Make me your villain!

Taxi

Evan:

- A névjegyek általában kicsik és praktikusak. - itta ki poharából az utolsó kortyot s elgondolkodott, kérjen e magának még egyet. Ahogyan a másik az asztalra könyökölt ő is előrébb dőlt, alkarjával félig az asztalra támaszkodva. Inge kicsit megfeszült felsőtestén, miközben helyezkedett.
- Köszönöm a bókot. - biccentett egyet kedvesen, s egy mosolyt is küldött felé, ha már társának tetszik. - Ha nekem is csak bárokba kéne járnom iszogatni, a világ legboldogabb embere lennék, de nem vagyok. - vont vállat. - Féltékenynek kéne lennem idegenekre? Kérem, ennél kifinomultabb vagyok. - ingatta meg fejét egy kicsit, s az a kósza kis tincs megint homlokába hullt. - Ha lenne miért féltékenynek lennem, akkor megérteném a feltételezését, de így, nem nagyon.

Ray:

-Nem boldog. Pedig az ember azt gondolná, hogy igen. Úgy nézem szinte mindene megvan. - sóhajtva kezdett el a pohár peremén köröket leírni, talán az ital tehetett róla, hogy enyhén szédült, úgy érezte nem forog úgy a nyelv mint pár órája. - Nem kell mindent komolyan venni amit csak mondok. Azt hiszen többet ittam a kelleténél, ilyenkor hajlamos vagyok ostobaságot tenni. Jobb lesz ha indulok, még a végén aggódnának miattam.

Evan:

Egy kisebb sóhaj szakadt fel belőle, barna szemeit a most enyhén kábán csillogó kék íriszeibe fúrta.
- Meglehet, hogy nem mindig vagyok boldog, de még tudok az lenni, meglepő módon. - felelte neki. - Sok dolgot megszereztem, és még többet veszítettem el ezalatt a harminckét év alatt. - talán kis szomorúság is csendült hangjában, de nem akarta most elrontani az estéjüket. Csettintett egyet a pincérnek, s mutatta, hogy fizetne, mire a felszolgáló ki is hozta nekik az italok után a számlát. A kártya pittyent, fizetett s megfogta zakóját. - Hazaviszem, mielőtt baja történne, ha megengedi. - ajánlotta fel, hiszen neki is kell majd egy taxi, mert innen hazagyalogolnia túl sok idő lenne, ő pedig nem akart már többet pazarolni.

Ray:

- Mindenki veszít el dolgokat, ez nem olyan meglepő. Csak tudni kell,hogy mikor elég, mikor kell felállni és vissza venni mindazt, amit az embertől elloptak. Ehhh.. - Állt fel miközben az asztal lapján támaszkodott meg. - Miattam nem kell aggódnia, csak egy telefonhívás és jönnek is értem. Mindenesetre köszönöm szépen a meghívást és az italt is. Legközelebb ha egyszer össze futunk, akkor majd én állom a számlát. - próbált mosolyogni, de inkább volt vicsorgás. Telefonja után kezdett el kutatni a zsebében, majd amikor meg lett a képernyőt bámulva próbálta kikutatni a számot.

Evan:

- Maga tudja, mikor kell visszavenni, igaz? - kelt fel ő is, bár neki nem kellett segítség hozzá. Zakóját is magára vette, s várta, míg a másik férfi is összeszedi magát. - Látszólag igencsak megütötte az ital, talán legközelebb kávézni hívom el. - kuncogott rajta. - Képes egy ilyen kései órán is a barátját zargatni? Micsoda férfi. - emelte fel tekintetét, de aztán az vissza is tért társára. - Elfogadom a meghívását, tudja a számomat. - utalt a névjegyére, melyen ott díszelgett elérhetősége is. Bár, abból kiindulva, hogy a férfi szemüvege nélkül nem látta rendesen a kis kártyát, lehet jobb is hogy emlékeztette. Türelmesen várta, míg az a telefonját nyomkodta, közben tekintetét végigfuttatta a bár vendégein, de semmi különöset nem talált. - Biztos nem kér segítséget?

Ray:

Feladta, nyomkodja a fene ezeket a tetves készülékeket . Főleg ebben az állapotban nem tud elmenni rajta. - Túl sok gondot okozok, elnézést de azt hiszem említettem, hogy nem igen szoktam inni. Ezért is van az, hogy pár pohárka szinte tönkre tesz. - Kínosan simogatta meg a tarkóját. - Oh, tényleg, hiszen adott egy névjegykártyát. Milyen feledékeny is vagyok. - a kijárat felé kezdett el sétálni. Kellett neki a friss levegő. - Tom, több mint barát a számomra. No nem úgy, nem olyan a kapcsolatuk. Ő inkább olyan mint a bátyám, mindig kihúz a bajból és vigyáz rám. Gondolom most is otthon van és aggódik. Ritkán van az, hogy mi ketten külön utakon járunk.