NaruSaku - A kitsune párja

14. fejezet

Shu:

Idegesen jártam fel alá. Anyám továbbra sem jött vissza, pedig láttam, mikor mentek el Hinatáék. Biztos aggódnak Sakura miatt. Mit mondhattak nekik? Vajon mi járhat a fejükben? Mit mondott nekik a nagyapám? Az igazságot biztos nem... vagy igen? Kikürtölné az egész világnak, hogy megtalálhassa Sakurát? És mi van ha nagyapám hívta valójában ide őket? Mi van ha Sakura náluk huzta meg magát? De akkor nem lenne volna itt ő is? Nem, Sakura nem olyan ostoba, hogy visszajöjjön, pláné, hogy tudja, mi vár rá. És ha kikérdezte Inoékat? Lehet Sakura elmesélte az egészet nekik, akkor viszont nem törtek meg a nagyapám előtt, bár kiabálást nem hallottam szóval nem erősködött, hogy elárulják náluk van e. 

     - Pffuu... - sóhajtottam fel és leültem az ágy szélére. Ezzel igazán nem megyek semmire ha fel alá járkálok itt és csak töröm a fejem. Válaszokat akarok, egyszer és végre! 

Anyám miért nem jön vissza? Kiengedte volna nagyapám? Találkozott már apával? Engem miért nem enged ki? Miért von meg ennyire a saját életünktől? Nem vagyunk a rabjai! És ha nem állnánk mellé ebbe az őrült tervében? Mi lesz akkor? Erre egyáltalán nem kényszeríthet. Azt várja, hogy ettől majd megváltozik a véleményem, hogy id ebezár napokig, hetekig, hónapokig, évekig. Hát nem! Nem fog! 

     - Aj, Shun! Ezzel már tényleg nem mész semmire! Anya! Nagyapa! Anya! - kelltem fel és az ajtóhoz sétáltam és elkezdtem rajta dübörögni.

Azt hittem, ahogy eddig is, nem lesz semmilyen válasz, de hamarosan kattant a zár és nyilt az ajtó:

    - Sebastian... Hol van anya? Hol van a nagyapám? Miért voltak itt Hinatáék? Tudnak valamit a húgomról? Sebastian mondj valamit!

     - Fiatal úr, kérem nyugodjon meg! Nagyapja arra kéri, hogy maradjon itt a szobában továbbra is. Esetleg kér valami olvasni valót? Vagy szeretne tanulni? Hozzuk el a füzeteit amelyeket egyetemre használ?

     - Tovább folytatja ezt a börtön őrisd? - szortam szikrákat szemeimmel.

     - Szó sincs róla, csak szeretné ha ez minnél hamarabb vége szakadna, hogy újra normális életet élhessenek.

     - Vége szakadna minek? Hogy elkapja Sakurát és... - de nem volt erőm kimondjam azt a szót. - A nagyapa sem gondolhassa ezt komolyan Sebastian, kérlek hadd beszéljek vele! - bár nem mintha eddig sikerrel jártam volna. Ebbe a szobába nem tudok egyelőre semmit sem tenni csak azt, hogy valahogy rá vegyem nagyapát mondjon le erről. - Sebastian! - ragadtam meg vállainál fogna és kissé rángatni kezdtem kétségbeesetten. - Nem gondolhassa komolyan, hogy mindezek fölött egyszer szemet hunyunk. Biztos, hogy van más megoldás is! Hadd... hadd találkozzak Sakurával, hadd beszéljek vele tudom, hogy ki tudom deríteni mi van benne és talán ezt az egészet megtudjuk beszélni békésen is. - de Sebastian rám sem figyelt. - Sebastian! - ráztam meg, de ő csak poker arccal rám nézett, lefejtette a karjaimat és ellépett.

     - Felhozok néhány könyvet! Ha megbocsájt! - meghajolt, majd ki is lépett az atjon, ezzel ismét magamra maradtam a szobámba.

    -  Sebasitan! Sebastian! Nagyapa! Anya! Apa! - de semmi hatása nem volt, senki nem nyitott többet ajtót és anya sem jött vissza, sem apa... bánatosan csusztam le a padlóra. Összekuporodtam a földön és arcomat tenyereim közé temettem. Ez nem lehet igaz... ez nem mehet így tovább. Sakura! Sakura, kis húgom vajon merre lehetsz? Mi lehet veled? Félsz? Egyedül vagy? És a benned élő kitsune vajon árt e neked? Nem! Ez biztos, hogy nem történhet meg, hiszen az ő teste is akkor egyben. De vajon mit mondott neked? Biztos, hogy keserűen sirsz és fel nem tudod fogni,h ogy hogyan kerültél ilyen helyzetben. Sakura mosolytól ragyogó arca villant fel előttem. De ne aggódj, megkereslek. Megkereslek és akkor ketten valamit kitalálunk, hogy ennek vége szakadhasson és újra együtt lehessünk apával és anyával, valamint, hogy minden a normális kerék vágásban legyen újra. Te vagy az én drága húgom, akit gyerekkorom óta megvédek és ez mindig is így lesz!