NaruSaku - A kitsune párja

4.Fejezet

Sakura:

         - Sakura! Sakura ne add fel!

Ez a hang? 

       - Kié ez a hang? Ki szól hozzám?

       - Csak csendben, ne beszélj hangosan! Én, Kiyoshi vagyok, a kitsune aki benned él, az első kitsune akinek életét megnyomorították . Ne add fel Sakura, ne add fel az életedet. Nem adhatod fel, nem érhet így véget! Nem engedem, hogy így véget érjen! Nem engedem, hogy bármi bajod is essen! Nem! 

Kiyoshi... Kiyoshi az első kitsune? Tényleg bennem vagy? Tényleg én vagyok te... Mi ez az egész? Hagyj békén! hagyj sorsomra! Itt ennek most vége szakad, ha nekik ez ad örömöt!

     - Nem! Ennek így nem lehet véget! Sajnálom Sakura, de én nem adom fel, nem adom az életemet az ők kezükbe! A Haruno család megfogja bánni!

Hirtelen egy éles fájdalmat éreztem magamban, hangosan felkiáltottam, kezeimet fejemhez kaptam, majd a következő pillanatban sötétség borult rám... ez a sötétség olyan nyugodt és olyan békés....

Kiyoshi:

A bosszú, a bosszú a bosszú éltetett éveken, évszázadokon keresztül. Biztam az emberekben, biztam az emberek világában... Biztam egy emberben, akit szerettem, akiről azt hittem viszont szeret. De elrabolta a fiatalságomat, elrabolta az életemet, átvert, bezárt... Többet nem hittem az emberekbe, nem akartam hinni, nem volt újabb esély... A Haruno család fejét megkell ölni és mindenkit aki az utamban áll. Szemetek, mocskos emberek akik vadásztak rám, félnek tőlem, nem mernek velem szembe szállni, így egyesével minden újászületésemkor megöltek. De most? Nem engedem, hogy újra megtegyék... nem engedem! Még sosem voltam ilyen eleven, még sosem éreztem az erőm ilyen erősnek. Újjáéledtem én az első kitsune, aki évszázadokkal ezelőtt belépett az emberek világában! Ez a lány... csendben a mélyben szunnyadtam, de mindig éreztem, hogy ez a lány különleges, a folyton életvidám mosolya, szeretete a családa és barátai iránt és a kedvessége mindenkivel szemben... olyan kis törékeny lány.  Hisz az emberekben és a világban, azt hitte, hogy problémák, mindig megoldhatok közösen... Ártatlan kislány.. Sajnálom, Sakura, de ezt kell tennem!

     - Sakura...? 

Lépteket hallottam közeledni felém, felemeltem a fejem, szemem már kéken izott. Éreztem, ahogy az erőm végig járja a testemet, lassan Sakura rózsaszin haja hosszú fehér hajra változott, körmei megnöttek és megjelent a jellegzetes klienc farok. 

     - TE! Te, nem Sakura vagy?! - kerekedett ki az öreg szeme az ijedtségtől és tett hátra egy lépést.

      - Nem, Sakura most alszik! - ezzel kinyujtottam karomat és torkon ragadtam az öreget. 

Szinte csak úgy szorták a szikrát a szemei... 

     - Mégis ... mi....mir...mire... vár...vártok... löjjétek!

Szólt az embereire, mire eldobtam az öreget és amilyen gyorsan csak tudtam kiszöktem az épületből áttörve egy falat és kiérve a kertbe! Hallottam még ahogy az öreg összeszedi magát és utasításra adja, hogy fogjanak el. Nincs inyemre, de még elkell szaladnom, még nincs annyi erőm, hogy szembe nézzek velük... és úgyis első aki megkell haljon az ős, Taishi Haruno. 

Naruto:

El sem hiszem, hogy ilyen könnyen kitudják nekem mondani,hogy menjek és öljek meg valakit? Nem hiszem, egyszerűen ez képtelenségnek hangzik... Valakit megölni? Hiszen ez nem bűncselekmény?! És apám milyen nyugodtan kitudja mondani, hogy oh hát ő is segített benne, mi lenne nekem olyan nagy dolog? Nem ez nem történhet meg, én ilyenben nem akarok segíteni!