Sakk -matt

147 11 3
                                    

Evan Petterson:

Mintha nem hitte volna el a másik sem, hogy úgy is gondolja, amit mondott, pedig átgondolta. Nem is egyszer futott végig agyán, hogy megengedi neki, hogy elvegye tőle, amit szeretne. Nem így képzelte el, sőt, ha őszinte akart lenni, el sem képzelte pontosan, de nem volt ezzel baj. Csak azt szerette volna, hogy a másik boldog legyen mellette. Haloványan elmosolyodott, s bár ő volt az alávetett, s normál esetben nem érhetett volna a másikhoz, megtette. Beletúrt tincseibe, onnan pedig arcára simított, tekintetét el nem szakítva a másikétól.
- Nem azért mondom, mert kényszernek érzem, hanem mert szeretném. Érezni akarlak, Ray. - nyomta meg az akarlak szót kicsit jobban. Felemelte kissé fejét, s most először mutatta meg egy pillanatra másik oldalát, ahogyan füléhez hajolt s egy teljesen más érzéssel fülébe suttogott. - Kérlek, Ray.

Ray Craven:

Hányszor halottá már a kérlek szót, és mégis ez most teljesen mást váltott ki belőle. Ahogy a fülénèl suttogott az átjárta egész lényét. Aprót nyelt mielőtt még megszólalt volna,s ő is mint a másik halkan beszélt.
- Csak, hogy tud ,épp most szegted meg az egyes szabályt. És mint mondtam ezért büntetés jár. Leszek olyan szemét, hogy megadom amit kérsz,de csak mert én is kívánom. De veled ellentétben én nem leszek kedves és nem is fogok finomkodni,sem felkészíteni. Ma nem,ez lesz a bűntetéséd. - hajolt el tőle, hogy az ágyon megkeresse az óvszert amit még a jéggel együtt hozott be. Hiszen úgy tervezte, hogy ha már eléggé kiélte magát, akkor hagyja, hogy a férfi újra magáévá tegye.

Evan Petterson:

Érezte, hogy máshogy reagált a másik, mint sejtései szerint eddig másnál. Elmosolyodott csupán, hisz tudta jól mit tesz. Keze visszahanyatlott az ágyra, s fejét is visszarakta a párnára. Büntetés, lehet másnak ez az lett volna, de neki most ajándék volt. Attól sem rettent meg annyira, hogy nem fog vele finomkodni. Az általában az ő reszortja volt, de volt elég helyzetben tapasztalata, hogy teste s elméje tudja, mire készüljön fel ilyenkor. Mélyen beszívta a levegőt s ellazította magát, már amennyire ez lehetséges volt. Mélybarna szemei most feketének tűntek s olyan áthatóan figyelte a másikat, hogy szinte lyukat tudott volna égetni belé vele. Próbált visszaemlékezni, hogy volt e már alkalom arra, hogy saját ágyában ő legyen az alávetett, de nem ugrott be semmi ilyesmi. Ő hozott már fel ide mást, s máshol volt már valaki alatt, de itt még ilyen helyzetbe nem volt. Most azonban a fölötte tornyosuló férfinak bármit megengedett volna. Ha Ray úgy kívánja, akkor halálra is kínozhatta volna bármivel. Elment az esze, tudta jól, de az a bizonyos mondat s minden ami eddig történt velük, elvette az eszét. Eddig tartotta magát, de miért ne engedhetne el mindent, akár csak egy estére is?

Ray Craven:

Amint megtalálta a kis csomagot azt a szájához emelete és foggal tépte szét a csomagolást. Noha nem minden esetben találta praktikusnak az óvszert,mert akadtak olyan helyzetek , amikor csak hátráltatta. De most nem akart elkapkodni semmit sem, élvezni szerette volna minden pillanatát. Amint az óvszer felkerült rá ismét minden figyelmét a férfinek szentelte. Szeme egy pillanatra felcsillant ahogy végig mérte a férfit. Lesz egyáltalán valaha olyan alkalom,hogy megunja a testében való gyönyörködést? Kizárt, mindig talál valami új dolgot rajta. Elhelyezkedve a lábai között fogott A férfi combjaira és húzta kissé lejjebb, hogy ha kell,akkor csak mozdulnia kelljen. Farkát bejárathoz helyezte, kezeivel két oldalt Evan feje mellett támaszkodott meg. Úgy nézett a barna szemekbe,az ajkakra amiket egész nap csókolni tudott volna. A mellkasára melyeket az ő bélyegei tarkítottak.
- Az enyém vagy,Evan Petterson,csakis az enyém.- vezette vissza tekintetét ajkaira és miközben megcsókolta úgy mozdult a csípőjével is. Először csak félig merült el benne, hiszen a férfi így kúrva szűk volt. És ahogy tagját ölelte körbe,áhh,lehet ennyitől el tudott volna sülni. Még jó, hogy a férfit csókolta mert máskülönben hang nélkül nem bírta volna ki. Aztán elszakadva tőle gondolkodás nélkül lökött egy erősebbet csípőjével teljesen elmerülve benne.

Make me your villain! Donde viven las historias. Descúbrelo ahora