I'll love you always and forever... (Mason Mount ff)

15.rész

-Én is szeretlek Mason...-suttogtam behunyt szemmel,majd megéreztem, hogy Mason keze lecsúszott az alhasamra.-Mit csinálsz?-nyitottam ki a szemem.
-Semmit...-mondta,majd egy csókot lehelt az ajkaimra.-Azon gondolkodtam, hogy holnap elmehetnénk a bátyámékhoz.-osztotta meg velem a csodálatos gondolatát.
-Oké, benne vagyok! Utána meg csináljunk már páros tetkót!-lelkesedtem be.
-Rendben Hercegnőm, de fájni fog...-világosított fel.-De várj! Nekünk van közös tetkónk!-jött rá.
-Tényleeeg!-néztem a mellem alatti "Masey" feliratra.
-Szeretlek!-puszilta meg a nyakam.
-Én is!-simogattam meg az arcát.

Mason ujjai a combomra csúsztak, majd szép gyöngéden végig húzta rajta az ujjait ujra meg ujra. Ekkor szembe fordultam vele és szorosan magamhoz öleltem.

-Mi a baj?-simogatta meg a hátam.
-Semmi, csak kényelmetlen volt ahogy feküdtem.-dünnyögtem.
-Mondtam már, hogy csoda szép vagy?-simogatta az arcomat.
-Igen, mondtad...-mosolyogtam.

A fiú kezei ismét a combomon voltak, és az ujjaival végigjárta azt. Miközben a combomat simogatta a nyakamat meg puszikkal kezdte ellepni. Egyre jobban közeledett a belső combomhoz, mire egy nagy sóhaj hagyta el a számat. Végűl az ágyban kötöttünk ki és végre elmondhatom, hogy Mountnál van a szüzességem.
Felvettük a pizsinket és szorosan össze bujva elaludtunk.

November 1.

Már az autópályán száguldok haza Manchester-be. Ma engem külön elkértek az egyetemről Marcus miatt. Ma kell mennem hozzá.

A házba beérve Liv szó szerint nekem rohant és rám ugrott.

-Lunaa néniii!-ölelte át a nyakam.
-Szia picúr!-szorítottam magamhoz a kislányt.
-Megyünk játszanii?-fogta a kezecskéje közé az arcom.
-Most nem tudunk, de ha haza jövök akkor játszunk oké?-tettem le a földre, mire bólintott és elrohant az anyukájához.
-Szia húgocskám!-nyomott egy puszit a fejemre Mark.
-Hali! Majd ha haza jövök meséltek, de most rohannom kell!-kaptam fel a táskám a földről.

-Szió... Bocs, hogy késtem!-kértem bocsánatot Marcustól.
-Ugyan, semmi baj! Gyere foglalj helyet!-húzta ki a széket.-Tölthetek valamit?
-Egy pohár vizet! Megtudnád mondani, hogy merre találom a mosdót?
-Persze az emeleten jobb kézfelől.-válaszolta mire bólintottam és elindultam.

Amire lejöttem egy pohár víz volt a konyhapultra készítve.

-Tessék a vized!-nyújtotta a poharat.
-Köszönöm!-mosolyogtam rá, majd bele kortyoltam a pohárba.
-Gyere ülj le mesélj magadról egy picit, aztán utána edzhetünk!-ült le az asztalhoz.
-Hát, gondolom Mason sokat mesélt rólam a nyár folyamán...-vakartam meg a fejem.
-Ühüm.-bólintott.
-Akkor mesélj te magadról!-mosolyogtam rá.

Valamiket magyarázott csak nem figyeltem rá, mert eléggé rosszúl voltam.

-Mason?-hunyorogtam a fiúra.
-Nem Mason vagyok!-mosolygott rám.
-Masonre van szükségem...-nyöszörögtem.-De te olyan Masonnek nézel ki!-simultam hozzá,mire felkapott az ölébe és megcsókolt.
-Szeretnél játszani cica?-markolta meg a fenekem, mire bólintottam.

Csak eddig emlékszem, hogy mi történt, aztán este arra eszméltem, hogy Marcus meztelenűl fekszik mellettem és a ruháim a földön vannak. A lehető leggyorsabban magamra kaptam a ruháimat és kiszaladtam a házból, beültem az autómba és az egyetemhez hajtottam. Megálltam a parkolóba és a telefonomért nyúltam. 100 nem fogadott hívás Masontól és 200 olvasatlan üzenet tőle. Marktól, anyutól, aputól, Gi-től, Lewitől, Jaztől és Mayatól is legalább 500 hívás. Mason neve jelent meg újra a képernyőmön és felvettem a telefont.

-LUNA HOL A JÓ BÜDÖS FRANCBA VAGY?-ordított idegesen.
-N-n-e haragúdj...-suttogtam sírva.
-Az isten szerelmére Luna hol vagy?-kérdezte újra a hangerőn nem változtatva.
-Az egyetem parkolójában...-remegtem.-Mason kérlek ne haragúdj...-zokogtam.
-Hogyne haragudnék Luna?-sóhajtott.-Délután 2 óta nem írtál vissza és tudod, hogy most hány óra van? Tizenkettő!-kiabálta,mire rányomtam a telefont és beindítottam az autómat. Kiálltam a parkolóbol és haza felé vettem az irányt.

Lenyomtam a kilincset, és halkan bementem. Liv megállíthatatlanúl sírt Amberrel. A kanapén anyu zokogott, Gi Lewit szorongatva sírt, Jaz meg Mason hátát simogatta és nyugtatta. Mark a nappaliban fel-le járkált.

-LUNA NÉNI!-rohant hozzám zokogva a kislány, mire Mason olimpiai sprint futással jött oda hozzám és kérdés nélkül a nyakába ugrottam.
-Sajnálom Életem...-szorítottam magamhoz sírva.
-Mi történt? Jól vagy bántott valaki?-tolt el magától, hogy lásson.
-Nem vagyok jól...-suttogtam erőtlenűl.
-Félre Mount!-választotta el tőlem a barátomat anyám.-Édes lányom aggódtam érted! Mi történt?-faggatott.
-Mindjárt elmondom csak most had menjek el fürdeni...-szipogtam.
Bementem a szobámba ahová Mason is követett.
-Luna, elmondod, hogy mi történt?-nézett kérlelően.
-El, de ígérd meg, hogy végig hallgatsz és nem borulsz ki és nem csinálsz hülyeséget...-léptem közelebb hozzá,mire rosszat sejtően bólintott.

Miért félek a reakciójától? Tudom, hogy úgy sem bántana...