Házinyuszi (Hangulatkeringő - 1. rész)

Viszontlátás

Reggel olyan kábán ébredtem, mint aki napok óta nem aludt. Betámolyogtam a munkahelyre, és csak akkor tértem némileg magamhoz, amikor egy ismerős parfüm ütötte meg az orrom. Ahogy tovább szimatoltam, kezdett visszakúszni belém az élet. „Tehát ma már bent van a kisasszony" – nyugtáztam magamban.

– Beértél? – kérdezte a hátam mögül George, a mindig kíváncsi kollégám. „Még otthon vagyok, nem látod?" – futott át az epés beszólás az agyamon, de végül visszafogtam magam, mert annyi kedvem volt a humorhoz, mint akit frissen akasztottak. Bólintottam, de nem hagyott békén, és sokat sejtető hangon folytatta: – Csak azért kérdezem, mert Misty már keresett.

A szememből azonnal kipattant a nyűgös álmosság, amitől megszédültem:

– Kösz, hogy szóltál, megkeresem!

Nem láttam Démonkát, de az illata bejárta a helyiséget. „Tehát nemrég járhatott erre. De akkor miért nem szólt személyesen? Azt akarja, hogy kövessem az illatát?" – kezdett izgatni, mi járhatott a fejében, mit talált ki megint.

A parfümfelhő után indultam, és végül két másik kollégával együtt találtam meg, akikkel elmélyülten beszélgetett.

– Szia! Kerestél... – biccentettem felé.

– Igen! Öt perc múlva tarthatunk egy megbeszélést a kistárgyalóban? – kérdezte kemény, hivatalos hangon.

– Persze – bólintottam, és hagytam tovább társalkodni. Miután visszamentem a helyemre, elkezdtek járni az agyamban a fogaskerekek. „Már megint mi a franc lehet? Valamelyik ügyféllel van baj? Csak nem Giselle jött be hozzánk, és amiatt ilyen pipa?" Erre a gondolatra megdobbant a szívem: eszembe jutott az előző esti beszélgetésünk. „Áh, kizárt! Hol van még a fél év?! Az baromi sok lesz!"

Felsóhajtottam, és egy melankolikus felhő ereszkedett súlyként a szívemre. El kellett engednem őt, hogy Misty ne legyen féltékeny. „De mégis mire féltékeny ez a nő? Hiszen bomba jó teste van, az esze vág, mint a borotva, a fél iroda ráhajtana, ha engedné. Én meg két teljes napot tölthettem vele. Itt kizárólag én lehetnék féltékeny, amint rá néz valaki. Akkor mire fel hisztizik? Csak mert Giselle tapasztaltabb vagy higgadtabb nála? De hiszen mindketten teljesen eltérő személyiségek! Giselle mást jelent nekem, mint Misty."

Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor az illatfelhő körbeölelt:

– Mehetünk? – csicseregte.

– Persze – bólintottam.

Egy perc múlva már a tárgyalóban álltunk mindketten. Az ajtót becsuktuk, hang sem mehetett ki. Alig vártam, hogy végre kettesben átbeszélhessük az elmúlt napokat.

– Mi az a nagyon fontos? A hétvégéről van szó? Mert már nagyon régen nem éreztem ilyen jól magam... – vigyorogtam, majd Misty felé indultam. Démonka a szoba túlsó sarkában állt meg, és hideg tekintettel, összeszorított szájjal nézett rám. Az arca komoly volt és fenyegető. Azonnal megálltam, nem közelítettem hozzá. A mosoly lehervadt az arcomról, legbelül éreztem, hogy ezúttal a viccnek nincs helye.

– Az a drága barátosnéd... Az a Giselle – kezdte lassan. A hangja bántóan éles volt. – Reggel levelet írt, hogy fél évig pihenteti a projektet.

– Nem írta, hogy miért? – érdeklődtem, bár nagyon is tisztában voltam az okokkal.

– Nem. Csak azt írta, hogy ma reggel elutazott, külföldön lesz, ráadásul olyan helyen, ahol nem érhetjük el, és ezért sajnálja, de nem tud velünk foglalkozni. Tudod mit jelent ez?

„Giselle külföldön lesz a következő fél évben?" – villant az agyamba. Mintha erős ütést kaptam volna a mellkasomba, úgy ért a hír. „Ha igaz, amit Mistynek írt, akkor tényleg nem tudom elérni. De megígértem neki, hogy nem keresem! Keménynek kell lennem!" – erősítettem magam legbelül.

– A francba! Tudom! – színleltem felháborodást, miközben legbelül sajgott a szívem.

– Hazavágott egy több milliós üzletet! Az a rohadt ribanc! Csak kerüljön egyszer a kezeim közé! – fújtatott Misty dühösen, majd hirtelen megállt, és egy szék támlájára kapaszkodva nézett mélyen a szemembe: – De másról is beszélnünk kell! – folytatta karba tett kézzel, fel-alá sétálva.

– Mi van még? – kérdeztem elhűlve, mert rossz érzés kerített a hatalmába. Nem tudtam mire számítsak, találgatni kezdtem magamban: „Giselle mindent magával rántott? Csődöt mond a cég? Meghalt a főnök? Mi a franc jöhet ezután?" A mellkasom sajgott, a gyomrom összeszorult. Hibáztatni kezdtem magam.

– Tegnap átgondoltam a hétvégét. Ilyen nem történhet meg ezután! – vágott be a villám a legváratlanabb helyről.

– Mi van? – pislogtam értetlenül, mert nem fogtam fel, mit mondott az előbb. Egyszerűen az agyam nem fogadta be az információt. – Mi nem történhet meg? De Giselle...

– Hagyd már azt a libát és figyelj rám! Azon gondolkodtam, hogy a magánéletünk csak akadályozna minket a munkában – szúrt belém újra.

– Akadályoz a francot! – fakadtam ki. Egyáltalán nem tetszett a felvetése. – Neked elmentek otthonról! Eddig sem volt semmi bajunk ebből! Volt? Nem! Na ugye!

Daráltam a szavakat, kezdtem nagyon dühös lenni. „Teljesen meghülyült ez a nő? Nem vette be a gyógyszerét? Vagy több személyisége van?" – cikáztak bennem a kérdések.

– Persze, eddig nem volt bajunk. Még. Amíg csak a klubba jártunk, az sem volt baj. De ez a hétvége már több volt ennél! Ezt pedig nem folytathatjuk tovább! Szóval itt a vége, köztünk csak munkakapcsolat lehet, nem több! – minden mondata újabb döfés volt a szívembe.

– Miről beszélsz? Mi van? – kérdeztem újra, nem akartam felfogni mindazt, amit mondott. Szinte éreztem, amint megfordult velem a szoba, levegő után kapkodtam. Erre tényleg nem számítottam. Le kellett ülnöm.

– Mi lenne? – folytatta hideg, szenvtelen hangon, unottan nézve: – Befejeztük. Ennyi volt és kész! Mit nem értesz? Ezután kizárólag munkaügyben találkozhatunk! Megértetted?

Kaptam némi levegőt, de még nem tudtam megszólalni, csak bólintottam. Zúgott a fejem, a gondolataim összekuszálódtak. Misty kihasználta az előnyét, és kíméletlenül húzta be az utolsó gyomrost:

– Helyes! Reggel már mondtam a főnöknek, hogy a közös projektjeinket szüntesse meg. Miután vázoltam neki Giselle távozását, szó nélkül belement. Te pedig ne keress ezután a privát hülyeségeiddel, meg az idióta játékaiddal, mert azonnal tudni fog róla mindenki. Ja, és simán kirúgatlak zaklatásért, ha mégis közelítenél. Oké? Úgyhogy heverd ki, ez van! Most pedig mennem kell dolgozni, nem érek rá veled foglalkozni! Szevasz!

Egy határozott lépéssel az ajtónál termett, feltépte, és mielőtt tiltakozhattam vagy könyöröghettem volna, az irodában hagyott a gondolataimba fulladva.

A kalandok még nem értek véget!

A történet a Hangulatkeringő második részében, a Hercegnőben folytatódik!