Házinyuszi (Hangulatkeringő - 1. rész)

Csak határozottan!

Miután visszamentem a helyemre, még mindig kábult voltam a beszélgetéstől. Nagyon megzavarta a fejem Giselle őszintesége. Ekkor egy SMS ébresztett fel a merengésemből:

„Ha nagyon akarod, kapd el. Biztosan értékelni fogja!" Giselle még egy kacsintós jelet is tett utána.

„Igaza lehet. Miért is ne lenne? Hiszen Misty odavolt a BDSM-ért, és miért is engedjem neki, hogy kisfiúként kezeljen? Miért hagyom, hogy zöldfülűnek nézzen? Lehet, hogy tényleg a falhoz kellene vágnom – persze jó értelemben."

A testem úgy bizsergett, mint legutóbb a klubban, amikor Démon alattam térdelt összekötve. Újra azt éreztem, hogy felette állok, és ő nem játszhat velem.

Kimentem a mosdóba, hogy nagy levegőt vegyek. „Tehát kapjam el" – néztem magammal farkasszemet a tükörben. „De mégsem az iroda közepén kellene. A tárgyalóban már jobbak lennének az esélyeim. Úgyis beszélni akart velem valami projektről. Legfeljebb nem csak csevegni fogunk" – döntöttem el, majd fújtam egyet, és kiléptem az ajtón. Ekkor jött velem szemben Misty, kezében a sminkkészletét szorította.

– Mi ez a hadifelszerelés? – kérdeztem. – A megbeszélésünkre lesz?

– Nem, azt elhalasztjuk, most ügyfélhez kell mennem – csicseregte, miközben csak egy pillanatig nézett a szemembe. Tudtam hová igyekszik ilyen sebesen: a zuhanyzóba, ahol kényelmesen rendbe szedheti magát. Ez egy kisebb, alig kétszemélyes helyiség volt az emelet hátsó részében, közvetlenül a férfimosdó mellett. Párszor életet mentett ez a fülke, ahol egy húzósabb nap után, vagy ügyfélhez való kiszállás előtt letusolhattunk, és rendbe szedhettük magunkat.

Megálltam, és megvártam, amíg belép a helyiségbe, majd vártam a zár kattanását, de elmaradt. Nyeltem egyet. „Ha már a megbeszélésünk elúszott, visszamenjek a helyemre vagy... vagy inkább Giselle-re hallgassak?" Megszédültem az ötlettől, de itt volt a vissza nem térő alkalom.

Két lépéssel az ajtónál teremtem, és óvatosan benyitottam. Misty épp a szemöldökét húzta ki. Egy hirtelen mozdulattal csuktam be magam mögött az ajtót.

– Te mit keresel itt? Nem látod, hogy foglalt a fürdő? – fordult meglepődötten felém. Eközben a hátam mögött bezártam az ajtót, hogy senki ne nyithasson ránk. Ettől ő még jobban felemelte a hangját, bár tudhatta, hogy semmi sem hallatszódhat ki: – Mi van? Mit akarsz?

– Tudod te, mit akarok... – szédültem meg az adrenalintól. Már nem érdekelt, hogy olyan határt lépek át, amit előtte soha sem mertem megközelíteni.

– Majd azt hiszed, hagyom? – gúnyolódott cinikus hangon, aztán a tükör felé fordult, úgy folytatta: – Inkább menjél, játssz magaddal! Hagyj sminkelni, mert elkések!

– Nem hagyod, de... – ekkor megfogtam a vállát, majd erősen magam felé fordítottam. Szinte felkiáltott:

– Mi van? Megőrültél? Hülye vagy? – emelte fel a karjait hadonászva. Mégis közel hajoltam hozzá, meg akartam csókolni, ezért szorosan átöleltem a derekánál fogva. A mellkasomnak feszült, el akart lökni magától.

– Hagyd már abba! – tiltakozott.

– Bezzeg a klubban jó volt, mi? – lihegtem az arcába.

– Az a klubban volt, most meg itt vagyunk bent! – tolt el, igyekezett távol tartani magától.

– Persze folyamatosan játszol velem, most meg... – kezdtem megharagudni rá.

– Most meg itt vagyunk bent a munkahelyen – ismételte el, de amikor látta, hogy nem érdekelnek holmi körülmények, szinte az arcomba kiáltott: – Hagyjál már, nem érted? – tiltakozott, miközben lefogtam a csuklóját. – Tökön rúglak, ha nem fejezed be!

– Nem hagylak! Nem! – szikrázott a szemem.

Elvesztettem a fejem, és olyan őrülten, hevesen csókoltam, mintha minden eddigi megaláztatásomat abban viszonoztam volna. A szorításom enyhült, de ő sem tiltakozott már. A felsőjét felhúztam, a melleit kibújtattam a melltartóból. Átkarolta a nyakam, és csak húzott magára, szenvedélyesen a csókjába. Keze a nadrágomra tévedt, és kigombolta az övem, majd letolta a nadrágom. A farkam tettre készen állt, hogy megkapja a magáét.

A következő pillanatban egy lökést éreztem, és a falnál találtam magam. Gyilkosan haragos szemmel lihegett felém:

– Azt hiszed, hogy megdugsz? Itt? Csak úgy? Ráadásul megerőszakolsz? Ezt nem úszod meg ennyivel! Takarodj kifelé, és hagyjál sminkelni! Komolyan mondom, nem tudom, mit képzelsz te magadról!

Úgy megzavart a viselkedése, hogy némán, szégyenkezve húztam fel a nadrágom, majd szó nélkül, behúzott nyakkal léptem ki az ajtón. Újra megalázott, de ennyire még soha sem tette. Ismét alul maradtam, megint ő győzött.

„Tuti kirúgnak, tuti kirúgnak" – kattogott az agyam megállás nélkül. – „Mi a francot tegyek? Jelentsek beteget? Tíz percet sem adok, és a főnök már ordibálni fog velem. A francba, ezt jól elszúrtam! És ha feljelentenek nemi erőszakért vagy munkahelyi zaklatásért? A francba! Bár csak ketten voltunk ott, de akkor is, kinek hinnének? Ráadásul nyoma lehet annak, ahogy megszorítottam a karját. Árulkodó jelek maradhattak utánam. Tíz perc múlva tuti bilincsben visznek el. Itt a vége, ennyi volt a karrieremnek. Talán egyszerűbb felkötni magam, vagy disszidálni Timbuktuba, ahol senki sem ismer. Pár percem maradt csupán. Bűnöző lettem, egy aljas erőszaktevő."

Remegtem, nem bírtam a munkára koncentrálni, folyamatosan pörögtem a rám zúduló gondolatoktól.

„Nagy baklövést követtem el. Ha nem visznek el mindjárt bilincsben, a legjobb az lesz, ha meghúzom magam és bocsánatot kérek, amint visszajön az ügyféltől. Ha kell, porban csúszok előtte, térdet koptatok, csak felejtse el az előbbi perceket. Ígérem, egy ujjal sem nyúlok hozzá, még a klubba sem megyek el vele, csak bocsásson meg! Vagy inkább kilépek a cégtől, hogy még véletlenül se láthassam vagy essek kísértésbe. De akkor miért csókolt vissza? Tökmindegy, bizonyítani úgysem tudom, hogy ő is akarta. Mégis az lesz a legtisztább, ha elé állok, és nem menekülök el előle."

Nem tudtam, mit tegyek. A kezemben úgy szorítottam a telefonom, mintha a mentőövem lenne. Aztán bevillant Giselle. Azonnal előkerestem a számát, és már hívtam volna, amikor meggondoltam magam. „Minden apróságért hozzá fussak, mint gyerek az anyucihoz? Már régen kinőttem abból a korból. Bár az előbbi affér nem mondható apróságnak" – szálltam vitába önmagammal. – „De hogy nézne rám, ha bevallanám neki az erőszakot? Nem. Nem fordulhatok hozzá. Ráadásul ő is ugyanúgy megvetne, ahogy magammal is teszem. Sőt: súlyosabban elítélne, arról nem is beszélve, hogy örökre elveszthetem."

Mély sóhaj után döntöttem: férfi leszek, és Misty elé állok. Már ha nem szaladt máris a főnökhöz, mert akkor nekem végleg befellegzett. Minden téren.

Aznap többször előjöttek a vívódásaim, párszor Gisellet is majdnem felhívtam, de végül mindig ugyanaz lett az eredmény: ezt Mistyvel kell megbeszélnem. A sors végül úgy akarta, hogy aznap már nem adott erre lehetőséget, Démon nem jött vissza a munkahelyre. Viszont a főnök sem állt elém kirúgással vagy rendőri kísérettel.

Egész este forgolódtam, a bizonytalanság teljesen felőrölt. Ha eddig nem küldtek el, akkor majd holnap. Ebben biztos voltam. Nem maradhat a tettem következmények nélkül.