Miles away - Still there

22. fejezet

Miután Yoongi elment, úgy döntöttem körbe nézek a lakásomban. A tágas szó nem kifejezés, a lakás hatalmas volt. Nem tudom, hogy mekkorák ebben az épületben a lakások, de ha mind ilyen, elképzelni se tudom maga az épület mekkora lehetett.

A nappaliból nyílt a konyha, ami tökéletesen felszerelt volt, benéztem a hűtőbe és megnyugodtam, hogy üres volt. Ha tele lett volna pakolva, elkezdtem volna aggódni, hogy valójában valaki lakok ott és össze leszek rázva valakivel. A konyha után a fürdőszobát találtam meg először. Volt ott egy hatalmas sarokkád, amit már most tudtam, hogy imádni fogok. Imádtam a habfürdőket, és biztos vagyok benne, hogy lesz időm csak úgy áztatni magam. A fürdő mellett volt egy kisebb szoba, gondolom dolgozó szoba funkciója lenne elsősorban, mert ágy nem volt benne.

A folyosó végén pedig ott volt a hatalmas hálószoba, a közepén egy nagy francia ággyal. Az ággyal szemben a falon volt egy hatalmas LCD tv. És ami még jobban tetszett, hogy a szobának volt egy erkélye, ami az udvar felé nézett. Most már tudtam, hogy az épület egy nagy fás, parkosított udvarra nézett.

Bámészkodva visszamentem a nappaliba és leültem. Imádtam a lakás halvány szürke színét és a hozzá tökéletesen illeszkedő fehér-fekete faeres bútorokat. Aki a berendezést tervezte most gondolatban kap tőlem egy vállonveregetést.

Nem tudom meddig üldögélhettem a gondolataimban elmélyedve, mikor valaki kopogott az ajtón. Megugrottam ültő helyemben. Yoongin kívül ki tudhatta, hogy én ott vagyok? Yoongi azt mondta, hogy ha visszajön írni fog egy üzenetet, de mikor ránéztem a telefonomra, nem volt semmi a kijelzőn.

Ismét kopogtak az ajtómon. Nem mertem még levegőt sem venni. Aztán harmadik alkalommal, mikor kopogtak, már hangokat is hallottam.

- Hallo? Rori? Jin vagyok. Behetek?

Jin. Felismertem a hangját.

Azt mondta Yoongi, hogy ne nyissak ajtót senkinek, de most ebbe a barátait is bele értette? Felálltam és lassan az ajtóhoz mentem, aztán megálltam előtte, kezemet a kilincsre tettem. Végül nagy levegőt vettem, kinyitottam az ajtót résnyire és kikukucskáltam rajta.

Kikerekedett a szemem, mert nem csak Jin állt az ajtómban, hanem Jungkook is ott billegett egyik lábáról a másikra, mögöttük meg ott állt Jimin és Hoseok.

- Bejöhetünk? – kérdezte Jin mosolyogva, én meg csak pislogtam és lassan kinyitottam az ajtómat nekik.

Yoongi meg fog ölni.

- Ti mit kerestek itt? Yoongi? – kérdeztem értetlenül őket, mikor már mind a négyen bejöttek.

- Apu és anyu veszekednek, így jöttünk elbújni – mondta vigyorogva Jimin, a nappalim közepén megálltak és összehúzott szemöldökkel vissza nézett rám.

- Te még nem pakoltál ki? – kérdezte egyszerűen.

Megvontam a vállamat és követtem őket a nappaliba, megálltam tőlük pár lépésre.

- Nem tudom van-e értelme kipakolni. Lehet hazaküld valaki – motyogtam.

- Namjoon? – kérdezte Jungkook, aztán legyintett és ledobta magát a kanapéra. – Majd megbékél, ne foglalkozz vele.

- Yoongi is ezt mondta – sóhajtottam és leültem én is a kanapéra. Furcsa volt, mert nem éreztem magam annyira idegesnek. Bár ha Namjoonra és Yoongira gondoltam megint éreztem a gyomromban azt a hatalmas görcsöt.

- Több éve ismerjük, a mi fejünket is lekiabálta már – mondta Hoseok vigyorogva és leült szembe velem az asztal szélére.

- Nem baj, hogy ti ide jöttetek? Egyáltalán honnan tudjátok, hol lakok?