Miles away - Still there

4. fejezet

Ezután csendesen teltek a napok. Visszazökkentünk a csendes mindennapokba, és egyszerű dolgokkal töltöttük az időt, együtt.

Bevásárolni mentünk papáék új autójával, egy gyönyörű bordó Suzuki-val, kitakarítottuk a lakás minden szegletét, kikészítettük a karácsonyi díszeket, és apával feltettük az izzósort bent a lakásban, és kint a teraszon is.

Miután hazamegyünk, otthon is ez a feladat fog ránk várni, mert hogy a világító díszek elhelyezése a ház megfelelő pontjain a mi harci feladatunk volt, és mindig nagyon komolyan vettük. Volt a környékünkön valami féle „versenyzés", hogy kinek világít jobban a háza éjszaka, na mi azért ebbe nem mentünk bele, mi a szolid, ugyanakkor vonzó kivilágítást szerettük.

Mamáék meg, nos, nekik még szolidabb kellett, meg nem tehettük magasra őket, mert az ünnepek végével nekik kell leszedni a díszeket.

Ahogy közeledtünk a hazainduláshoz anya többet beszélgetett a szüleivel, mi apával többnyire elvonultunk tv-t nézni, mert tudtuk, hogy neki kicsit nehezebb ezek után visszamenni Cambridge-be. Mikor már untuk a sorozatokat mindig találtunk valami tennivalót a ház körül, többnyire havat lapátoltunk vagy elmentünk a városba.

Szokás volt nálunk, hogy együtt díszítsük fel a karácsonyfát, még ha hamarabb is, mert a nagyiék ragaszkodtak hozzá, hogy együtt karácsonyozzunk. Nem szoktunk nagy bulit csapni, ezt a napot is jobban szerettük meghitten tölteni, így együtt feldíszítettük a karácsonyfát, elkészítettünk egy finom karácsonyi vacsorát, süteményeket, mézest, és az utolsó esténken pedig előkerültek az ajándékok. Apáék úgy döntöttek, hogy karácsonyi ajándékként megvesszük a kocsit a nagyiéknak. Eleinte nem akartak belemenni, vissza akarták fizetni, de anya bizonyára mondhatott nekik valamit, mert mindhárman sírtak ölelkezés közben és végül elfogadták az ajándékunkat.

Apa és anya meleg takarókat, ágyneműket és papucsot kaptak, aminek anya kifejezetten örült. Vágyakozó tekintettel néztem az egyik takaróra, mert valahogy az évek alatt plüss takaró mániás lettem. Szerintem volt otthon vagy 10 plüss plédem és takaróm, mert azokból sosem elég.

Elő került az én ajándékom is, aminek annyira megörültem, hogy elkezdtem visongva ugrálni. Apa először nem értette mi bajom van, de mikor széthajtottam a hatalmas takarót, és a hatalmas alatt azt értem, hogy óriási volt, két ember is bőven bele tudott volna bújni, egyszerűen imádtam. A mintájáról meg ne is beszéljünk, mert apró bécsi feliratok és minták voltak rajta, méghozzá úgy, hogy az még nem számított agyon díszítettnek, giccsesnek. Egyszerűen imádtam.

Mi is hoztunk persze kis angol apróságot a nagyiéknak, mert hát a kocsi nem volt betervezve, így azokat is odaadtuk. Tényleg apróságok voltak, aminek mindig örülnek: teafüvek, csokoládé, aszalt gyümölcsök és meleg zoknik.

Nem tudom más családoknál hogy megy, sose beszélgettünk ezekről a barátaimmal, de mi jobban örülünk ruhaneműknek, na meg meleg takaróknak, mint egy mikrohullámú sütőnek, vagy turmixgépnek. Mondjuk ennek lehet az az oka, hogy a legfontosabb konyhai kellékeink megvannak.

---

Még aznap késő este összecsomagoltam a bőröndömet, igyekeztem mindent beletömni, főleg az új takarómat, azt néztem mit hagyjak inkább itt, ha nem fér bele, de szerencsére megoldottam az elpakolást, persze rá kellett ülnöm a bőrönd tetejére, hogy be tudjam húzni a cipzárt, de nem gáz, csak hazáig bírja ki egy darabban.

---

Másnap reggel korán keltünk, és hosszas és könnyes búcsúzkodás után beszálltunk az autónkba és elindultunk a reptér felé.