NaruSaku - A kitsune párja

21. fejezet

Sakura:

Naruto először visszasietett a kisházhos, hogy elhozza a felsőjét. Nem szeretett volna egyedül hagyni, de ragaszkodtam hozzá, nem cipelhette anyámat a házig, majd vissza és egészen Kae anyóhoz. Valamint a felső az ő ötlete volt, amivel teljesen egyetértettem, hiszen ha kimegyünk a városba nem láthassák meg, hogy éppen vérzik az oldalam.  Kedvem nem volt, hogy öltözéssel fecséreljem az időt, minél hamarobb ott kellett lennünk és reméltem, hogy anyám minél hamarabb felébred. Naruto valóban gyors volt, az ő felsőjét hozta el, lovagiasan rám terítette és hátára kapta édesanyámat, így indultunk kifele az erdőből. Az oldalam égetően csipett, de tűrnöm kellett, nem akartam panaszkodni, nem panaszkodhattam. Most itt nem én vagyok a fontos, anyámat kellett minnél hamarabb ellátni.

Megbabonázás... el sem hiszem, hogy nagyapám már ilyenre vetemedett. Hogyan használhatta fel anyámat? Ez szörnyű! Hova kerültünk? Hogy kerülhettünk ide? Ez... ez mind... ez mind...

      - Nehogy megforduljon a fejedben, hogy ez az egész a te hibád! - meglepetten emeltem fel a fejemet, Naruto egy lépéssel előttem volt, nem tekintett vissza, nem is állt meg. - Ez nem a te hibád Sakura! Te csak... te csak egy áldozat vagy, téged csak valami rossz sors behúzott ide. Nem kell félned! - ebben a pillanatban megállt. - Nem vagy egyedül! - fordult hátra és széles mosoly virrított végig arcán.

      - Naruto... - éreztem ahogy a szívem egyre hevesebben ver. A napfény hátulról megvilágította Narutot ezzel kisugározva még jobban rendkivüli természetét és erőteljes, szép mosolyát. Ez a néhány szó, igazán boldoggá tett. Naruto, vajon meddig maradhatok melletted? A te érzéseid... az én érzéseim? Melletted akarok maradni!

     - Gyere, hamarosan ott leszünk!

Megráztam magam, hogy egy kicsit felébredjek és összeszedjem magam. Most nincs itt az ideje, hogy ilyeneken gondolkozzak. Kifujtam a levegőt és kissé gyorsítottam a lépteimen, hogy utólérjem Narutot. Remélem, hogy nem nehéz édesanyám. Komolyan nem tudom, hogy fogom mindezt megköszönni neki. Megint olyan formában látott, sőt azt látta, hogy a saját édesanyámat... és mégis még mindig itt van mellettem, még mindig közelemben van, próbál vigasztalni, kedves szavakat mond, átölel... tényleg megérdemlem én őt? Sakura! Az előbb, szóltált rá magadra, hogy most nem az agyalással kell foglalkozz. Mintha az ilyen könnyű lenne.

    - Hamarosan ott leszünk! - szólt hátra Naruto.

Amikor a város peremét elértük, igyekeztünk minnél szükebb, forgalmatlanabb utcákon keresztül menni, hogy az emberek ne vehessenek szemügyre minket. Reméltük, hogyha valaki mégis meglát az az első gondolata, hogy anyám a kelleténél kicsit többet ivott és most visszük haza. Nem valami hihető, hiszen fényes nappal van és még korai inni de na... Amit mindenképpen elkellett kerülnünk, hogy vénetlenül se találkozunk ismerőssel, az egyáltalán nem jönne ki jól. Meglepetésemre Naruto nagyon jártas volt a kerülő utakon, hogy hol menjünk, hogy minél kevesebb emberekkel találkozzunk. Megakartam kérdezni, hogy honnan tud ilyen jól tájékozodni, de nem hiszem, hogy kaptam volna választ. Megkell várnom, hogy ő nyiljon meg nekem, ahogy ő is tette és teszi. Türelmes! Szeretnék mellette állni, ahogy ő is mellettem áll. Szeretném ha ugyanazt a támaszt megtudnám adni neki, ahogy ő is nekem. Ahogy megbeszéltük... Mellette lenni, olyan megnyugtató és boldog is vagyok! Ez mit jelent? Mi ez az érzés ami elfog amikor vele vagyok? Csak nem...

       - Sakura, ott van Kae anyó háza! - Naruto arcán széles mosoly jelent meg miközben hátra fordult felém, ezzel is erőt akart adni nekem. Naruto, olyan szerencsés vagyok, hogy megismerhettelek! - Kae anyó! Kae anyó!

     - Oh, drágáim micsoda meglepetés! Nem számítottam rátok, azt hittem, hogy csak 2 nap múlva lesz a következő találkozunk. - az elmúlt időszakban, Kae anyoról sem feledkeztünk meg és látogattuk amilyen gyakran csak tudtuk. Hiszen nem akartuk, hogy feltűnjön bárkinek is, felismerjenek, de azt sem szerettük volna ha ez a szerethető, kedves asszony, egyedül marad. Tehát számára nem volt meglepetés, hogy újból itt vagyunk.