Házinyuszi (Hangulatkeringő - 1. rész)

Váratlan társaság

Az utam az emeletre vitt, kíváncsi voltam a fenti szobákra. Az első szinten összesen négy helyiséget találtam, érdekességük, hogy nem volt rajtuk ajtó, helyükön egy paraván állt belül, takarva a kinti belátást. A paravánokon lyukak voltak és oldalról lehetett belépni a szobába. A szobák témái eltérőek voltak: elegáns, motel, orvosi és a szadoszobához hasonló vörös. Az orvosi szoba egy része tényleg rendelőnek tűnt, benne vizsgálóággyal.

Mire mindegyik szobába benéztem, már arra voltam kíváncsi, hogy miként illik ezen a helyen viselkedni. Azt már elsőre is leszűrtem, hogy odabent mindig csak egy pár tartózkodott, a többiek vagy a paravánok mögül figyeltek, vagy az előtérben beszélgettek. Amikor a lépcsőn feljöttem, kaptam pár kíváncsi pillantást, de senki sem jött hozzám ismerkedni, inkább csak tisztes távolból figyeltek. Az emeleten összesen tizenöt ember lehetett, mégsem tűntek soknak. Láttam, hogy a paraván előtt páran kisebb akcióba kezdtek: simogatások, csókok, szájjal kényeztetések is előfordultak, amit mások az előtérből figyeltek.

Ahogyan érdeklődve nézelődtem, felbukkant Frank, az önkéntes tanácsadónk. Régi ismerősként lépett hozzám:

– No, hogy tetszik? – kérdezte.

– Eddig nagyon izgalmas – feleltem némi bizonytalansággal –, de beszállhatok bárhová?

– Elvileg igen, viszont arra figyelj, milyen jelzéseket ad a nő. A legkisebb ellenállás után vissza kell lépni.

– És ha épp... khm... szóval akció közben vagyok?

– Akkor is. Ne feledd: a nők mindig elsőbbséget élveznek! De tudd: ha neked sem szimpatikus valami vagy valaki, te is elutasíthatod. Nem kell megijedni! A legtöbbünk elég nyitott, hiszen ezért vagyunk itt. Amihez kedvünk van, azt csináljuk. Apropó: a csinos partnered merre van, hová tűnt?

– Ő lent maradt a szado részlegen.

– Ó... – mélázott el Frank. – Ha neki az a jó... Nézd csak, Gis épp szabad, menj hozzá bátran! – mutatott az egyik, paraván előtti formás nőre, aki terpeszben térdepelve lesett egy lyukon át a motelszobába.

– Hogy ki?

– Giselle. Így mutatkozott be legelőször, amikor belépett közénk. A legtöbbünk álnevet használ, hogy ne érjen minket privát zaklatás.

– Értem – bólintottam, majd intettem Franknek, hogy később találkozunk.

Giselle egyik kezét a combjai közé bújtatta, másik kezével a falnak támaszkodott. Félhosszú, szőke haja eltakarta az arcát. Csípője pont olyan volt, amiben lovagláskor jól meg lehetett kapaszkodni, popsija markolásra formálódott. Középkorúnak tűnt, de feszes volt minden izma. Talán sportolt?

Mögé léptem, lehajoltam, és hátulról gyengéden előre nyúltam a melléhez. Ujjaim összezárultak a csúcsán, amit óvatosan masszírozni kezdtem. Izgultam, mit szól hozzá, de elégedett sóhaj volt a válasz. Fejét félrefordítva nézett rám, kék szeme szenvedélyesen összeszűkült, vörösre festett száját bátorítólag elhúzta, majd visszafordult a lyuk felé. Megkaptam az engedélyt.

Bár nem láttam, mit csinálhatott odalent a kezével, azért sejtettem: kemény magja alapos masszírozásban részesült. Halmát hol megmarkoltam, hol körkörösen formáztam, ezzel is egyre közelebb juttatva a csúcshoz. Hallottam, ahogyan egyre gyorsabban vette a levegőt, nyögések törtek fel belőle. Lehajtotta a fejét, teste heves remegésbe kezdett. A hullámok erősek és gyorsak voltak, pillanatok alatt átvágtattak rajta. Néhány másodperc múlva hátravetette a fejét, szemét behunyva mélyet sóhajtott. A kezem nem mozdult, mellette állva figyeltem a gyönyöre elmúlását.