Miles away - Still there

18. fejezet

Felkísértem Yoongit az emeletre, ahol a folyosó bal oldalán az én szobám volt, mellette egy fürdőszoba, azzal szemben pedig a vendégszobánk. Kinyitottam a szoba ajtaját, beléptem és az ajtóban álldogáló fiúra néztem.

- Ez lenne az, a vendégszobánk. Remélem kényelmes lesz.

- Tökéletes, köszönöm szépen. De biztos nem lesz gond? Foglalhatok szobát egy szállodában – nézett rám kérdőn.

- Hallottad a szüleimet – vontam meg a vállam, és leültem az ágy szélére, - csak ne csináljunk semmi rosszat.

- Azt nem értettem, mikor apukád mondta – jegyezte meg, miközben körbe nézett a szobában, aztán megállt előttem.

Én tudom mire értette, vagy legalább is gondolom, és nem akartam Yoongival megosztani, ha nem értette. Tökéletesen értettem a célzást. Megsimítottam az ágyon a takarót, felnéztem Yoongira, aki az arcomat fürkészte.

- Az nem baj, nincs jelentősége – álltam fel, és így alig pár centire voltam tőle, - megyek hozok neked akkor törölközőt és felhúzom az ágyneműt neked míg megfürdesz. Érezd magad itthon, nyugodtan pakolj ki.

Megkerültem pár lépésből, és már indultam is volna ki, mikor megállított, gyengéden megfogta a csuklómat. Nem mondott semmit. Tudom, hogy ebben a pillanatban kerültem a tekintetét, de ha ránézek biztos vagyok benne, hogy zavarba jövök, elpirulok és még az is lehet, hogy hülyét csinálok magamból. Így csak a csuklómra fonódó ujjait néztem és vártam mit mond.

Annyira furcsa volt ez az egész. Pár hónapja beszélünk, és nem gondoltam volna, hogy egy nap majd tényleg találkozunk, beszélgetünk, egyáltalán ilyen közel állunk majd egymáshoz. Nem tudtam mit érzek iránta. Több, volt mint egy barát, de annyira más világban élt, mint én. Ő híres volt, fontos, az álmainak élt, én pedig csak egy voltam a sok közül, egy unalmas irodai életet éltem. Szürke voltam, nem tűntem ki a tömegből.

Ilyenkor eszembe jutott mindig, hogy velem ellenben Ella ragyogott. Ő nem félt kimozdulni, cselekedni. Az ő élete izgalmas volt, sok embert ismert meg, sok helyen járt, voltak történetei és tervei, álmai. Sose értettem miért engem választott barátjának. Én is szerettem utazni, világot látni, de én nem voltam képes arra, amire ő, hogy bepakolok a hátizsákomba, bőröndömbe és elindulok a világba. Nekem kellett egy löket, vagy valaki visz, húz... anélkül nem mozdultam, hiába vágytam erre. Irigyeltem Ellát, amiért ő tett azért, hogy megváltozzon az élete.

Irigyeltem, hogy ő mer lépni, míg én egy helyben toporgok addig, amíg valaki meg nem fogja a kezem és húz magával, vagy lök előre.

Yoongi elengedte a kezem, és megint idegesen mozgatta az ujjait, majd zsebre dugta a kezét. Ezt ma már láttam. Felnéztem rá, és valami furcsát láttam az arcán, amit nem tudtam megfejteni, mert ezután megfordult, a bőröndjéhez lépett, amit elkezdett kipakolni.

Néztem pár pillanatig, utána tényleg elmentem a cuccokért, amit ígértem neki.

Annyira egyszerű volt az üzenetekben beszélgetni, de most néha egyszerűen nem megy. Sokszor van ilyen, hogy leblokkolok és nehezen tudok beszélgetést kezdeményezni, még baráti társaságban is.

A szobámban kerestem egy tiszta ágyneműt, egy plédet és törölközőt, majd vissza indultam a vendégszobába. Yoongi éppen indulni akart fürdeni, így gyorsan a kezébe nyomtam a törölközőt.

- Amíg te fürdesz, megcsinálom az ágyat – mosolyogtam rá halványan.

- Nem szükséges, majd én megcsinálom utána, nem kell fáradnod – mondta kicsit zavartan.