Make me your villain!

Beszélgetés 2

Evan Petterson:

Már épp nyúlt volna utána, de hagyta bemenni, jobb is így. Hátat fordított az ajtónak s előre meredt, lustán dohányozva. Vajon mit tudhat  a másik? S mit fog neki elmondani ebből, meg hogy fog rá reagálni? Bár ez csak rajta múlt, próbálta felkészíteni magát a beszélgetésre, s a lényeg az volt hogy Ray élt, s ott volt mellette. Öt perc múlva ment be utána, a teraszajtót becsukva maga mögött. A konyhába ment s felült a pultra.

Ray Craven:

Fél szemmel nézett csak rá, épp a kávét öntötte ki neki,a bögrét pedig letette mellé.
- Szóval,mit szeretnél tudni,Evan? - nem fordult felé,a kávéját babrálta. Kicsit ideges volt, hogy a másik hogyan fog reagálni. Hiszen ő ölte meg, hiába volt önvédelem. - Kérdezz, én pedig megpróbálok válaszolni. És ígérem nem húzom fel magam, mielőtt még ez felmerülne benned.

Evan Petterson:

Biccentve köszönte meg neki a reggeli italát, amit kezébe vett s belekortyolt. Látta rajta, hogy feszült, s elgondolkodott hogyan tudná csillapítani kicsit.
- Mindent, Ray. - felelte. - Azt tudom, hogy Dimitrij halott s te is majdnem otthagytad a fogad. Nem tudom mire kérdezzek, ha csak ezt tudom. - mondta nyugodt hangon ő is. - Ha úgy érzed, elérted a határaid, csak szólj rám s békén hagylak. Nem fogom felhozni neked ezt újra, megígérem.

Ray Craven:

Beharapva alsó ajkát kezdte úgy érezni magát mint egy kihallgatáson. Épp csak annyi különbséggel, hogy az ő csuklójan nem volt bilincs.
- Elmentem tőled,de mivel a fegyverem az autóban maradt előző éjszaka, így előbb azt vettem magamhoz. Nem reménykedtem abban, hogy megtalálom miután távozott. Gondoltam ha mégis, akkor elbeszélgetünk,na jó, talán megfordult a fejemben, hogy kicsinálom. De nem hiszem, hogy képes lettem volna rá.- azt már nem tette hozzá, hogy miatta nem lett volna képes bántani.- Nem találtam meg. Vissza indultam hozzád..- megitta a kávéját.- nem volt ismerős a környék, figyelmetlen voltam és nem gondoltam, hogy ha rágyújtok az talán az utolsó dolog lesz az életemben amit teszek. Hátulról támadt meg ,nem számítottam rá,csak az erős fájdalmat éreztem az oldalamba hasítani.

Evan Petterson:

Ujjával dobolt a bögre oldalán, miközben hallgatta, s próbálta emészteni a dolgokat. Szóval azért is indult el, hogy utána menjen...
- Miért? Miért nem hagytad csak úgy elmenni? - tette fel a következő kérdését. Nem tetszett neki, hogy miatta volt ez az egész, mert az a kettő összekapott rajta, Ray pedig fenyegetve érezte a helyzetét. De ez akkor is ostobaság volt részéről. Ő  gondolhatta volna, hogy Dimitrij még mindig képes patkány módjára viselkedni, de hogy eddig elmenjen, azt nem hitte. Sóhajtott egyet, jelezve, hogy folytassa, ha még nem érzi elégnek a dolgot, közben ő is belekortyolt egy újabbat a kesernyés löttybe.

Ray Craven:

Hajába túrt.
- Te nem láttad az arcát,azt a beteges megszállottságot irányodba. Féltékeny voltam rá és arra, hogy ő jobban ismer nálam. És tudtam, hogy ha én nem lépek, akkor ő fog. Előbb vagy utóbb benned tett volna kárt, és azt nem viseltem volna el. Amikor sikerült felállnom és szembe fordulnom vele, elővettem a fegyverem. Sértegetett, bár ezt már megszoktam másoktól. De mégis, amiket mondott akkor, volt benne igazság. Szerinte szánalmas voltam,egy köcsög, aki csak pótlék volt számodra. És, hogy ő mellette ki tudtál bontakozni mert mindent megkaptál tőle. Aztán újra rám támadt és én lőttem. Nem tudtam, hogy meghalt e,abban a pillanatban én is összeestem. De azt tudom, hogy abban a pillanatban csak az járt a fejemben, hogy ha már meg kell halnom, akkor sem hagyom, hogy ő újra megszerezzen.

Evan Petterson:

Lecsusszant a pultról s a férfihoz lépett, kezeivel megfogta arcát s felemelte, hogy a szemeibe nézhessen. Nem szólt semmit sem, nem volt mérges, sem ideges, csak közelebb akart lenni hozzá. Barna szemeit a másikéba fúrta, s ujjával megcirógatva arcát. Olyan ostoba volt, akárcsak ő, hogy nem lépett hamarabb s rendezte le ezt az egészet. Akkor Ray nem sérült volna meg, s nem kellett volna szenvedniük, sem most.
- Soha, soha ne hidd, hogy nekem valami pótlék vagy, Ray Craven. Érted? - csak ennyit kérdezett tőle halkan, még mindig nem eresztve őt el.