Folytatni bűn lenne

181 11 5
                                    

( És a +18 folytatása.  Mert ma jó a kedvem és miért ne tehetnék fel még egy részt? 🤣🤣 Jó olvasást a két lükéhez.)

Ray Craven:

Mélyet sóhajtott, ahogy megérezte a férfi kezét nemesebbik felén. Nem ez volt az első, hogy valaki úgy ér hozzá, de az első akinél úgy érezte, hogy már ennyitől is el tudna menni. Mennyire gáz már, hogy ilyen hatással van rá a felette tornyosuló. Kérdésén elgondolkodott, de addig sem tétlenkedett, kezét végig vezette a mellkasán már amennyire bírta.
- Igaziból? Volt, de senkit nem találtam méltónak arra, hogy ő irányítson engem. Egy idő után az ember megunja, hogy ő irányít mindent. Mint mondtam nekem nincs bajom azzal, ha valaki kicsit extrémebben képzeli el a szeretkezést. Vagy az előjátékot. - rajta volt a sor, hogy vegig simítson a férfi belső combján , épp csak érintve tagját. - Csak nincs valami ötlete? - húzta pimasz mosolyra ajkait. - Vagy csak nem tud mit kezdeni a helyzettel?

Evan Petterson:

Egy kicsit helyezkedett felette, ő is élvezni akarta partnere érintését, s azt nem lehet minden pozícióban kivitelezni. Behunyta szemét néhány pillanatig, mikor Ray keze combját érintette, feleletén elgondolkodva hümmögött egyet.
- Ne tudnék mit kezdeni a helyzettel? Ray, ezt Maga sem gondolta komolyan. - morogta fülébe nyalva. Keze erősebben markolta meg, intenzívebben kezdte izgatni. Ne lett volna ötlete? Micsoda feltételezés, bár az más kérdés, hogy az alatta fekvő férfi mennyire élvezné. Kicsit gondolkodott csak, majd feljebb emelkedett, hogy láthassa a másik arcát, hisz volt egy olyan sejtése, hogy az is eléggé dobni fog izgatottságán.

Ray Craven:

Mosolya eléggé hamar alábbhagyott, nem is igazán tudta volna fenttartani amikor Evan kézmozgása felgyorsult. Pont úgy ahogy az ő légzése is. Szíve pedig inkább a torkában dobogott mintsem a mellkasában. Három hónap, több mint három hónapja nem volt senkivel semmilyen kapcsolata, és ez most...nem, így kurvára nem fogja sokáig bírni. Beharapva ajkát, próbálta visszafogni magát, vagy legalábbis, hogy értelmes mondatott tudjon összerakni, hogy ne egy rohadt nyögésbe torkoljon az egész. Mint egy nő.- Evan. - nézett a ferfi szemeibe. - Ha nem lassít, kínos véget érek. - vallotta be őszintén amit máskor soha nem tett volna.

Evan Petterson:

Érezte, mennyire felforrósodott körülöttük a levegő, s azt is, hogy mennyire kezdi elönteni a vágy ennél is jobban. Ray hangjai, a sóhajok, a nyögései, a látvány, ahogy alatta feküdt, csak egyre jobban feltüzelte minden. Szemeibe nézett, mikor meghallotta nevét, s ahogy meghallotta a kis vallomást nyelnie kellett egy nagyobbat. Nem szólt semmit sem, keze mozgása lelassult, majd el is engedte, de csak annyira, hogy lehúzza róla teljesen az anyagot. Helyezkedett felette, addig, míg tagjaik össze nem értek. Újra ráfogott, immár mindkettőre, s izgatni kezdte. - Élvezi, Ray? - harapta be kicsit ajkát, hisz ő is ugyanolyan érzékeny volt, mint a másik.

Ray Craven:

Megkönnyebbülten nyelt egyet, ám ez nem tartott sokáig. Felemelte kissé a fejét, hogy lássa mit ügyködik a társa, ahogy megszabadította a zavaró anyagtól és ahogy új pozíciót vett fel. Felvonta szemöldökét ahogy végigmérte. Ebben a pozícióban még kívánatosabbnak gondolta a férfit, de amit tett, nem, az élvezett erre nem volt jó szó. Összehasonlítási alapja nem volt, mert eddig senkivel nem került ilyen kapcsolatba. Nagy nehéz sikerült felhúznia magát, hogy a férfi arcára foghasson és megcsókolta.
- Egyszer még tönkre fog tenni, Evan.( Ray és az ő vallomásai 😂😂) - aprót mozdított csípőjén. - Már erre megérte várni.

Evan Petterson:

Halkan morrant ajkaira, de elmosolyodott.
- Majd vigyázok, Ray. - mormolta neki, szabad kezével belemarkolva hajába. Mivel valamennyire tartania kellett magát felette, kezdett kissé zsibbadni lába, így kezének mozgása gyorsult ismét. Hallani akarta, hogyan eléri vele a gyönyört, látni akarta akkor az arcát. Jól fogalmazott az előbb, erre megérte várni, de ezután vajon képes lesz ugyanennyit? Akarni fogja, minden alkalommal jobban és jobban, mígnem ő fogja a másik ajtaját kaparni, mint valami kivetett eb, hogy eressze be magához s engedje csillapítani vágyait. Csípője enyhén mozogni kezdett, s egy pillanat erejéig kicsit tovább gondolta a helyzetet, de el is hessegette  a képet. Nem, túl korai lenne, s a hirtelen döntései nem mindig végződtek jól eddig. Csak élvezni akarta azt, ami most van.

Make me your villain! Où les histoires vivent. Découvrez maintenant