Miles away - Still there

5. fejezet

Eltelt 5 hónap.

Nem hívott, nem keresett.

Tudom, én is hívhattam volna, de nem mertem.

Ha akarna velem beszélni, újra hívna, kezdeményezne.

Sokszor néztem az elmentett telefonszámot.

Ki akartam törölni.

Aztán le akartam tiltani.

Végül hagytam a fenébe.

Ezzel egyedül kellett megbirkóznom, mert nem mertem elmondani Ellának, végre lekattant a témáról, és ha elmondom neki, tuti erősködik. Aztán persze eszembe jutott, hogy akkor legalább le tudtam volna hamarabb zárni a dolgot, de 3 hónap rágódás után már ciki lett volna.

Szóval valahogy elengedtem.

Egyre kevesebbet gondoltam rá.

Aztán már eszembe se jutott.

-- -

Május végén a főnök összehívta az összes dolgozót az épület egyik nagy tárgyalótermében. Bejelentette, hogy sikerült egy külföldi céggel tárgyalni és együttműködési megállapodást kötöttek, így június 1-jétől a cégünk fogadni fog pár külföldi dolgozót. Szállítmányozással foglalkoztunk és a főnök már tervezte a profil bővítését, és egy ismerősén keresztül sikerült egy dél-korea-i befektető szállítmányozási céggel tárgyalnia.

Ahogy végig néztem a kollégákon, nem mindenki volt annyira elragadtatva az együttműködéstől, mint a főnök. Végül is logikus, nekünk sokkal több munkánk lesz, átalakulnak a feladatok, és volt egy érzésem, hogy átcsoportosítások lesznek a hatékonyabb együttműködés eléréséért.

Ez után jött csak a következő hidegzuhany, hogy a cég érdekében, mindenkinek, aki a levelezéssel foglalkozik egy koreai nyelv kurzuson kell részt vennie, mivel ezentúl koreai ügyfelekkel is tárgyalnunk kell majd.

Persze eleinte egy koreai tolmács fog segíteni, de vele csak fél éves szerződést kötöttünk, így az idő alatt pár embernek társalgási szintre kell tornáznia magát.

Mit ne mondjak, annyira nem voltam elragadtatva a gondolattól, mert bár szerettem nyelveket tanulni, akartam is, valahogy a koreai nem volt a listámon.

Németet tanultam, gondoltam a franciára, vagy spanyolra, de koreai? Ott írni is újra meg kell tanulni, meg olvasni... esküszöm meg fogok őrülni.

Mert persze én azon kevesek közé tartoztam, akiknek sajnos muszáj volt megtanulnia a nyelvet, mert én intéztem az üzleti levelezések nagy részét. Mekkora szerencsém van, komolyan sírhatnákom volt. Egyedül az öntött lelket belém, hogy kapok fizetésemelést, amiért plusz feladatot vállalok (ezt se önként, hanem rám sózták, de mindegy) és nyelvet tanulok.

Ránéztem két kolléganőmre és picit grimaszoltam. Az egyikük szokott tárgyalásokon jegyzőkönyvet írni, ami elég nagy felelősség az adatok pontossága miatt, és volt egy érzésem, hogy ha nem fogja bírni le lesz osztva a külföldi kapcsolatokkal történő tárgyalások jegyzőkönyvezése valaki másra.

Mondjuk rám.

Mert én gyorsan tanulok nyelveket.

Két nyelven beszélek anyanyelvi szinten, emellett társalgási szinten németül. Igazából ez volt a belépőkártyám a céghez, a német nyelvtudásom. És most megnyertük a koreait.

Miután véget ért a tájékoztatás, mindenki visszament a helyére, a vezetőség jelezte, hogy minden részleghez elmennek és rájuk vonatkozó részletesebb tájékoztatást tartanak. Az irodánkban mind a hárman csak ültünk a székünkben és néztünk ki a fejünkből.