Make me your villain!

Maflás

Ray Craven:

- Higgye el, hogy nem akarja látni. Átkozottul önző tudok lenni, ha arról van szó, hogy valamire nagyon vágyok. És ha ezt így folytassa - mutatott az ajkaira melyet az ujjával érintett. - Én akarom tépni, harapni. Érezni az alkohol és a cigarettája mámoros illatát. Egyszóval, szarok rá, hogy ki láthatja meg a formás hátsóját, ha így folytatja akkor ezen az asztalon fogom megtenni. Bennem nincs szégyenérzet, sem pedig megbánás. Így az ön helyében nem provokálnám magam. - őszintén beszélt, noha fogalmazása eléggé vulgáris volt, ez jelen helyzetben nem igazán érdekelte. De mint a társa, ő is hamar rendezte arcvonásait. Poharát ismét kiürítette,nem mintha az alkohol sokat használt volna. Jelen esetben gyereknek érezte magát, akire rá lett szólva, hogy nem játszhat a játékával. Még akkor sem ha játék is pont ugyanarra vágyott.

Evan Petterson:

Egy halk kuncogásnál többet nem válaszolt, csak merengett szavain. Szóval ennyire akarná, hogy még figyelmeztetni is hajlandó, hogy vigyázzon. Hogy átgondolhassa, mibe akar bele menni. Érezte magán is, mennyire nincs rendben ez az egész, és ha így folytatják... Sóhajtott egyet, és a telefonért nyúlt, amin pötyögni kezdett, de mielőtt benyomta volna a hívás gombot felkelt lassan az asztaltól. - Úgy hiszem, ideje mennem, Mr. Craven. - mondta, s füléhez emelte a telefont, meg sem várva, mit felelne a másik. Beszámíthatatlanok voltak mind a ketten, s erre az elfogyasztott alkohol csak rátett egy lapáttal. Ha marad, s netán a férfi szobájában folytatódna a dolog... el is hessegette a képeket, melyek agyába úsztak. Gyorsan elmondta a hely nevét a diszpécsernek, s letette. Negyed óra talán s itt lesznek érte. Társa felé fordult, s igyekezett úgy állni, hogy ne váljon kényelmetlenné a helyzet.

Ray Craven:

Nem bánta, hogy a másik így döntött, hogy elmegy. Jobbnak is látta, így legalább nem kell attól tartani, hogy mit tesz vagy mit nem.
-Ön tudja, bár nyilván ha arra kérne, hogy tűrtösztessem magam, akkor képes lennék. - ő is felállt, megfogta a vállát. - jöjjön, az autómban van a kabátja. Addig én is friss levegőt szívok és nem leszek ennyire feszült. - nem várt választ, hanem az ajtó felé indult, onnan pedig egyenesen az autó felé.
- Nem fogom hívni, ha úgy gondolja, akkor majd ön megteszi helyettem. Így lesz választási lehetősége.

Evan Petterson:

- Lehet, hogy képes lenne rá, de nem akarhatom, hogy erőszakot tegyen magán az én kedvemért. - ingatta fejét. Jobb is, hogy a màsik elindult kifelé, egyrészt, mert teljesen megfeledkezett, hogy a kabátjàt a kocsijában hagyta, másrészt ilyen túlfűtött állapotban jót tenne neki is a friss, hideg esti levegő. Követte hát a màsikat, tekintete az előtte lépdelő formás testét mérte végig, főleg egy bizonyos ponton. Azonban szeme megakadt valamin, amiben nem volt ugyan biztos, de feltételezte. Kilépve megcsapta arcát a hideg, mire megborzongott. - Igazán rendes s nagylelkű ajánlat, de ki fogja bírni? - lépett mellé, majd kivette kabátját s hátára terítette. - Nem fog Maga így fàzni idekint? - mutatott vègig rajta - Hisz nem akarnàm, hogy megfázzon miattam. - tette hozzà s a tàvolba fordult, vàrva a taxit. Nem akart elsietni, de minden egyes perc csak jobban csigázta őt  a férfi közelében. Hiába öltötte magára a nyugalom álcájàt, belül tombolt.

Ray Craven:

- Mondtam, miattam nem kell aggódnia. Nem fázom, jelenleg inkább túlcsordulok az életenegriámtól, vagy mondhatom azt is, hogy amint ön távozott szükségem lesz egy hideg zuhanyra. - kezeit zsebébe süllyesztette, oldalát pedig az autónak támasztotta. - Nem szoktam elveszíteni a fejem, ám ma valahogy mégis sikerült. Így azt hiszem bocsánatkéressel tartozok, bár nyilván nem volt ellenére, mert akkor megállított volna.