NaruSaku - A kitsune párja

10. Fejezet

Naruto:

     - Öld meg Harunot!

Verejetéktől izzadva pattantak ki szemeim, fejemben folyamatosan ezek a szavak visszhangoztak. Haruno? Haruno? Sakura Haruno!

Az említett személyre néztem, mely békésen, édesen aludt mellettem. Sakuráról lenne szó? Nem lehet. Ez, ez valami tévedés. Egy hete együtt vagyunk, de semmi jelét nem adta, hogy más lenne, hogy bármilyen lény is irányítaná. Őt kellene megölnöm? Ez képtelenség! Ez nem lehet igaz. Sakura egy légynek sem ártana. Ez, ez valami tévedés lehet. Ez csak és kizárolag valami tévedés lehet. De, apám is Haruno nevet mondta, hogy majd eléjük kell vigyem azt akiben a kitsune van. De Sakura is Haruno, akkor miért lenne benne? Ezt nem értem. Miért akarná a saját családja megölni őt? Sakura nem gonosz, nem használ ki senkit, nem szívja ki senkinek az élet energiáját. Sosem vettem észre rajta semmi furcsaságot amióta csak ismerem. Egy hete egy fedél alatt élünk, de soha semmi jelet nem adott, hogy ő más lenne. Ugyan az a lány volt, aki anno segített nekem, aki megmutatta a fényt az alagut végén és akibe beleszerettem.

Huh, ez megőrjít! Csak azért gondolok erre, mert Sakurát ismerem, mint Haruno. Igen, így van. Így van! Oldalra fordultam, az alvó Sakurával szemben. Gyönyörű volt.

    - Te jelenléted ragyogja be az egész teret! Csak az, hogy melletted lehetk melegséggel tölt el. Köszönöm! - nem is gondolkoztam, csak kissé előre hajoltam és homlokon csókoltam. Majd így tértem újra az álmok világában.

Álmaimban ismét ugyanabba a fehér szobába voltam. Megszeppentem. Miért kerültem ide vissza? Tenni akartam ellen, hogy felébredjek, hogy megváltoztassam az álmomat. De nem sikerült.

    - Naruto, fiam!

   - Ki az? Ki maga? Honnan ismer?! Jöjjön elő!

  - Nyugodj meg fiam. Csak beszélgetni szeretnék veled.

  - Nem akarom hallani! Senki nem várhassa el azt tőlem, hogy mindezt csak úgy elfogadjam!

   - Kötelességedet kell teljesítsd, Naruto. Apád is megtette, az ő apja is megtette, neki az apja is megtette és én is megtettem.

   - Ön, is megtette? – lepődtem meg szavain, majd rögtön be is villant. – Taishi, az ükkapám. – És ebben a pillanatban megjelent előttem teljes személyében Taishi az ükkapám, akiről a kitusne-s történetet hallottam. Fiatal, daliás kinézetű férfiként állt meg előttem, szőke haja volt és kék szemei, szinte mintha csak a tükörbe néztem volna. Már nem egyszer mondták, hogy nagyon hasonlítok ükkapámra, de még engem is meglepett, ahogy itt láthattam. Egyetlen egy különbséget tudtam mondani, a borosta ami ott diszelgett arcán, sokkal keményebbnek, teltebbnek formálta az arcát.

    - Örülök a találkozásnak Naruto! – mosolygott felém kedvesen.

    - Ez, hogy lehetséges? Nem is ismertelek, képeken láttalak de...

    - Naruto, erre most nincs időnk. Figyelj rám, kötelességedet megkell tarts. Az a lény nem élhet, különben mindannyian veszélyben leszünk. Ezt akarod? Hogy anyád és apád, a családod veszélyben legyen?

     - Nem... – hajtottam le a fejem. – De ezt, hogy felfogni.

    - Teljesítsd a feladatot, fiam! És vigyázz, mert a közeledben van!

   - Hogy mi? Mi az, hogy a közelemben van? Várj, Taishi apó! – de az ükkapám lassan halványodni kezdett.

    - Menni fog, veled van minden Namikaze ereje.