Detroit: Szemtanú I.

5. NEM

"Nem hagyhattam hogy elpusztítsanak, a memória fájljaid túl fontosak ahhoz, hogy korruptáltá váljanak."

"Mi lett korrupt?" Volt egy kis aggodalom a hangjában, mintha egyszerre szerette volna megtudni a választ a kérdésre és nem is. A női android már nyitotta volna száját, hogy megnyugtassa a másik prototípust, minden rendben volt, de nem volt rá képes. Nem hazudhatott Connornak.

"A vallatás elejétől egészen a deviáns önpusztításáig." A GK700 felpillantott a vele szemben álló android sorozatszámáról, hogy lássa az RK800 reakcióját. Ahogy várható volt, a férfi modell összeráncolta homlokát, mintha elszomorodott lett volna. Felpattintotta a levegőbe az érméjét egyszer, majd egy határozott mozdulattal elkapta és visszarakta farmerja zsebébe. Ugyanaz a kéz már fehéren csillogott a lámpafény alatt, ugyanolyan határozottsággal ragadta meg vele Trucy alkarját—

Csupán pár másodpercig tartott, hogy a fájlokat átmásolja a női modell a rendszerébe. Bár Connor perspektívájából voltak rögzítve, minden információt tartalmaztak, amire Trucynak szüksége lehetett. Mikor a procedúra befejeződött Connor kiegyenesítette nyakkendőjét és a biztonság kedvéért a kabátját is.

Connor ⤴️

"..Sajnálatosnak tartottam volna, ha korrupt fájljaid lettek volna. Nem tudhatjuk, mire lesz majd szükségünk." Trucy már kész lett volna megcáfolni Connor érvét, de be kellett látnia, a másik androidnak volt igaza. Úgyhogy a GK700 vonakodva maradt csöndben és lenyelte azt az apró tényt, hogy Connor nyerte meg a kettejük vitáját. Processzora nagyban dolgozta föl az esetet — hiszen ilyen vele még nem történt — , mikor egy ismerős alak lépett be a női modell HUD-jába, akit az RK800 is azon nyomban észrevett.

"Ott van Anderson hadnagy. Köszöntenünk kéne." A férfi modell egy szimpla bólintással jelezte beleegyezését, miután a két android hosszú, sietős léptekkel környékezték meg a mit sem sejtő idős férfit. Kifejezetten morcosnak tűnt, éppen nem kevés hévvel akarta magát ledobni a székére, mikor Connor és Trucy utolérte. 

"Helló, Anderson hadnagy."
"Helló hadnagy, a nevem Trucy, egy Cyberlife által küldött android vagyok."

A két android szinkronban köszöntötte az idősebb férfit, akit teljesen megleptek. Arcán egy modortalan fintorral fordult meg, de amint meglátta kik szólították meg , az az arckifejezés meglepettségbe és sokkba fordult át.

Hank ⤵️
[FESZÜLT]

"Oh, Jézus— Istenem, láttam, ahogy fejbe lőttek múlt éjjel.." A hadnagy oda-vissza nézett a a női modell és partnere között, aki megigazította nyakkendőjét és mesterien oldalra nézett, valahányszor rajta volt a válaszokat követelő, feldúlt tekintet. Azonban Connorral ellentétben a női modellt ez egyáltalán nem érdekelte, csak várta a megfelelő pillanatot, mikor már a hadnagy kellőképpen lenyugodott, hogy befogadja a számára új információt.

"Az elődöm sajnálatos módon tönkrement, de Cyberlife átküldte a memóriáját, és engem küldött, hogy pótoljam. Ez az incidens nem fogja befolyásolni a nyomozásomat." A GK700 üres arccal válaszolt, semmiféle érzelmet — hamisat sem, nemhogy 'igazit' —, még akkor is tartotta az alapértelmezett arcot, mikor érzékelte ahogyan a kapcsolata Anderson hadnaggyal némi sérülést szenvedett. A férfi úgy nézett ki, mint aki mondani akart valamit, de egy új, öblös és igen dühös hang félbeszakította.

"Hank! Az irodámba!" Anderson hadnagy úgy nézett az üveg-kockából előkerülő férfira — akit a scan Jeffrey Fowler kapitányként azonosított —, mintha a munkaköréhez nem illő, igen színes szavak özönlöttek ki volna száján. A hadnagy arcán egy újabb fintorral indult meg a kocka felé, így egyedül hagyva a két androidot egymással. Connor kérdőn pillantott le Trucyra, némán feltéve a lehetőséget, hogy belehallgassanak a beszélgetésbe, de valaki elnyerte a női modell figyelmét: Detektív Dahlia volt az.