondolni. És bevallom, félek elmenni. Nagyon félek, hogy mi várna ott rám. Mert ha rossz irányba változna a kapcsolatunk, ott ragadnék egy idegen országban, és ez megrémített. Mert buta voltam. Mert előre gondolkoztam. Olyan dolgokon gondolkoztam, amikkel igazán nem kellene foglalkoznom. De ilyen voltam. Túl gondoltam mindent.

Apa kérdezte Yoongitól, hogy esetleg elvigyük-e Londonba, de Yoongi mondta, hogy már hívott taxit. De azért köszöni, hogy felajánlottuk. Tényleg hallottam reggel telefonálni valakivel, csak nem akartam tolakodó lenni, hogy rákérdezek kivel beszélt, hiszen semmi közöm hozzá.

A búcsúzkodás mindig nehéz.

Kint álltunk a kapunkban és vártuk a bármelyik percben érkező taxit.

Anya és apa már elköszöntek tőle (anya még azt is mondta Yoonginak, hogy jöjjön máskor is), így ott hagytak minket kettesben. Nem akartak zavarni, tudták, hogy nekünk nehezebb elköszönni.

Nem akartam, hogy véget érjen, de nem mintha mondhattam volna neki, hogy maradjon még. Ez is nagyon jól esett, hogy ennyit jelentettem neki, hiszen egészen idáig elutazott. Emlékszek, hogy péntek éjszaka az is megfordult a fejemben, hogy majd reggel felébredek és rájövök, hogy az egész csak egy álom volt.

- Remélem jól érezted magad – törtem meg a csendet kettőnk között.

- Csodálatos volt ez a pár nap Aurora – mondta halkan Yoongi.

Egymásra néztünk, és Yoongi szomorúan mosolygott rám, bár lehet csak én képzeltem úgy.

- Megölelhetlek? – kérdeztem bátortalanul.

Yoongi nem válaszolt, csak közelebb lépet és a karjaiba húzott, szorosan átölelt. A nyakamba hajtotta a fejét és éreztem, ahogy sóhajtott. Megborzongtam az érzéstől. Végig simítottam a hátán, aztán pár másodperc múlva elhúzódtunk egymástól és csak néztük egymást. Annyira mondani akartam neki valamit, de nem tudtam mit mondhatnék. A szívem ismét zakatolt, nem tudom, hogy csak az öleléstől, vagy már azóta, hogy kint álldogáltunk kettesben.