NaruSaku - A kitsune párja

17. fejezet

Naruto:

Erre egyáltalán nem számítottam. Ki gondolta volna, hogy ott lesznek? Hogy még nálam is kerensi fogják. Bár ha Tenten látott minket, nem csoda. De, hogy pont most? Csak nekem lehet ekkorra szerencsém. És ha nem lenne elég még utol is értek. Sasuke gyors, ezt el is felejtettem, pedig nem egyszer torna óra alaklmával észrevettem, hogy ugyan olyan a tűrő képességünk. Nem számítottam, más bánásmódot mint amit tőle kaptam, azaz undor tekintet, az lenézés. Hozzá voltam szokva. Bár azon meglepődtem, hogy Hinata milyen kedvesen fordult felém, de talán csak azért volt, mert aggódtak Sakuráért és végülis ezért mondtam el, hogy minden rendben van vele és nem akarja, hogy bármi baja essen a barátainak. Mondjuk talán egy kicsit többet is mondtam hirtelenjében, mint kellett volna. Nyilván aggódtam érte és megakartam valahogy nyugtatni őket. Őszintén mondjuk, nem tudom, hogy mennyire sikerült és gondolom, még annyira értetlen ez a dolog, mint eddig. Talán azt gondolják, hogy valamibe belekevertem. Mindegy is, engem ez nem zavar, már hozzá vagyok szokva. Ami jobban zavar, hogy vajon mit mond Sakura? Haragudni fog rám? Gondolkodás nélkül cselekedtem. Biztos, hogy kiakad rám és ha elhagy? Oh, bakker! Pedig azt mondtam, hogy megbízhat bennem és most már az első adandó alkalommal átvertem. Vajon ő mit mondott volna a többieknek? Nem ugyanezt? Vagy  hazudott volna? Ezt már késő bánni, ami történt megtörtént, visszacsinálni nem tudnám. Szembe kell nézzek Sakurával bármennyire is érzem rosszul magam és félek, attól amit mondani fog. Legalább sikerült leráznom őket. Hogy még biztosabb legyek ebbe, hosszabb uton mentem visszafele a kisházikohoz, szinte megkerültem a várost és mindenféle kicsi utcába bementem, hogy összezavarjam őket. Mikor már biztos voltam, hogy elvesztettek engem, akkor fordultam rá a szélső utra, hogy az erdőbe menjek, a kis faházhoz. A hátra lévő utat is szaladva tettem meg, hogy minnél hamarabb visszaérhessek Sakurához. Vajon mit csinált amig távol voltam? Magányosnak érezte magát? Remélem, hogy nem tört túl sokat magát. Vajon eltudta foglalni magát? Lényegtelen, most már hamarosan ott leszek!

     - Sakura! - és valóban hamarosan szó szerint berobbantam a kisházikóba.

     - Naruto? - de hamar kiderült, hogy az aggódásom lényegtelen volt, ugyanis Sakura az asztalnál ült és valamit tevékenykedett. Nem láttam pontosan mi volt, mert amint felkapta rám a fejét, gyorsan háta mögé rejtette.

     - Mit csinálsz?

      - S..s..s..semmit! - mennyire aranyos, mikor így zavarba van.

     - Mit rejtegetsz előlem?

      - Semmit! - pattant fel a székből. - Már ilyen hamar visszaértél? Azt hittem később fogsz, még nem is készítettem el az ebédet. Vagy igaz, te már biztos ettél a szüleidnél nem? - idegesen kezdett fel alá járkálni kezei között rejtve el amivel foglalatoskodott.

      - Sakura, mi van nálad? - nyujtozkodtam előre, de ismét elfordult tőlem.

      - Semmi. Tényleg semmi! Akkor azt hiszem, neki kellene álljak főzni! - de nem engedtem ellépni mellettem, hanem elé álltam és kis boci szemekkel rá néztem.

      - Azt hittem, hogy bizol bennem.

      - Mmm... nem erről van szó csak... - harapott ajkaiba és ismét zavartan tekintett el.

     - Hát akkor? Mi van a kezembe? - kaptam utána, de gyorsan elrántotta a kezeit.

      - Naruto, nincs semmi!

Felhuztam a szemöldökömet, majd csibész mosoly huzodott ajkaimra.

     - Naruto ne, ne ... Naruto! - emelte fel szigoruan az ujját, de ez egyáltalán nem állított meg, így csak neki iramodtam. Ám mielőtt elkaphattam volna elszaladt előlem. Így köröztünk körbe és körbe a házba nevetve. Persze ha igazán beleadtam volna a képesséigemet utolértem volna, de így eljátszottunk egy kicsit.  Olyan jó volt hallani a csillingelő nevetését, gyönyörű volt. Örülök, hogy így eltudom terelni a gondolatait.