Miles away - Still there

21. fejezet

A repülő út igazán szórakoztató volt, főleg mert Yoongi mellettem többnyire aludt. Beszélgettünk egy keveset, aztán mindketten elmerültünk a saját kis világunkban egy fülhallgató segítségével. Mosolyogva figyeltem, ahogy átszállás után, Yoongi nem sokkal azután, hogy felszálltunk, elaludt. Én nem igazán tudtam aludni, csak rövid időket, mert kezdtem izgulni, hogy vajon mi hogyan lesz majd Szöulban. Egyáltalán mit fogok csinálni, mikor egyedül leszek. Nagyon bóklászni nem tudok majd.

Mikor elmondtam Yoonginak az aggodalmam, csak annyit mondott, hogy majd ha már ott leszünk megbeszélünk mindent és kitaláljuk. Ne aggódjak, gondoskodik róla, hogy ne unatkozzak és mindig legyen programom. Így hát rábíztam magam.

Aztán a hosszú repülőutunk a végére ért és megérkeztünk a szöuli reptérre. Leszálltunk, és besétáltunk az épületbe. A reptér nem volt már ismeretlen, mikor a céggel ide utaztunk a nyár elején, akkor is itt szálltunk le, így most nem tátott szájjal bámészkodtam, hogy mennyivel nagyobb és másabb, mint a londoni reptér.

Yoongira pillantottam, ahogy követtem, az arcát teljesen eltakarta sál-sapka-szájmaszk kombinációval, így, hogy ne legyek furcsa mellette, én is felvettem egy szájmaszkot, bár a kötött sálam majdnem eltakarta az egész arcomat.

Az épületben egy oldalsó kijárat felé indultunk el, én szorosan Yoongi mögött-mellett maradtam, nem szerettem volna lemaradni, elveszni. Mikor megálltunk a bejáratnál elkezdett nézelődni, kereste a sofőrünket.

- Kit kell keresni? – kérdeztem halkan.

- Egy barátom jött értünk, ah, már meg is van – mondta, és felemelte az egyik karját, én pedig követtem tekintetemmel az irányt, amerre intett. Mikor felismertem a beöltözött alakot elsápadtam.

- Yoongi, tudják a barátaid, hogy veled jöttem? – kérdeztem gyorsan, mert a beszélgetéseink alapján azt vettem le, hogy nem igazán lettek még mindig beavatva. Lepillantott rám, és most kicsit zavart, hogy nem látom rendesen az arcát.

- Említettem nekik, hogy lehet hozok egy vendéget.

Felszisszentem. Ettől rettegtem, hogy Yoongi nem készítette fel a barátait, hogy kit hoz magával. Igazából a létezésemről se tudnak még szerintem, most meg itt állok mellette. Ha túlélem ezt a napot, akkor valószínűleg mindent.

Mikor ideért hozzánk a barátja, vidáman köszönt Yoonginak. A gyenge koreai nyelvtudásommal annyit megértettem, hogy üdvözlik egymást. Mikor a srác rám pillantott, én hátrább húzódtam, majdnem Yoongi mögé, de esélytelen volt elbújni.

- Hello – köszönt rám Jin, kicsit lehúzta a maszkot az arcáról, így láttam, hogy mosolyog.

- Hello – köszöntem vissza félénken és picit meghajoltam.

- Ő kicsoda? – kérdezte Jin Yoongit, de még mindig engem figyelt kíváncsian.

- A vendégem, akit említettem – mondta Yoongi, és ennyivel kimerült a nyelvtudásom. Még váltottak pár szót, mintha ott se lennék, de közben láttam, hogy Jin néha rám pillant felvont szemöldökkel. Nem bírtam tovább, megrúgtam Yoongi cipőjét.

- Miért nem mondtad, hogy Ő jön értünk? – kérdeztem morcosan, amilyen halkan csak lehetett.

- Miért? Baj? – nézett rám értetlenül. Én pedig sóhajtottam.

Igen. Sose mondtam Yoonginak, hogy bár imádtam, mint srácot, akit megismertem és mint zeneszerzőt, rappert, de a BTS tagjai közül Jin volt a kedvencem. Jó hogy zavarban voltam. Előttem állt az a pasi, akire először figyeltem fel, mikor Ella mutatta az egyik klippjüket. Vajon ha ezt most elmondom Yoonginak, kiakad?