Házinyuszi (Hangulatkeringő - 1. rész)

Hazafelé

A buszon kicsit többen voltak, mint amikor jöttünk. Az előttünk lévő sorban egy idősebb házaspár, valamint egy fiatal lány foglaltak helyet. A mi sorunkig végül senki sem jött el, szabadon maradtak a mellettünk lévő székek.

Ahogy kiértünk a városból, Démonka levette a cipőjét, és feltette az ülésre a lábát, fejét a székek felé fordítva pihentette az ölemben. Fürtjeit eligazgattam, birizgáltam, miközben hol őt, hol a tájat néztem.

Már besötétedett, amikor Misty mocorogni kezdett. Megvakarta az orrát, majd tovább helyezkedett, mint akinek nem kényelmes a fekvés. A fejét ide-oda mozgatta, mintha csak az ölembe fészkelné magát, de ettől egyre jobban keményedni kezdtem. „A francba! Pont most jön rám a merevedés? A végén még felébred!" – korholtam magam belül. Hiába próbáltam más dolgokra gondolni, csak nem hagyta abba a mocorgást. Arcáról elsimítottam a fürtjeit, hátha megnyugszik. Tenyerét a feje alá tette, ezután abbahagyta a helyezkedést.

Hiába lett nyugalom, a farkam sehogy sem akart lohadni, sőt. A gondolataim állandóan visszatértek oda, hogy a feje az ölemben pihent. Ráadásul folyamatosan neki-nekinyomódott valami a makkomnak a nadrágon át. Mégsem kelthettem fel, mert bármi lehetett, akár a fülbevalója is.

Igyekeztem másfelé terelni a gondolataimat, hogy milyen szép a táj sötétben is, de hasztalanul küzdöttem. Az a valami állandóan, szinte ritmusszerűen nyomta a makkom. Mélyet sóhajtottam. Ekkor éppen csak megemelte a fejét, és a párnául szolgáló keze feljebb csúszott. Konkrétan a tenyerébe fogta a farkam. A fejét visszatette, és csendesen aludt tovább. Ujjai hosszában a vesszőmre kulcsolódtak, és úgy markolták a nadrágon át, hogy esélyem sem volt összemenni.

Tovább zötykölődtünk, de keményen tartottam magam, miközben a keze az úttól függően hol fel, hol lecsúszott. „Hosszú lesz ez az út!" – sóhajtottam magamban, ha az elkövetkező másfél órára gondoltam. Eszembe jutott a parkban lévő figyelmeztetése, hogy mára elég volt a játékból. „De nehéz nem a szexre gondolni, ha egyfolytában a tenyerében tart engem!" – nyaltam meg a kicserepesedett szám.

Egy egyenes szakaszon mentünk át, amikor arra figyeltem fel, hogy a keze akkor is mozgott, amikor nem volt bukkanó. „A kis ravasz!" – somolyodtam el, majd fölé hajolva annyit súgtam:

– Nem azt mondtad, hogy mára befejeztük?

– De olyan hosszú az út! Unatkozom! – pislogott álmosan mosolyogva.

– Nekem mondod? – sóhajtottam.

– Akkor meg, mi a baj? – fordult felém. Az út menti halovány fények tükröződtek a tekintetében. Nem tűnt álmosnak, ráadásul egyre határozottabban masszírozott. Körbenéztem: előttünk az öregek nem mocorogtak, talán aludtak. A másik oldalon lévő lány kifelé bámult az ablakon, a füléből zsinór lógott ki: elmélyülten zenét hallgatott.

– Van egy ötletem, de pszt! – súgtam, és megemeltem Démonka fejét.

Kinyitottam a sliccem, és elővettem a farkam. Misty felém fordult, majd visszahajolt az ölembe, de a combomon lejjebb pihent meg, hogy a szájával kényelmesen hozzám férjen. A kabátom lazán ráterítettem, és a fekete loboncával is takart a kíváncsi tekintetek elől. A busz ablakának visszatükröződéséből sem lehetett látni, mi történik az ölemben. Cinkostársnőm élvezte a helyzetet: ráérősen nyalogatta a már kemény dorongomat. Lassú élvezettel játszott velem: néha megharapott, máskor a nyelvével, aztán a szájával fogott közre.

Igyekeztem halkan sóhajtozni, a hajába túrva irányítani, hol jó, hogyan folytassa, de makacs és önfejű volt, a saját kedve szerint irányította a játékot. Végül hagytam, hogy tegyen, amit akar, mert nagyon jól esett, bármit is csinált.