NaruSaku - A kitsune párja

24. fejezet

Naruto:

További teljes 3 nap telt el. Sakura felállt. Büszke vagyok rá. Bár biztos még magában emészti a dolgot, mégis felállt és tovább indult. Illetve azt is láttam, hogy kezd elege lenni ebből a tétlenségből. Nem lehet könnyű. Biztos egy részben megakarja menteni a családját magától, a másik rész meg véget akar vetni ennek. Bármennyire is fél, bátor kell legyen, hogy szembe nézzen a dolgokkal. De nem kell féljen. Én itt vagyok és itt is leszek mellette történjék bármi. Legalábbis amíg újra nem mosolyog és nem tudom biztonságban. Önző vagyok ha arra gondolok, egy kicsit... na jó talán egy kicsit jobban, hogy mindezek után beszélgethetünk majd, tölthetünk együtt időt? A barátai biztos, hogy furán fognak nézni rá, el akarják majd téríteni tőlem, de Sakura ki áll mellettem. Ebben biztos vagyok! Talán, a napjaimban már nem csak árnyékába húzodom majd meg hanem mellette állhatok. De lehet túl nagy önzőség? Mi van ha egyszer felébredek és kiderül, hogy mindez csak álom volt? Hogy én és Sakura nem kerültünk közel egymáshoz. Mondjuk mire is gondolok... ez az egész ami történt velünk, vele... túl sok egy álomnak. Én pedig önző vagyok, hogy ilyensmiken gondolkodom.

     - Naruto? - egy kecses, vékonyka kis kéz simitodott végig vállaimon, hamarosan megpillantottam gondolataim főszereplőjét, Sakurát. - Minden rendben?

    - Persze!

    - Kérlek ne rejts el előlem semmit.

    - Nem rejtek! - simogattam meg az arcát. - Őszinte vagyok! Csak a jelenre és jövőre gondoltam. - tekintettem a messzeségben. 

    - Ígérem, hogy elhozom Naruto számodra a jövőt! - elmosolyodtam.

    - Köszönöm Sakura! - borzoltam össze a haját. - Én pedig elhozom neked a jövőt!

    - Naruto... - zöld iriszei őszintén és meghatottan csillogtak.

    - Na, jó! Mit szólsz ha ellátogatunk Kae anyóhoz?

    - Szabad?

     - Hát persze, hogy szabad. Most már néhány napja itt az erdőben bujkálunk, nagyapád nem talált ránk. Szerintem, most már megközelíthessük a várost. 

    - Én is gondolkodtam valamin...

    -  És pedig?

     - Találkozom nagyapámmal!

    - Hogy micsoda?! - torpantam meg amikor elért a tudatomig a mondata.

    - Nem bujkáljhatunk örökké, nem menekülhetünk. Ezt meg kell oldani. És nem látok jobb megoldást, mint hogy oda menjek és beszéljek vele.

    - Sakura, de ez... vagyis, te jól átgondoltad ezt?! Ha odamész, nem lesz egyedül... el fog fogni és aztán... 

     - Átgondoltam. Ismerem nagyapám menetrendjét. 13 órakor ebédkor, csak ő és Sebastian van a telken. És nem mennék közel távolról beszélnék hozzá. 

     - Sakura, nekem ez nem tetszik! És mi van ha Kiyoshi előrukkan.

     - Ebben valóban nem vagyok biztos, de meg kell próbálnom. Ez egyszerűen így nem érhet véget. Sőt már korábban kellett volna beszéljek vele. 

    - Sakura... 

    - Nem akarom, hogy még egyszer megismétlődjön az ami történt és vissza kell adnom neked is az életet. A normális életedet. - Sakura... tekintete elszántságot tükrözött. Normális életem... ami nélküled volt? Azt nem akarom!

     - Rendben! - de be kell lássam, hogy jobb ötletem egyelőre nekem sincs. Tudom, hogy Sakura elakarja kerülni a harcot és mások miatt aggódik, maga helyett legelőször.  - De veled megyek! Ott leszek! És ha bárhogyan rosszul fordulna a dolog, azonnal elhozlak onnan. Még ha Kiyoshi is vagy. Nem hagyom, hogy bajod essen! - fogtam tenyereim közé arcomat, mire bólintott. - Rendben! Akkor most már menjünk!