NaruSaku - A kitsune párja

6.Fejezet

Naruto:

Olyan nyugodtan aludtam el. Annak ellenére, hogy egy széken alszom, mégis valamiért nyugodtság járja át a testemet, nem érzem kényelmetlennek. Nem arról van szó, hogy eddig otthon nem aludtam kényelmesen, bár otthon gondolataimba vesztődve gyakran járta át a testemet a magány, most mégis ebben a pillanatban valamilyen ismeretlen érzés végig járja a testemet, hallok egy halk szuszogást, mely oly édes a füleimnek, repdes tőle a szívem és még álmomban is mosolygás fog el. Ezt mind Sakura válltsa ki belőlem? Ezt a nyugodtságot, ezt a békét... annakellenére, hogy tudom ő csak egy egyszerű osztálytársnak tekint, örülök, hogy velem van és nem tudom ki bántotta, hogy mi történt... De biztos vagyok benne, hogy kiderítem és az illető nagyon megfogja keserűlni, minden egyes könnycseppett, amit Sakura ejtett! 

       - NE! NE! Ne!!!!!! - az álmok világából kiáltás ébresztett fel. 

Azonnal felpattantam a székről, ami nagy csattanással esett hátra. A felsőm, ami nem tudom mióta volt rajtam szintén leesett. Ijedten néztem körbe, hogy honnan jött a hang, majd azonnal hátra fordultam és az ágyhoz siettem, ahol Sakura összekuporodva sírt.

     - Mi a baj? Mi történt? - bár kissé bizonytalanul, végül karjaimmal átöleltem a vállát.

Borzasztóan fájt így látnom... Sakura hatalmas könnyeket hullatott és remgett a félelemtől.

      - Naruto.... oh Naruto! - ezzel nyakamba ugrott és szorosan átölelt.

Meglepett tette, ahogy hozzám bújt rögtön megcsapott édeskés, gyöngyvirágos illatta.  De aggodalom járta át a testemet, úgy remegett mint nyárfa levél a őszi szélben, ahogy attól fél melyik pillanatban fog leesni a fáról. Vajon Sakura, most mitől fél? Miért remeg ennyire az egész teste? Szorosan tarottam karjaiba, hogy érezze nincs egyedül, nincs semmi baj. 

    - Rémálmod volt? - kérdeztem halkan. - Nincs semmi baj, nincs semmi baj! - szorosan hozzábújtam és arcomat a hajába furtam. Bodítóan, jó volt az illata... Nem! Naruto, most nem ezen kell járjon az agyad! - Nem vagy egyedül, csak egy rossz rémálom volt. Csak egy rémálom.

     - Naruto... annyira, de annyira félek, hogy ez valóban megtörténik, hogy az álmom az valóság lesz.... Nem akarom... én... 

Megérintettem a vállát és óvatosan hátralöktem, hogy szemébe tudjak nézni. 

     - Nem lesz semmi baj! Nem tudom, hogy mi történt ma veled, nem is várom el, hogy elmondd... nem tudom, hogy mi volt az álmodba. De biztos vagyok benne, hogy egy nap majd újra kivilágosodik az utad Sakura, biztos vagyok benne! Addig is nem vagy egyedül, nem kell egyedül megküzdj ezekkel. Nem vagy egyedül Sakura! - annyira elszánt akartam lenni, amennyire csak tudtam. Nem voltam biztos, hogy ezek a szavak amik kellenek neki, de muszáj volt mondanom valamit. Kellett valami bátorítás, hogy azokból a csodaszép smaragdzöld szemekből eltűnjön a félelem a kétségbeesés. - Gyere, feküdj vissza! - felálltam és lassan segítettem, hogy ledöljön. - Hosszú napod volt. 

Szótlanul hagyta, hogy lefektessem, majd betakarjam, a zöld szemei félénken, mint egy kis bárány minden mozdulatomat követve. 

      - Nincs semmi baj! A rémálomkat le lehet győzni! - guggoltam le elé és megfogtam a kezét.

     - Te is szoktál küzdeni velük?

      - Hát persze! - nagyon sok volt a múltamba, amikor minden elkezdett romlani. De megismerve téged, minden este úgy aludtam el, hogy eszembe jutottál és könnyebben hessegettem el ezeket az álomkat. 

      - És hogyan győzted le őket? - nézett rám még mindig kissé könnyes szemekkel. - rá mosolyogtam és végig simogattam az arcán. El sem, hiszem, hogy így viselkedek vele, mikor még egy napja alig birtam volna megszólalni a közelében. De nincs mit tennem, amikor ennyire összetörötten látom, bátorítani akarom, azt akarom, hogy újra mosolyogjon.