Make me your villain!

Vacsora

Evan Petterson:

Belépve vele levetette cipőjét s felhúzta a papucsot s ő is levetette a felesleges ruhadarabokat. - Köszönöm. - biccentett, de tapottat sem mozdult, hogy körbenézzen, csupàn a férfihez lépett oda s ujjaival álla alá nyulva felemelte fejét. - Ne segítsek inkább? - hajolt közelebb, de semmit sem tett. Ujjai álla alól átsiklottak társa arcára, onnan pedig bele puha tincseibe. Ennyire kimerült lenne vagy csupán ennyire megrázta a gondolat Tommal kapcsolatban? Nem tudta, de hallgatása furcsa volt neki egy kicsit, de lehet csak ő gondolja túl.

Ray Morton:

Mosolyt erőltett az arcára.
- Mi ez az aggódalmas arc? Csak nem attól tart,  hogy lemérgezem? Ettől azért jobban főzők. - az arcába hajolt, ujjával pedig orron bökte. - Ha a konyhában tartózkodna, akkor csak piszkos gondolataim támadnának és akkor tényleg éhen maradna mert nem tudnék koncentrálni. Úgyhogy nem, maga itt marad. Én pedig minden erőmmel azon leszek, hogy az uraságnak méltó ételt szolgáljak fel.

Evan Petterson:

Halkan felnevetett s megingatta fejét. - Rendben van, Ray. - suttogta neki s mielőtt elhajolt tőle homlokon csókolta. Mivel valamennyire körbe tudott nézni előzőleg, így nem azzal indított, hanem hogy kiment az erkélyre, s körbenézett. A teraszajtót behajtotta maga mögött, s behunyta szemeit a korlátra támaszkodva. Csak némán hallgatta az este zajait, mélyeket lélegezve. Aztán előszedte cigarettájàt s rágyújtott. Nem szándékozott ma este sokat dohányozni, de megkívánta, s engedélyt is kapott rá, nem úgy mint legutóbb. Elgondolkodott. Vajon tényleg aggodalmas arcot vágott az előbb odabent? Pedig nem akart úgy ránèzni, de ezek szerint sikerült. Persze nem akarta hogy a társa kellemetlenül érezze magát vagy az este elrontódjon a nem ide való gondolatok miatt, de nem pátyolgathatja. Az nem lenne helyén való s nem is akarja. Még a végén azt hinné elpuhult, s hihetné joggal, ha úgy kezdene viselkedni. Megrázta fejét s hajába túrt, majd egy nagyobbat szívott bele a cigarettába, mire az vörösesen felizzott, a szürke hamu utána pedig lehullt a földre.

Ray Craven:

Nem húzta az időt azzal, hogy a férfi távozását figyelte. A konyhába ment ahol gondosan előszedett mindent. Régen főzött már egyedül, nem volt szüksége rá. De most egyedül akart lenni, megnyugodni és mérlegelni. Hagymát pucolt, szeletelt, húst aprított, még szerencse, hogy Tom vásárolt, mint minden nap. Így nem kellett azon agyalnia, hogy mit készítsen. Míg főzőcskézet dudolgatni kezdett,és még egy pohár italt is töltött magának. Nagyjából két óra múlva elégedetten ült fel a konyhapultra és szusszant egyet. Most már csak a tálalás maradt neki és Evan véleménye.

Evan Petterson:

Nem időzött kint túl sokat, de eleget ahhoz, hogy megnyugodjon s három szálat elszívjon. Miután bement, hagyta a férfit főzni, nem ment oda hozzá, hanem folytatta a lakás körbenézését, persze annak a két szobának kivételével, amit Ray említett neki a legelején. miután mindent megnézett leheveredett a kanapéra s a főzés halk zajait hallgatta meg a férfi dudorászását. Behunyta szemeit, lazítani akart csak és kiélvezni, hogy most ő a vendég. Lábát a kanapé karfájára tette, egyik kezét pedig feje alá s pihent. Talán egy kicsit el is szenderedett, s mikor  újból kinyitotta szemeit, csendesebb volt a lakás és az étel finom illata lengte be. Felkelt s a konyhába ment, ahol a pulton ülve találta a másikat. - Elkészült az ötcsillagos vacsora? - kérdezte kedvesen s odalépett mellé. - Elnézést, kicsit elszenderedtem a kanapéján.

Ray Craven:

Éppen az utolsó kortyot ítta ki a poharából, amikor is megjelent a férfi. Mintha kicsit nyugodtabb lett volna.
- Ötcsillagosnak azért nem mondanám, de szerintem van olyan szinten, hogy egyszer meg lehessen enni.  De ha mégsem, akkor még mindig bírunk rendelni. - nevetett fel halkan. - De nekem előtte szükségem lenne egy cigarettára, a desszertnek úgyis hülni kell. - ugrott le az asztalról és indult meg kifelé. - Még a végén féltékeny leszek a kanapémra és kénytelen leszek kidobni.