Evan:
- A névjegyek általában kicsik és praktikusak. - itta ki poharából az utolsó kortyot s elgondolkodott, kérjen e magának még egyet. Ahogyan a másik az asztalra könyökölt ő is előrébb dőlt, alkarjával félig az asztalra támaszkodva. Inge kicsit megfeszült felsőtestén, miközben helyezkedett.
- Köszönöm a bókot. - biccentett egyet kedvesen, s egy mosolyt is küldött felé, ha már társának tetszik. - Ha nekem is csak bárokba kéne járnom iszogatni, a világ legboldogabb embere lennék, de nem vagyok. - vont vállat. - Féltékenynek kéne lennem idegenekre? Kérem, ennél kifinomultabb vagyok. - ingatta meg fejét egy kicsit, s az a kósza kis tincs megint homlokába hullt. - Ha lenne miért féltékenynek lennem, akkor megérteném a feltételezését, de így, nem nagyon.Ray:
-Nem boldog. Pedig az ember azt gondolná, hogy igen. Úgy nézem szinte mindene megvan. - sóhajtva kezdett el a pohár peremén köröket leírni, talán az ital tehetett róla, hogy enyhén szédült, úgy érezte nem forog úgy a nyelv mint pár órája. - Nem kell mindent komolyan venni amit csak mondok. Azt hiszen többet ittam a kelleténél, ilyenkor hajlamos vagyok ostobaságot tenni. Jobb lesz ha indulok, még a végén aggódnának miattam.
Evan:
Egy kisebb sóhaj szakadt fel belőle, barna szemeit a most enyhén kábán csillogó kék íriszeibe fúrta.
- Meglehet, hogy nem mindig vagyok boldog, de még tudok az lenni, meglepő módon. - felelte neki. - Sok dolgot megszereztem, és még többet veszítettem el ezalatt a harminckét év alatt. - talán kis szomorúság is csendült hangjában, de nem akarta most elrontani az estéjüket. Csettintett egyet a pincérnek, s mutatta, hogy fizetne, mire a felszolgáló ki is hozta nekik az italok után a számlát. A kártya pittyent, fizetett s megfogta zakóját. - Hazaviszem, mielőtt baja történne, ha megengedi. - ajánlotta fel, hiszen neki is kell majd egy taxi, mert innen hazagyalogolnia túl sok idő lenne, ő pedig nem akart már többet pazarolni.Ray:
- Mindenki veszít el dolgokat, ez nem olyan meglepő. Csak tudni kell,hogy mikor elég, mikor kell felállni és vissza venni mindazt, amit az embertől elloptak. Ehhh.. - Állt fel miközben az asztal lapján támaszkodott meg. - Miattam nem kell aggódnia, csak egy telefonhívás és jönnek is értem. Mindenesetre köszönöm szépen a meghívást és az italt is. Legközelebb ha egyszer össze futunk, akkor majd én állom a számlát. - próbált mosolyogni, de inkább volt vicsorgás. Telefonja után kezdett el kutatni a zsebében, majd amikor meg lett a képernyőt bámulva próbálta kikutatni a számot.
Evan:
- Maga tudja, mikor kell visszavenni, igaz? - kelt fel ő is, bár neki nem kellett segítség hozzá. Zakóját is magára vette, s várta, míg a másik férfi is összeszedi magát. - Látszólag igencsak megütötte az ital, talán legközelebb kávézni hívom el. - kuncogott rajta. - Képes egy ilyen kései órán is a barátját zargatni? Micsoda férfi. - emelte fel tekintetét, de aztán az vissza is tért társára. - Elfogadom a meghívását, tudja a számomat. - utalt a névjegyére, melyen ott díszelgett elérhetősége is. Bár, abból kiindulva, hogy a férfi szemüvege nélkül nem látta rendesen a kis kártyát, lehet jobb is hogy emlékeztette. Türelmesen várta, míg az a telefonját nyomkodta, közben tekintetét végigfuttatta a bár vendégein, de semmi különöset nem talált. - Biztos nem kér segítséget?
Ray:
Feladta, nyomkodja a fene ezeket a tetves készülékeket . Főleg ebben az állapotban nem tud elmenni rajta. - Túl sok gondot okozok, elnézést de azt hiszem említettem, hogy nem igen szoktam inni. Ezért is van az, hogy pár pohárka szinte tönkre tesz. - Kínosan simogatta meg a tarkóját. - Oh, tényleg, hiszen adott egy névjegykártyát. Milyen feledékeny is vagyok. - a kijárat felé kezdett el sétálni. Kellett neki a friss levegő. - Tom, több mint barát a számomra. No nem úgy, nem olyan a kapcsolatuk. Ő inkább olyan mint a bátyám, mindig kihúz a bajból és vigyáz rám. Gondolom most is otthon van és aggódik. Ritkán van az, hogy mi ketten külön utakon járunk.
YOU ARE READING
Make me your villain!
FanfictionFELFÜGESZTVE!! Két ember, két külön sors. És mégis egy út. Evan Petterson és Ray Craven két erős jellem, mégis egymás mellett kötnek ki és"szenvedik "végig a mindennapjaikat. Erősen +18-as!! Ezt tessék figyelembe venni! A történetet nem egyedül íro...