Házinyuszi (Hangulatkeringő - 1. rész)

Baráti beszélgetés

„Beszélnünk kell!" – írtam Giselle-nek SMS-ben másnap. Bár tolakodónak és sürgetőnek tűnhetett a rövid üzenetem, de tényleg úgy éreztem, hogy szétrobbanok az este átélt élményektől. A válasz szerencsére nem sokkal később érkezett: "Rendben, ma hétkor a Két macskában". Nem ismertem a helyet, de nyugtáztam, hogy ott leszek. Megnéztem az interneten, hogy hová dugták el: egy városszéli utcában találtam rá. Démonkával aznap nem futottam össze, ami megkönnyítette a dolgomat a gondolataim összegereblyézésében.

A Két macska egy kertvárosi utcácska sarkán lévő, kocsmának már nem, de étteremnek még nem nevezhető helyiség volt. A hangulata inkább pubra emlékeztetett, ahol az ember a sarokban elbújva merenghetett az élet dolgairól egy pohár bor mellett. Egyből megcsapott az egyedi légköre, amint beléptem. A fabútorok, asztalok mind romantikus hangulatot árasztottak, de egy vacsorát már csak gondolkodva rendeltem volna. Annak ellenére, hogy a város szélén állt, mégis annyian voltak, mintha kisebb tömeg töltené be a teret. Néhányan a pult mellett ücsörögtek italokat szorongatva, a párok inkább az asztaloknál ültek. Úgy éreztem magam, mint aki egy giccses retro filmbe csöppent, de el kellett ismernem, hogy beszélgetésre abszolút ideális volt a hely. Ráadásul a háttérmorajlás a kényes témákat is jótékonyan befogadta.

Giselle amint meglátott, szolidan intett, hogy észrevegyem. Két puszi után annyit mondott, miközben leültünk egymással szemben:

– Rendeltem neked inni.

Bólintottam, bár nem tudom, mennyire ismerheti az ízlésem, milyen italokat szeretek. Legutóbb söröztünk, talán most is azt hozatott. Mielőtt bármit szólhattam volna, belevágott a közepébe:

– Szóval már megint a farkadnál fogva vezettek.

Kikerekedtek a szemeim, majd fülig pirultam. A szégyentől vagy a burkolt leteremtéstől – nem tudtam megmondani. Csak nyeltem egyet, és annyit nyögtem ki:

– Igen.

Elmosolyodott, és az asztalon átnyúlva megfogta a kezem:

– Ne szégyelld, nincs mit. A legtöbb férfi a farkán keresztül vezethető, maximum jól leplezik vagy tagadják. Ez természetes. Ráadásul te erős befolyásolás alatt álltál.

Huncut kacsintás volt a mondat végén, majd bólintott egyet. Nem tudtam, kinek jelez, de ekkor mellém állt a pincér két korsó sörrel, és udvariasan letette elénk. Miután ellépett az asztaltól, Giselle felé súgtam:

– Ismét sör?

Hirtelen úgy felnevetett, hogy gyorsan hátra húzódtam.

– Bocsánat – tette a kezét a szája elé vihogva. – Igen, ismét sör. Ez pont jó lesz bemelegítésnek a beszélgetéshez. Talán nem szereted? Legutóbb is ezt ittunk, és simán legurult. Mit gondoltál, mit rendelek?

– Nem gondoltam semmire... – Talán furcsán nézhettem rá, mire magyarázni kezdett:

– Ide figyelj! A pezsgő ünneplésre való, a bor romantikához, a vodka sírni, a whiskey feledni, a sör pedig merengeni, baráti beszélgetésekhez. Amit pedig most rendeltem, az egy nagyon finom, kézműves sör.

Elgondolkodva néztem rá, hogyan ismerhet egy ember ennyi dolgot. De csak vidáman intett:

– Gyerünk, kóstold meg! Mondtam én valaha rosszat?

Vonakodva bár, de belekóstoltam az italba. Kellemesen fanyar íz árasztotta el a szám, tényleg passzolt a kedvemhez. Két korty után letettem a korsót.

– Hm, úgy tűnik, igazad van – húztam mosolyra a szám.

– Ugye? Tudom én, mi kell neked! – nevetett rajtam. – Inkább mesélj, mi az a fontos dolog!