Miles away - Still there

15. fejezet

- Szeptember -

Több mint 2 hónap telt el azóta. Yoongival rendeztük a nézeteltérésünket, már ha nevezhetjük annak. Azóta elég gyakran beszélünk, néha csak egy-egy szavakkal, máskor mesélünk egymásnak. A barátságunk erősebb lett. Yoongi angolja is egyre jobb lett, én pedig már tudtam összefüggő mondatokat alkotni koreaiul. Egyszer meséltem neki, hogy elkezdtem tanulni a munkahelyem miatt, mondta, hogy segít, ha szeretném, de még annyira kezdőnek és „butának" éreztem magam, hogy megkértem, ha nem gond, maradjunk még az angolnál.

Ő nem bánta.

Ami a munkahelyemet illeti, mivel a tanulás nem úgy haladt, ahogy terveztük és gondoltuk, a főnök megújította a tolmácsunk megbízását még 2 hónapra, aminek mindenki örült, fellélegezhettünk. Segített a hivatalos levelezések lefordításában, új levelek megírásában, adott levél formátumokat, igazából elég jól haladtam, csak a szókincsem volt még nagyon szegény.

Azóta Szöulba nem kellett utazni, viszont voltak itt az ottani cégtől, de mivel éppen meg voltam fázva, így mentesítést kaptam, a tolmács kísérte körbe a mi cég látogatásunk során a vendégeinket. Kivételesen örültem az enyhe megfázásomnak, nem sok kedvem volt velük járkálni.

Stuart említette, hogy valamikor október elején lehet megint lesz egy utunk Szöulba, de ez még nincs pontosítva, viszont én is mehetnék megint. Minsun is emlegetett állítólag, hogy nekem mindenképpen mennem kell. Bírtam a fickót.

Veronica a tervezett utazási hírek hallatán gyengéden hátba veregetett, hogy végre megint lesz egy világjárós utam. Mai napig meglep, hogy mennyire tudnak örülni neki, ha én elutazhatok üzleti útra, mert azt gondoltam, majd irigykedni fognak rám – más részlegen irigykednek, de az nem érdekelt különösebben –, de Veronica és Greta mindenben támogattak. És ez borzasztóan jól esett.

Legnagyobb támogatóim viszont továbbra is a szüleim és Ella voltak.

A szüleim minden féle koreai nyelvkönyvvel megajándékoztak, mert tudták, hogy úgy is megvenném magamnak őket idővel. Nem gondoltam eleinte, hogy ennyire mellettem fognak állni, én magam se gondoltam, hogy ennyire nagy jelentősége lesz egy nap a koreai nyelvnek az életemben. Nemrég elkottyintottam, hogy van egy koreai barátom, akivel beszélgetek. Persze nem részletezhettem, de elmeséltem nekik, hogy angolul beszélünk, mert neki az jobban megy, mint nekem a koreai sokat mesél Szöulról és ha akarom, akkor beszélgethetünk is koreaiul. Belegondolva, tényleg jó lenne már ott tartani. Szerencsére anyáék nem forszírozták jobban a kapcsolatomat a koreai barátommal, aminek igazán örültem.

Ella pedig elárasztott koreai bandák cuccaival, albumokkal, mondván, hogy gyakoroljam a nyelvet a dalszövegekkel. És így persze egyre több kedvenc együttesét ismertettem meg velem. Na nem mintha néha szórakozásból ezt tettem volna. Hétvégente, ha Ella nem ért rá, és Yoongi se volt elérhető, gyakran mentem fel a youtube-ra és kerestem meg a kedvenc számaimat és próbáltam minél több szót megérteni a dalszövegekből. Nem mertem még nekik bevallani, de egyre több banda zenéi tetszettek meg.

Yoongival az utóbbi két hétben keveset tudtam beszélni, mondhatni szinte semmit, mert egyik fellépésről másikra utaztak, voltak tv-s szerepléseik és valamilyen koreai díjátadók. Egyszer mesélte, hogy ezek miként zajlanak le általában, tátott szájjal olvastam az egészet, szerintem ott egy menedzsernek keményebb munkája van, mint nálunk egyik-másik részlegvezetőnek. Elméletileg a héten fejeznek be mindent, legalább is valami ilyesmit mondott, így ha nem terveznek neki be valami mást az ügynökségnél, akkor ez után végre pihenhet. Ráfér mindegyik fiúra.

Ennyi idő beszélgetés után már komolyan nem zavart, ha napokig nem írt. Megbíztam benne, ami nagy szó. De szerintem kettőnk közül ő volt az, aki a tűzzel játszott, hiszen amennyi dolgot elárult magáról, a barátairól, a munkáikról... ha kitálalnék egy újságírónak, nagy vihart tudnék kavarni az fix. Megtisztelő volt a belém fektetett bizalma.