NaruSaku - A kitsune párja

11. Fejezet

Ino:

Már egy jó hete, hogy nem találkoztunk Sakurával és nem is értük el. Hinatával nagyon aggódtunk érte, ilyen még soha nem volt. Sehogy sem tudtuk elérni, fogalmunk sem volt, hogy mi van vele, mi történt és egyszerűen miért tűnt így el és miért nem vette fel velünk a kapcsolatot. Nem akartunk rosszra gondolni, hogy történt volna vele bármi szörnyűség is. És ezzel kapcsolatban azzal is nyugtattuk magunkat, hogy nem hallottunk semmilyen balesetről.  Frucsáltuk az egész helyzetet, pláné, hogy a családjról sem hallottunk. Meglátogattuk még a házat, de nem volt tot senki, bátyja egyetemén is voltunk, de Shu-t se látták már egy hete. Mintha elnyelte volna őket a föld.

   - Talán elkellene mennünk a nagyapjához. - vetette fel Hinata.

   - Igen, sajnos nincs más esély. Az öreggel kell találkoznunk. - helyeseltem.

   - Hova - hova mentek? - jelent meg Sasuke és Hinata mögé ült, majd nyakába csókolt. - Szia!

    - Szia! - puszilta arcon Hinata, miközben pir borította be az arcát.

    - Aj, menjetek már szobára! - forgattam a szemem, de közben mosoly ékesedett ajkaimon. Természetesen örültem, hogy a barátnőm boldog. Az, hogy néha van félreértés köztem és Sasuke között vagy piszkálodtunk, egy dolog.

    - Na beavadtok? Miről beszéltetek?

    - Nem kössük az orrodra! De ne aggódj, nem viszem fiúk közé Hinatát. - heccelődtem.

    - Aj, én ettől egyáltalán nem tartottam. Hiszen te úgyis Kiba felé húzol. Ide kellene hívjam nem? - dühösen fujtam ki a levegőt. Egyszer, oké? Egyszer flörtölök vele és megtörténik egy csók is, s aztán egész hónapokig hallgathatom ezt.

   - Sakuráról beszéltünk, arra gondoltunk, hogy meglátogassuk a nagyapjánál.

    - Oh, értem. Ha szeretnéd veled megyek. Én is aggódom Sakuráért, nekem is a barátom.

    - Köszönjük! De most nem kell annyi embert odacsődíteni. Még kitudja mit gondol.

    - Rendben. De majd mindenképp hivj és értesíts, hogy merre vagy. - támasztották össze homlokukat. Oh, engem mikor talál el az ámor nyíla?

    - Ino! Hinata! Ino! Hinata! - szó szerint berontott az ajton Tenten, majd ahogy felénk szaladt még egy két asztalt is fellökött.

    - Nyugi, Tenten! Végy egy mély levegőt és utána kezdj neki!

Így is tett, szabályozta lélegzetét, amit úgy tűnt, a szaladás okozta, amivel ideáig jutott.

    - Mi történt? - kérdezte Hinata.

    - Láttam... láttam Sakurát!

   - Hogy mit mondtál?! - egyszerre ugrottunk fel Hinatával a döbbenettől.

   - Komolyan mondom, Sakurát láttam.

   - Hol? Mégis hol volt?! Jól volt? Beszéltél vele? - léptem eléje és megragadtam vállaitól.

   - Ino! Engedd el és hallgassuk meg nyugodtan. - lépett mellém Hinata és megérintette a vállamat.

Elengedtem Tentent és vártam, hogy belekezdjen.

    - Tegnap láttam, nyugaton jártam, tudjátok ott laknak a nagyszüleim. Kiküldtek menjek vásárolni a közeli üzletbe. Épp, hogy az üzlethez értem, amikor megpillantottam...

    - Beszéltél vele? Miért tűnt el így? Mit mondott?! - faggattam tovább

    - Nem beszéltem vele. Megszólítottam, rám és nézett, de a következő pillanatban mintha zavarba lenne elszaladt.