Make me your villain!

Kérdések És Válaszok?

Evan Petterson :

Érdeklődést mutatva hallgatta végig őt, közben pontosan azt tette, amit a másik. Tanulmányozta vonásait, grimaszait, s azt a heget rajta. Itala apró kortyokban fogyott, de be kellett látnia, hogy ennyi elég is lesz neki az estére, ha még két lábon haza akar jutni. Egy kissé furcsa mosoly kúszik arcára, s közelebb hajolt hozzá. - Nem gondolja, hogy túl sokat fecseg magáról? - barna szemeiben különös fény csillant meg. Volt valami a felfogásában, ami szimpatikus volt neki, de  a beszélgetés kezdett érdekes terepre érni.

Ray Craven :

Hümmögve emelte fel a fejét.
- Ön pedig nem gondolja, hogy nem illik meg bámulni egy sebhelyet? Vagy netán maga az a pervez alak, aki az ilyesmikre bukik. Elég furcsa ízlése van. - csettintett egyet a nyelvével,nem húzódott el tőle. Magán érezte az alkohol és a cigaratta illatát. - Ha nem beszélnék, akkor az lenne a problémája. Egyedül ült itt, inkább hálás lehetne, hogy valaki fel figyelt magára. Elnézést, ez így elég hülyén hangzott. - köhhintve egyet dőlt hátra. - Ha ennyire irritálja az,hogy nyílt ember vagyok, akkor miért maradt itt? Egyszerűen itt hagyhatott volna.

Evan Petterson :

Talán csak hergelni akarta volna mindennel őt?
- Pont annyira illik, mint ahogy Maga bámult engem. De megnyugtathatom, más fétiseim vannak, mint idegenek sebhelyeit megbámulni. - villantott rá egy hangyányival kedvesebb mosolyt. - Ez lesz a végzete egyszer, hogy olyanokra figyel fel, akikre esetleg nem kéne. - egyenesedett ő is vissza, megigazítva ingét kicsit nyakánál. Kuncogott csak egyet megjegyzésén, bár inkább tűnhetett köhögésnek, mint nevetésnek. - Az előbb haza akart küldeni, most meg fel van háborodva, hogy én nem küldtem el? Ez olyan, mintha kimondatlanul marasztalni akarna egy vadidegen férfit.

Ray Craven :

-Ne képzeljen bele többet mint ami van. Ha igaza lenne, akkor az azt jelentené, hogy sokkal jobban élvezem egy idegen társaságát, mint egy olyan emberét akit már évek óta ismerek. - De azért elgondolkodott, mégis miért pont ide ült le. Az orosz őszintén szólva csak kifogás volt, tényleg untatta... De.. Mindegy, miért gondolkodik ilyesmin?
- Hosszú idő óta most van először, hogy nem tudom mit miért teszek. Nem tudom miért beszélek önnel, azt sem tudom miért jöttem ide. Lehet csak a kisugárzása miatt, vagy csak mert pont ugyanolyan szánalmassan festett mint én. - hanyagul vállat vont. - De ön nem lépett le, tehát mégsem vagyok annyira unalmas. Mert ha valakit nem bírunk, azzal nem tudnunk két percnél többet együtt lenni. Vagy tévednék?

Evan Petterson :

Felkuncogott ismét, s pohara tartalmának utolsó cseppjeit is eltüntette.
- Pedig nagyon is úgy tűnik, de ha gondolja, nyugodtan csatlakozzon a barátjához, aki ezek szerint, jobban tudná szórakoztatni, mint szerény személyem. - felelte s közben előhúzta bankkártyáját s odaintette magához a pincért, hogy fizetne. - Ha ugyanolyan szánnivaló lennék, nem keltettem volna fel az érdeklődését. Senki sem szereti önmagát viszontlátni, főleg akkor, ha szánalmasnak is gondolja magát. - fizetett s helyezkedett egy kicsit a bárszéken, majd karórájára pillantva felkelt. - Ha jól számolom, akkor bőven több, mint kettő percig szórakoztatott, én viszont nem szándékozom itt többet sem inni, se mást csinálni. Ha gondolja, kikísérhet, s még a friss levegőn diskurálhat velem. - vetette fel az ötletet, bár testbeszéde sem árulkodott arról, hogy nagyon sietős dolga volna s itt akarná hagyni élesnyelvű beszélgetőpartnerét.

Ray Craven :

Figyelte minden mozdulatát, bármit tett az túl kifinomult volt, a mozgásáról nem is beszélve. Őszinte embernek tűnt, nem úgy mint ő akinek a kezéhez vér tapadt. Az ajánlat miszerint vele tarthat valamilyen okból kifolyólag  bíztató és egyben hízelgő volt. Ő is követte a példáját, fizetett.
- Rendben, de csak ha nem tartom fel. Ma már úgysem terveztem semmi fontosat. De előbb szólok neki, hogy nem lesz szükség testőrre. Mert akkor tényleg nem fogunk tudni beszélni semmiről sem. Oh, még el nem felejtem. Ray Craven. - nyújotta felé jobbját. Hiszen úgy illendő, hogy bemutatkozzon ha már eddig nem tette. Nem sietette, hagyta hogy ő döntsön arról, hogy el fogadja- e a kezét, vagy sem. Bár a férfit nézve már csak illemből is el fogja fogadni. Aztán miről beszélgessenek kint, ötlete sem volt. Szerencsére barátja törte meg a csendet.
- Uram, elő készítsem az autót? -
Ray csak nemlegesen rázta meg a fejét.
- Nem lesz szükség rá, az úr társaságát fogom élvezni még pár percig. Menj nyugodtan haza, majd hívok taxit. Nem kell folyamatos aggódni miattam, Tom. Ez parancs!