Detroit: Szemtanú I.

5. TAGADD MEG

"Attól félek, az nem lehetséges." Trucynak nem állt szándékában engedelmeskedni neki. Bár az igaz volt, hogy a külső polimer váz ami megvédte a belső sérülékeny rendszerüket sokkal keményebb és szívósabb volt, mint az emberek hasonló funkciót szolgáló bőr- és izomszövetek, de ők is rendesen megérezték, ha egy direkt találat érte a thirium pumpájukat. Esetleg ha nem így büntette volna meg a férfi Connort, a GK700 hozott volna neki kávét.

"Te— kibaszott szellem!" Detektív Reed szemében harag lángolt fel, ökölbe szorította kezét, de nem ismételte meg a mozdulatot, amit a férfi modellel tett. Helyette csak ellépett az androidoktól arcán egy undorodott grimasszal. "Vajon mennyi van még belőled? Úgyse számítana, ha golyót raknék a koponyádba, mint az a barom, nem..?"

Detektív Reed összevont szemöldökkel nézett jelentőségteljesen a női modell szemébe, majd kisétált a helyiségből. Chen tiszt lerakta a pohár kávéját az asztalra és utána sietett, így egyedül hagyta a két androidot. A női modell teste megmerevedett a férfi kommentjétől, az esemény korruptált fájljai újra és újra lejátszódtak processzorában. Ahogyan az a deviáns megragadta Miller tiszt pisztolyát, és Connorra célzott vele — ugyanarra a Connorra, aki most ott állt vele szemben és a nyakkendőjét egyenesítette ki, ugyanazzal a semleges arckifejezéssel az arcán, működő rendszerrel. Pár pillanatig egyik android sem szólalt meg, míg az RK800 kezébe nem vette a kezdeményezést.

"Trucy? Miért löktél el a golyó elől? Te id tudod, hogy egy újabb Connor a modellemből tökéletesen folytatta volna a nyomozásomat." Hangja halk volt, összezavart. A férfi modell tekintetéből tiszta volt, hogy addig nem volt hajlandó tágítani, míg választ nem kapott a kérdésére. 

[TETTÉL ÍGÉRETET?]

[∆] NEM
[O] IGEN