NaruSaku - A kitsune párja

20. Fejezet

Sakura:

      - Naruto? - ismételtem meg a kérdésem, minek után nem kaptam választ. Felálltam guggoló pozciómból és arra fordultam ahonnan a hang jött. - Naruto megint megakarsz ijeszteni? Kérlek ne tedd! - Naruto egy kéttszer eljátszotta már, hogy előbújik valahonnan, hogy megijesszen. De erre sem jött válasz. - Naruto? - tettem egy lépést előre és ebben a pillanatban a szemben lévő bokor megmozdult, majd megpillantottam az egyik olyan személyt, akire egyáltalán nem számítottam. - Anya... - könnybe lábadtak a szemeim, ugyanis előttem nem más állt, mint az édesanyám. - Anya, tényleg te vagy az? Ez nem lehet lehetséges! Biztos, hogy a szemeim kápráznak vagy talán álmodom? Hogyan kerülhetsz ide? Shu is itt van? Valami hírt hoztál? Végre hazamehetünk és minden rendben lesz? - derült mosoly arcomra és lángolt fel bennem a remény, hogy talán visszatérhetünk a régi életünkhöz? Deahogy ismét tettem volna egy lépést felé, a testem megtorpant.

     - Sakura! Ne menj hozzá közel! Itt valami nagyon nincs rendben.

Miről beszélsz Kiyoshi? Ő az édesanyám! Az édesanyám, akit már  1 hónapja nem láttam.

     - Sakura! Állj meg, ne csinálj ostobaságot! Nagyon fura erőt érzek felőle. Lehet nagyapád küldte ide. Menekülnünk kell! Most azonnal!

Miért kellene menekülnöm tőle? Ő nem bántana tudom jól. És amúgyis, Narutot nem hagyhassuk hátra, csak úgy.

      - Ja, nem bántana persze. Apád is majdnem meglőtt! 

De csak majdnem, nem tudott ő sem bántani. Apa?! Tényleg vajon tudja anyám, hogy mi történt apámmal? Haragudna rám? Már megtartották a...

     - Anya én... annyira sajnálom, ami apával történt, én nem akartam hidd el.

      - Sakura mennünk kell ennek nem lesz jó vége! Ha nem akarod, hogy bántsam akkor menjünk most!

       - Sajnálom, most mennem kell! De örülök, hogy láttalak, nyugodjatok meg jól vagyok, minden rendben lesz velem és ígérem, hogy visszjövők. - remélem. Lehet, hogy nagyapám küldte utánam anyámat, de tudom, hogy sosem bántana.

A házba nem fordulhatok vissza, mert akkor megtudja, hogy hol rejtőzöm tehát ellentétes irányba kell szaladnom és elvesztenem valahol az erdőbe. Naruto megkért, hogy ne menjek messze de ez most egy másik eset. És ha vénetlenül anyámat követték nagyapám emberei, akkor biztonságosabb ha elviszem erről a területről és nem kapják el Narutot. Eltudtam képzelni, hogy nagyapám, már beszélt Naruto szüleivel és nem hiszem, hogy repdes az örömtől, hogy Naruto eltűnt. Bár nem hiszem, hogy sejti, hogy együtt vagyunk. És ez így is kell maradjon. Még egy pillantást vetettem édesanyámra, intettem egyet majd sarkon fordultam és szaladni kezdtem. Összeszorult a szívem, hogy nem mehettem oda hozzá, hogy nem ölelhettem át, nem érezhettem édeskés illatát, melegségét. De nem engedhetem meg, hogy Kiyoshi bántsa... azaz, hogy én magam bántsam.

Össze vissza szlalomoztam a fák között, nem tudtam, hogy pontosan mely részén járok, annyiba biztos voltam, hogy a háztól jó messze kerültem. Nem akartam kimenni belőle, nagyapámék lehet ott várnak, ez ellen Kiyoshi is erősen tiltakozott és én is, bár bennem az is ott volt, hogy én ne bántsam őket.

     - Sakura... - a következő pillanatban édesanyám jelent meg előttem. Hogyan került ide ilyen hamar? Körbe körbe mentem volna? Nem is mentem távolabb a háztól?! Nem, az nem lehet! De akkor hogyan került elém anya? - Miért menekülsz tőlem? Miért szaladsz el? - tárta ki karjait. - Olyan rég láttalak, annyira hiányoztál.

     - Anya kérlek ne jöjj közeleb! - emeltem fel a karjaimat. - Nem akarom, hogy bántsalak.

    - Drága kislányom, miről beszélsz? Nem fogsz bántani! - tett újból felém egy lépést. - Menjünk haza!