Make me your villain!

Üzlet

Ray Craven :

Ray Craven közel a harmincat taposta. Noha pontos korát soha senki nem tudta megállapítani, hiszen harapós természete miatt mindenki kerülte vele a felesleges fecsegéseket. Tartottak tőle, okkal, hiszen nem minden nap lehetett össze futni egy hasonló temperamentumú emberrel. Gyilkos természetéről pedig messzire eljutottak a hírek.
Unottan ült hátul az autóban, sofőrje nem volt valami beszédes, barátja, aki az anyósülésen ült, inkább volt testőr mintsem olyan személy akivel bármit megoszthatna. Ray az ablakon tekintett ki, későre járt, az utat csak a lámpák fénye világították meg, az utcákat azokban már kevesen járták. Mindenki tudta, hogy ilyenkor már jobb bezárkózni és senkinek nem szabad ajtót nyitni. Az utóbbi időben a bandák közötti leszámolások egyre sűrűbbek voltak. Rablások, betöréssek mindennapossá  váltak. Egy bárhoz volt hivatalos, ahol megbeszélése lett volna. Az autó lassan gördült be, ő pedig kiszállva lazította meg nyakkendőjét. Zakóját hanyagul dobta vissza a hátsó ülésre,majd az ajtó felé indult, mögötte barátjával. A bárba belépve elfintorodott, cigarettafüst és az alkohol élénk szagától felfordult a gyomra. De nincs mit tenni, munka az munka. Sóhajtva ült le egy távolabbi asztalhoz. Nem nézett körbe, nem érdekelte a körülötte lévő emberek, sem a zene ami hangosabb volt a kelleténél. Ő csak haza akart menni, forró fürdőt venni és talán még egy italt is el fogyasztott volna.

Evan Petterson :

A város zajai az este beálltával egyre inkább elhalkultak. Ő pedig pont ezeket az órákat szerette, mikor magányos árnyként mászkálhatott odakint. Nem merészkedett ugyan messzi környékekre, de a közeli bár fényei s hangulata vonzották, mint méz a pillét. Ezen az estén is úgy döntött, hogy lemegy meginni valamit, hisz még mindig érdekesebb ott elütni idejét, mint egyedül, szerény otthonában. A szobájában lévő tükrös szekrény előtt állt, s nyakkendőjét kötötte meg épp, közben a bakelitlejátszóból halk zene szólt. Fekete haját hátrafésülte, magára löttyintett némi kölnit, felvette zakóját s útnak indult. Amint kilépett a többemeletes épület kapuján, amelyben lakása is volt, előhúzta zsebéből cigarettáját, kivett egy szálat s lustán rágyújtott. Az esti csendben a füst lomhán kúszott tova majd foszlott szét, ahogyan emberünk célja felé haladt. A bár neon fényei messziről látszódtak már, ő pedig rutinosan lépett be a hangzavarba s a füstbe, amit zsúfoltabb napokon szinte vágni lehetett. Egyenesen a pulthoz lépett, s rövid gondolkodás után kikért magának egy whiskeyt jéggel. Nem tudta, mennyi időt fog elütni itt, így hát inkább helyet foglalt az egyik bárszéken, mintsem végig ácsorogja az egész éjjelt. Nem zavartatva magát újabb szál dohányt vett elő, hogy ha mással nem, ezzel üsse el tengernyi idejét. Tekintetét végigfuttatta a már jelenlévőkön, de úgy tűnik egyenlőre semmi izgalom nem ígérkezik számára.

Ray Craven :

Unott arcal üldögélt az asztalnál. Amikor megérkezett az ital csak meg köszönte azt. Tom, a barátja vele szembe ült le. Beszélgettek, pedig Ray már nagyon ment volna. Pontosság híve volt, és az alak késett,gyűlölte ha valakire várnia kellett. Boros poharat felemelve tartotta azt a szájához de nem ivott bele. Körbe nézett, hogy hátha valami új dolgon akad meg a szeme, de csalódni kellett. Ez a hely pont ugyanolyan romlott volt mint az összes többi. Nem sokan voltak bent, de abból a fele már eléggé ittas állapotban volt. Szeme egy pillanatra megakadt a bárpultnál ülön,de ez nem tartott sokáig,valakinek a kezét érezte a vállára nehezedni. Egy tőle idősebb férfi volt az, haja itt ott már őszülőben volt.
- Igor, már azt hittem nem is jössz. Tudod jól, hogy nem szeretem ha megváratnak.- nem nézett a férfire, szemével még mindig a tőle távolabb ülő hátát mustrálta. Nem mintha ez annyira felemelő érzés lett volna,borból csupán csak egy kortyot ivott mielőtt a poharat félre tette volna.
- Ne húzd az időm, ma még rengeteg munkám van. Nem szeretem, hogy ha kötélen rángatnak, főleg azt nem, ha egy ilyen helyre kell jönnöm. - innentől kezdve pedig nem várt mást, csak, hogy végre haza kerülhessen. Persze az orosz levakarhatattlan volt, csak beszélt és beszélt, ő maga pedig inkább vörösborba folytotta unalmát.

Evan Petterson :

Nem várt semmi izgalmat, de mégis csalódott volt, hogy se egy kellemesnek ígérkező beszélgetőpartner, se egy csinosabb nő társaságát nem élvezhette. Felhörpintette pohara tartalmát, melyben a félig elolvadt jégkockák összekoccanva csilingeltek, ahogy azt a pultra tette, s intett a pincérnek, hogy még egy kört kérne. Persze, egyszerűbb lett volna az egész üveget kikérnie, de nehogy már neki kelljen töltögetnie magának. Beképzelt s gigerli lehet ez a viselkedése, de csak annyi volt mögötte, hogy lusta. A bár, a zenét leszámítva, egész csendes volt ezen az estén. Mikor megkapta újabb adagját, ajkához emelte a poharat, hogy beleihasson a kellemes folyadékba, ami megbizsergette bensőjét. Azonban érzett mást is, háta mögül, mintha valaki tekintete kicsit tovább időzött volna rajta. Megfordulnia túl nyilvánvaló lett volna, így mozdulatlan maradt. Nem tudta, ki nézhette s mi okból, de az a kellemetlen érzés nem akaródzott eltűnni. Megköszörülte torkát, felkelt s a mosdók felé indult, hogy könnyítsen magán, másrészt, miután végzett úgy foglalt helyet, hogy arrafelé lásson, aminek eddig háttal ült. Bár italából alig két korty fogyott, több esze volt annál, hogy beleigyon, mikor védtelenül hagyta azt, ezért egy másik teli pohár landolt előtte. A hamust, amit a pultra tettek ki, szinte kisajátította magának, a csikkek csak gyarapodtak benne. Le kéne szoknia, már jó pár éve mondogatta ezt magának, de ha nem ez, akkor az alkohol ölné meg előbb-utóbb, meg már szinte sármjához tartozott az a kecses mozdulat, ahogyan rágyújt. Nem feltűnően, de újból végignézett a jelenlévőkön, keresve azt, aki eddig figyelte.

Ray Craven :

Már egy órája mást nem hallgatott csak azt, hogy mit kellene tennie és mit nem. Nem érdekli, belefáradt. Próbált nyugodt maradni, beszélni, érthetővé tenni, hogy ne oktatásák ki abból a szempontból, hogy hogyan végzi a munkáját. Poharát erőteljesebben rakta le az asztalra, amitől  annak a talpazata darabjaira hullott. Homlokát masszírozva jelzett a pultosnak, hogy takarításra szorul az asztaljuk. Jelzés közben feltűnt neki, hogy az előző férfi már nem úgy ül a helyén ahogyan az előbb. Felvont szemöldökkel figyelte, maga sem tudta miért. Nem volt nagy szám, átlagos akárcsak a többi ember. De úgy püfékelt akárcsak egy gyárkémény. Lassú mozdulatokkal állt fel, fekete rövid haját egy egyszerű kézmozdulattal igazította meg.
-Részemről ez a beszélgetés itt most véget ért. Nincs szükségem olyan emberre aki tőlem lop. Azt hitted nem tudok róla? Ajánlom gondolkozz mielőtt cselekszel, mert egyszer hiányolni fog a családod. És ahova küldelek onnan nem lesz vissza út. Most pedig más társaságát szeretném élvezni. - azzal ott hagyta őket, Tomnak jelzett, hogy nem kell követnie. Nem lesz baj. A pult felé haladt, léptei kimértek voltak, magas volt, közel 190 cm. Lépése közben a balján lévő gyűrűt forgatta, majd amikor a pulthoz ért, rendelt, az eddigi szokásosat. Fél szemmel persze a mellette ülőt figyelte. Közelről is pont ugyanolyan unalmas volt.
- Ezért kár volt.. - jegyezte meg magának.