Házinyuszi (Hangulatkeringő - 1. rész)

Ivócimborák

Teljesen összezavarodtam a következő napokban. Misty úgy játszott és jojózott velem, mint macska az egérrel. Tudta, hogy nem mondhattam ellent a zaklatásom miatt, ezért kihasználta a perverzióimat. Arra mindig ügyelt, hogy a végén otthagyjon, felhúzva. Amikor szóvá tettem volna neki ezt a tisztességtelen eljárást, dühöngve, sértődötten magamra hagyott. Legközelebb már nem szóltam emiatt, legyen meg ez az öröme kárpótlásképp.

Soha ennyit nem maszturbáltam naponta, mint ebben az időszakban. Folyamatosan tett arról, hogy álljon a farkam. Hol kedvesen jött beszélgetni úgy, hogy a blúzába teljesen beláthattam, és szinte centikre voltam a bimbójától, máskor épp leesett valami papír, amit guggolva vett fel, hogy a bugyijáig belássak. Klasszikus trükk volt mindegyik, mégsem tudtam ellenállni nekik. 2

Már pár nap után úgy éreztem, hogy ezt a kínzást nem bírom tovább, ideje lesz beszélnem valakivel. Mistyvel vagy Giselle-lel. Hiába határoztam el újra meg újra, hogy Démon elé állok és beszélek vele, legbelül egy hang azt súgta, hogy akkor ismét kiszolgáltatnám magam neki, pedig már így is a markában tartott. Végül a szőkeség mellett döntöttem. Stílusos visszavágást szerettem volna.

Giselle-lel egy számomra ismeretlen pubban találkoztam. Ritkán jártam inni, elsősorban olyan alkalmakkor, amikor egy-egy kollégát köszöntöttünk. Klubtársam mégis arról győzködött a telefonban, hogy csak ilyen helyen lehet kibeszélni a problémát.

Egy csendesebb sarokban ültünk le, ahol nem sokan zavarhattak. A helyiség nem volt zsúfolt, csak páran lézengtek, ami talán a kora estének volt betudható. Az aláfestő jazz melankolikus hangulatba burkolt minket, tehát valóban minden adott volt egy komolyabb beszélgetéshez. Mély levegőt vettem:

– Kezdhetném az elején, de inkább a közepébe csapok: Démon kollegina szexuálisan zaklat.

Giselle hangosan felnevetett, majd miután a hangja kuncogássá szelídült, csak annyit mondott:

– Rég nevettem ilyen jót! És az baj? – csillogott a szeme.

– Ahogy vesszük. Mert élvezem, de... szóval sosem megy végig, mindig csak felhúz, aztán otthagy, és nem tehetek semmit!

– Mi az, hogy nem tehetsz semmit? Hülyeség! – legyintett.

– A francot! – kortyoltam egyet a házi főzésű sörből, amit Giselle már azelőtt megrendelt nekem, hogy odaértem volna. – Az a baj, hogy már az elején elszúrtam.

– Mit szúrtál el? Mikor? – sandított rám értetlenül.

Elhúztam a szám: „Pont neki mondom el mindezt a vetélytársáról?" De ha már belekezdtem, nem volt visszaút.

– Emlékszel a videohívásra? Az azelőtti napon történt. Miután ebédnél találkoztunk.

– Igen, múlt hét szerdán, amikor a Tavernában ettünk.

– Pontosan! Akkor történt, utána. Azt írtad, kapjam el. Arra gondoltam: mire várjak? Úgyhogy letámadtam a mosdóban, nem finomkodtam vele. Szóval úgy elkaptam, mint más a náthát, csak épp nem annyira észrevétlenül...

Giselle nem nevetett, a szemei kikerekedtek:

– Neked elment az eszed! – nézett hitetlenkedve, még a korsót is erősebben markolta.

– Azt mondtad, hogy legyek határozott, és keményen, meg ilyesmi...

– Nem – rázta a fejét: – Csak annyit írtam, kapd el. Nem azt, hogy támadd le! Ugye nem erőszakoltad meg?

Az utolsó szavakat szinte elhűlve suttogta, mintha a falnak is füle lenne. Kissé lehajtottam a fejem, majd megemeltem a korsót, és elmélyülten kortyoltam egyet. „Most dől el minden, amitől eddig féltem" – futott át az agyamon, ezért óvatosan válaszoltam:

– Lehet... Nem tudom. Nem. Szerintem nem.

– Most igen vagy nem? Vagy megerőszakoltad, vagy nem. Meséld el, mi volt!

– Rendben – vettem egy mély levegőt. Egy részletet sem hagytam ki, elmondtam mindent: mennyire zavaros volt a jelenet a mosdóban, és azóta sem tudtam hová tenni a dolgokat.

Giselle sokáig hallgatott, miután befejeztem. Elgondolkodva bámulta a sörét, nem nézett rám. Lehet, hogy csak nekem tűnt soknak, de kínos perceknek tűntek. Végül húztunk egy kortyot az italunkból, majd úgy nézett rám, mint aki nem tudja, mit tegyen velem.

– Igen, ez kemény munkahelyi zaklatás – sóhajtott végül. – Simán kirúghatnak.

– Ez az...

– De ő meg a saját javára fordította. Tipikus női bosszú.

– Ez az – ismételtem.

– Tehát megint kihasznál és ő tekerget.

– Ez az.

– Értem – kortyolt újat. – Kemény dió ez a nő.

– Ez az – mintha mást nem is tudtam volna mondani, újra és újra ismételtem önmagam.

– Gondolom, miket csinálhat. De azt nem értem, ha kellesz neki, akkor miért nem enged? Vagy... – harapta el a mondatot, és kajánul elmosolyodott.

– Vagy mi van? – kérdeztem, mohón várva a folytatást. Legbelül remegtem, mert tudtam, mire célzott. Ekkor Giselle talpát éreztem az ölemben. „Mi ez a lábjáték a nőknél?" – néztem rá zavarodottan.

– Vagy a farkadnál fogva irányít. A pincsije lettél, valld be!

– Nem! – válaszoltam határozottan, mire megnyomta az ujjaival a golyómat. Felsóhajtva adtam meg magam: – Jól van! – Újabb nyomás következett. – Oké, igazad lehet!

– Nem lehet, hanem igazam van! – vigyorgott. – Akkor abból induljunk ki, hogy te már a markában vagy, és azt tesz veled, amit akar. Némi önbizalomra lenne szükséged, nem gondolod? Lassan felőröl ez a Démon, vagy hogyan is hívod őt. Szerintem gyere le csütörtökön, úgyis megígérted, addig kitalálok neked valamit!

Ismét megtaposta a golyóm, majd sodort párat a farkamon a nadrágon át, miközben szempilláit kérlelőn megrebegtette.

– Rendben, lemegyek! De most egyedül leszek, illetve... – néztem rá kíváncsian: – Lehetek a kísérőd?

– Lehetsz! – mosolyogta. – Akkor este hétkor a klub előtt?

– Ott leszek! – vigyorogtam. Mintha mázsás sziklák gördültek volna le rólam. Ezután megkönnyebbülten élveztem Giselle társaságát, és az este hátra lévő részét.

Bőven éjfél után, mámorosan tértem haza, és jó pár nap után először fordult elő, hogy nyugodt álmom volt.

2: Kivágott jelenetek: Klasszikus gonoszságok