Házinyuszi (Hangulatkeringő - 1. rész)

Parki romantika

Nem voltam ismerős a városban, ezért a telefonon lévő térkép segítségével megkerestem a közelben lévő nagyobb parkot. Gyalog alig fél órára volt, az időjárás is kedvezett nekünk: az égen egy felhő sem zavarta a szikrázó napsütést.

Egymásba karolva, merengve nézegettük a várost. 10 Kivételesen nem köszörültük egymáson a nyelvünket, és ezúttal nem éreztem azt, hogy fölém akarna kerülni, mint máskor. Olyan semmiségekről folyt a társalgás, hogy milyen ruhákat szeret, vagy mióta vagyok a cégnél, kik mentek és jöttek a részlegünkhöz, illetve ehhez hasonló pletykák kerültek terítékre. Gondolkodtam, hogy felhozzak-e olyan személyes témákat, mint a korábbi partnerei, szülei, családja. Végül úgy döntöttem, ez még túl korai lenne, hiszen csak két napot töltöttünk együtt. „Jó, hogy itt helyben el nem veszem feleségül" – mosolyogtam magamban.

A park hangulatos sétányokkal, padokkal volt tele, itt-ott bokrok, máshol ember feletti magasságú sövények szegélyezték az utakat. Egy óriási sövények által takart részen ültünk le, elbújva a sétálók elől. Persze egy-egy ember vagy párocska azért arra tévedt, de nem zavartak bennünket, tovább bandukoltak. Démonka mellett ülve mélyen magamba szívtam a parfümillatot, amit még a friss levegőnél is jobban akartam érezni, mert teljesen beindította az agyam:

– Akkor készítenék rólad pár képet! – álltam fel, kezemben a masinával. Misty körbenézett, de senki sem járt arra.

– Rendben – mosolygott, aztán kényelmesen hátradőlt. Készítettem pár közelit az arcáról, aztán felülről. Abszolút profi modellként viselkedett. Elsősorban a szeme csillogását akartam megörökíteni, a szemtelen mosolyát, amint kihívóan nevetett. Mindegyik kép kiválóan sikerült. Úgy gondoltam, ezután némi huncutság következzen, ezért vele szembe álltam, majd leguggoltam.

– Hé! – húzta össze a szemöldökét, majd színlelt felháborodással és szemforgatás kíséretében, nyitotta ki a combjait, melyek közé éppen besütött a nap. Gyorsan kattintottam pár sorozatot.

– Akarsz merészebbeket? – kacsintottam rá kajánul a gép mögül.

– Miért is ne? – nézett körbe. Szerencsénkre senki sem zavarta meg a játékunkat.

Az egyik lábát felemelte a padra, ruhája felcsúszott, abszolút kinyitva az ölét. Újabb sorozat készült, a közelebbi fotókon láttam, ahogy az ajkain megcsillant a fény. „Szóval tetszik a fotózás. Helyes!" – somolyodtam el magamban.

– Térdelj fel, kérlek! – csak ennyit mondtam, és máris értette mire gondoltam. Megfordult, felhúzta a ruháját a hasáig, kidomborítva a popsiját, majd nevetve nézett a kamerába. Komolyan gyanakodni kezdtem a modellmúlttal kapcsolatban, de inkább nem kérdeztem rá. Pár kattintás után visszaült a padra, és várta a további instrukciókat.

– Most kacéran a lencsébe, de lehúzod a dekoltázsod!

A következő pillanatban az egyik melle előbukkant a ruha alól, miközben úgy nézett rám, hogy férfi legyen a talpán, aki nem támadta volna le. Pár fénykép után a másik kezével a dekoltázsát húzta le, szinte mindkét mellét elővette. Újabb képek készültek a többi mellé.

Az utolsó pillanatban igazította meg a ruháját, mert egy párocska bukkant fel az ösvény végén, majd nem messze tőlünk ültek le. Húztam a szám, mert jó lett volna többet rosszalkodni, de így is szép mennyiségű kép készült. A fényképező akkumulátora jól bírta, maradt még benne némi töltés. Nem adtam fel a terveimet:

– Még egyet? – jutott eszembe egy merészebb beállítási lehetőség, és a válaszát meg sem várva soroltam a tennivalókat: – Föléd állok, ezután nézz fel, de az egyik kezeddel annyira húzd ki a dekoltázsod, hogy a bimbódig beláthassak. Úgy!