Házinyuszi (Hangulatkeringő - 1. rész)

Kivágott jelenetek - Láncfűrészes az éjszakában

– Miért mindig én találjam ki, mi legyen? – dohogtam magam elé.

– Mert ki a megoldóember a cégnél? – fordult felém, kérdőn mutogatva rám.

– Pont erről beszélek! Állandóan csak az 'ezt oldd meg, azt oldd meg!' Elegem van már ebből!

– Nekem meg a nyafogásodból!

– Ki nyafog? Csak dühös vagyok, ennyi az egész – puffogtam.

– Szerinted én nem? Én is itt maradtam, nem csak te! Egy szál pipere vagy váltóruha nélkül! Ebben legyek holnap is? – húzogatta a ruháját.

– Hát venni tuti nem fogunk. Ilyenkor már minden bolt zárva van, holnap meg vasárnap, ki tudja, mi lesz nyitva.

– De holnapig nem várhatok, kell egy másik ruha! Nézzünk körbe, ha már itt vagyunk, hátha...

– Talán egy túlbuzgó kínaira gondoltál, aki sosem alszik? – vágtam közbe. – Aki alig várja, hogy a boltjában pontban éjfélkor megjelenjen Miss Tökéletes? Ó, anyám!

– Most mit gúnyolódsz? Valahol csak kapunk egy normális ruhát!

– Ez komoly? – tényleg kezdtem kiakadni rá. – Azért akarsz venni új göncöt, mert épp nincs nálad váltás? Majd lezuhanyozol és kész. Ennyit kibírsz. Én is ebben leszek holnap.

– De én nő vagyok! Nem mehetek ugyanabban a ruhában másnap!

– Mert miért nem? Valaki majd eléd ugrik, hogy „Nahát! Csak nem ez a virágos ruha volt tegnap is magán?" Te sosem voltál még ottalvós buliban?

– De, voltam. Még csitri koromban.

– Akkor meg mi a baj? A tested úgyis tiszta lesz, ha lefürdesz.

– Persze ha lesz hol, ugye? – dohogott. – Tényleg nincs másik buszjárat vagy út hazafelé?

– Persze, esetleg hatórás kerülővel mi? Ki a franc tudja, merre kavarognánk, és holnap estig sem érünk haza! Vagy inkább dekkolnál egy préri közepén, várva valami Isten tudja milyen csatlakozásra? És ha épp arra jár egy láncfűrészes idióta, aki kipróbálja rajtad, mennyire könnyen vág ketté?

Erre nem szólt semmit, beleborzongott. Láttam rajta, ahogy elképzelte ezt a verziót is.

– Akkor béreljünk kocsit! Csak van valaki, aki ilyenkor is...

– Vezessen a halál, ha ugyanannyiért szobát is bérelhetek, ahol kipihenhetem magam. A francot! – kezdtem ismét dühös lenni.

Durcásan fordított hátat nekem. Nem szólt többet, dühítette a tehetetlenségünk. Úgy tűnt, neki sem volt kedve vezetni a sötétben.

– Akkor összegezném: két lehetőségünk van – szóltam neki hangosabban, de továbbra sem fordult meg. – Az egyik, hogy kerülő úton megyünk haza, némi kitérővel, átszállással, a láncfűrészest is beleszámítva. Gondolom, van ilyen járat, csak meg kell nézni. Vagy itt alszunk valami motelben. Szóval? Melyik legyen?