Házinyuszi (Hangulatkeringő - 1. rész)

Emeljük a tétet

Egy hét? Egyből leizzadtam. Egy hét Mistyvel az maga az éden pokla. Addig bármi történhet. A naptárra néztem, és megláttam a hétfői céges megbeszélést. Bevillant az ötletem az értekezlet közbeni, asztal alatti mobilozásról. „Meg merjem tenni vagy ne? Ha épp akkor valami miatt haragudni fog, simán kivégez mindenki előtt. Ha meg nem kamerázok, vagy beteget jelentek, akkor gyávának, szájhősnek tart majd. A francba! Ha esetleg később érkeznék, akkor talán nem vele szembe, vagy mellé ülnék, és lehet, hogy megúszhatom egy rosszalló pillantással. Akkor esélyem sem lesz mobilozni, de legalább megmenekülök!"

Délután nem láttam őt, de egy rövid, epés levél érkezett a privát címemre: „Ma hányadik kiverésnél tartasz?" Ahogy a levelet olvastam, eszembe villantak a képek, érzések: a pultnál történt bimbósimi, a szoknyafellibbentés, a kamerás felvételem, meg az a fotó, amin gúnyosan mosolygott. Nyeltem egyet, majd ismét meglátogattam a mellékhelyiséget, kezemben a mobillal.

Miután visszaértem a helyemre, a következőt írtam Mistynek: „Volt pár igazán kiváló mozdulat, kár, hogy nem segítettél. A képed nagyon inspirálóan hatott. Apropó: ki készítette? Mert ahogy láttam, mindkét kezed foglalt volt."

A válasz viszonylag hamar megérkezett: „A barátom. Tegnap este felhúzta magát a bugyitlanságomon, és úgy gondoltam, ma reggel készíttetek vele egy képet. Megvolt a hatása, ezért késtem el. Bár ő azt hitte, bugyiban jövök dolgozni. Mégsem olyan rossz dolog meztelenül lenni a ruha alatt, mint elsőre hittem."

Még kérkedik is? Megjelent a képzeletemben, orgazmusba szédülve, hörögve fúrja fejét a párnába, miközben a fotón lévő ruha van rajta, és a karomba kapaszkodik. Azonnal célra állt a farkam. Bódult fejjel írtam vissza, némi köddel a szemem előtt: „Ebben a ruhában dugott meg? Reggel?"

A válasz szédületes hatással volt rám: „Persze! Indulni akartam, és a fotó után kapott le. Olyat basztunk reggel, hogy percekig nem álltam lábra."

Amint a durva szóhasználat párosult a képzeletemmel, azonnal kész voltam, újabb sétát kellett tennem a magányos kishelyiség felé. Mire visszaértem, újabb levél fogadott:

„Nem jársz te túl sokszor a mosdóba munkaidőben?"

Valószínűleg látta, hogy kimentem, de nem érdekelt. Baromira felhúzott. Ezek után még gúnyolódni mert rajtam?

„Épp elégszer, sőt: talán kevésszer" – írtam vissza.

„De nehogy meghalj nekem végkimerülésben!" – jött a szarkasztikus válasz.

„Nem fogok, nyugi! Bírom a tempót!" – küldtem neki.

„Csak egy nagyra nőtt kisgyerek vagy, aki szeret kukkolni."

„Szóval provokálsz?" – nyaltam meg a szám szélét. Nem vártam a válasszal:

„Gyere csak el velem a swingerbe! Meglátjuk, ki a kisgyerek!"

Éreztem, hogy dühíteni kezdett az alázása.

„Ki mondta, hogy mi ott dugni fogunk?" – húzta tovább az agyam. Úgy tűnt, kitalálta, mire gondoltam. „Szóval még ott sem? Akkor most felállok, odamegyek, és elkapom az asztalánál!"

„Ki mondta, hogy nem fogunk?" – kérdeztem vissza.

„Csak találd ki, hová megyünk!" – tért ki a válasz elől.

„Jövő hétre meglesz, aztán megbeszéljük, ha már az értekezletig nem tudsz várni" – írtam. Igaz, én sem tudtam kivárni, mielőbb a magamévá akartam tenni ezt a szemtelen nőt.

„Akkor hosszú heted lesz!" – jött a titokzatos válasz, amitől máris zsongani kezdett a fejem. Megint tudta, mire gondoltam. Talán gondolatolvasó ez a nő?

Tomboltak bennem a hormonok, az adrenalin egyre magasabbra tört. A racionalitásom kezdte megadni magát az eddig rejtett vágyaimnak, legszívesebben azt ordítottam volna: „Még és még játssz velem! Állandóan! Akarom!" Az eszem kétségbeesve sikított egyet utoljára: „Csak vigyázz, hogy más ne vegye észre!", aztán elhallgatott.

Kemény gombócot nyeltem. Csak annyit írtam vissza: „Igen... Hosszú lesz..."

Erre már nem jött válasz. Ez a csend sokkal fenyegetőbb volt, mintha bármit visszaírt volna. Nem tudtam, mire készül, mi lesz a következő csapdája. Ráadásul még csak szerdát írtunk. Aznap este nem sokat aludtam.

Másnap csak futtában láttam Mistyt, egy igazán érdekes, dögös egyberészesben jelent meg az étkezőben. Az alapból fehér, rövidnadrágos ruhája ujjatlan volt, itt-ott fekete részekkel megtoldva úgy, hogy a tökéletes teste minden előnyét kiemelje. Hátulról alaposabban megszemlélve még melltartót sem láttam rajta. Persze mindezt egy hozzá illő, fehér tűsarkúval koronázta meg.

Igyekeztem keresni a társaságát, de aznap már nem találkoztunk. Lehet, hogy ügyfélhez ment ebben a szívtipró szerelésben.

Este a privát címére megírtam, hogy a ruhája igazán tetszett, észbontóan festett benne. Válasz nem jött, mint valami néma gyilkos, úgy hatolt a kése egyre mélyebben a vágyaimba. Még elalvás előtt is rá gondoltam, amikor megszólalt bennem a sziréna: „Te idióta! Még az kellene, hogy belezúgj! Csak játék, ne feledd! A végén még démonizálod, aztán plátói szerelem lesz mi? Kinőttél már ebből, nem vagy te zöldfülű tinédzser! Hogy képes egy nő így elcsavarni a fejed?"

Hasonló, időnként szókimondó, ám elsősorban nevelő célzatú gondolatok záporában aludtam el. Másnap reggel zúgó fejjel ébredtem: „Mi a francért hat rám ilyen mágnesként ez a nő? Ez így nem mehet tovább, mert a végén tényleg a pincsije leszek, mint a többi kolléga! Ha ő nem figyel rám, akkor nekem sem kellene utána futnom. És a hülye fejemmel még azt hittem, hogy minden nap szívatni fog. Akkor játsszuk a passzív módit! Bár nem épp így gondoltam ezt a hetet. Viszont az üzlet az üzlet: elviszem a swingerbe és nem több! A jövő héten minden kiderül – már ha lesz mersze hozzá, és nem csak egy messziről jött nagydumás."

Miután bementem a munkahelyre, igyekeztem nem keresni a társaságát. Ebédig nem láttam, de aztán mégis kijött az étkezőbe az egyik kollégámhoz. Rám sem nézett, mintha ott sem lennék. Alaposan megnéztem az aznapi szerelését: vörös cipő, fekete, rövid szoknya, feszülős, fehér felső. Hátradőlt, megfeszítette a hátát, amitől a bimbója majd átszúrta a csipkés melltartót, az udvart akár tollal is körberajzolhattam volna. Óvatosan nyeltem egyet, nehogy észrevegye a sóvárgásom, mire előredőlt, a karjait maga előtt összefonva beszélgetett tovább, elrejtve a feltűnő jeleket. Pár mondat után felállt az asztaltól, és anélkül, hogy mi szót váltottunk volna, egyszerűen otthagyott minket. Megnedvesítettem a szám: ez egy nagyon erős, vizuális erőszak volt, ami a memóriámba égett.

Aznap nem láttam többet, este már nyúltam volna a mail után, de eszembe jutottak a tegnap esti dörgedelmeim. „Nem nyalizhatok! Így is kisfiúnak vagy játékszernek tekint, akivel kénye-kedve szerint dobálózhat. Nem, nem írhatok neki! Ki kell engednem a gőzt, akkor talán megjön az eszem." – zártam be a levelezőt, és inkább kerestem egy jó filmet kikapcsolódásnak.