Make me your villain!

Bocsánatkérés

Evan Petterson:

Elnyomta sokadik cigarettáját, s lépett volna be a lakásba, mikor megütötte fülét valami. Pontosabban valaki ismerős hangja. Hátrafordult az utca felé s megpillantotta a férfit. Megint? Megint ide jött, hogy... miért is? Nem tűnt úgy, mintha minden rendben lenne vele, bár lehet ezen nem kellett volna csodálkoznia. Sóhajtott egyet s belépett inkább a lakásba. Beengedje egyáltalán? Ha nem teszi, itt fogja verni az ajtaját mint legutóbb, neki pedig nem volt kedve sem a szomszédjaihoz sem ahhoz hogy esetlegesen rájuk hívják a rendőrséget. Az ajtajàhoz lépett s elfordította a zárban a kulcsot. Nem mozdult, csak ott àllt, vàrva, mint valami idióta, hogy a férfi mikor dörömböl be ajtaján.

Ray Craven:

Egy tíz percig nagyjából eltartott míg össze tudta szedni magát. Lépésről lépésre haladt az ajtó felé azon tanakodva, hogy menjen ne menjen oda, vagy mi a búbánatos farkát csináljon. És mi a szart mondjon. Bocs bazd meg, hiányzol? Legszívesebben a haját tépte volna. Ez nem ő volt, már lassan az őrület határán volt. Az ajtót elérve fejét a fának döntötte és csak aztán kopogott be, remélve, hogy a másik nem épp újabb hónapokra tűnt el.

Evan Petterson:

Osotba dolog volt odaállnia s várnia. Már épp zárta volna vissza az ajtót, mikor meghallotta a lépteket, de kopogást nem. Várt, elnyújtott percekig, mire végre a másik bekopogott. Várt egy keveset s csak utána nyitott ajtót. Úgy tett, mint aki meglepődött, hogy a férfi ismét ajtaja előtt áll.
- Mr.Craven, micsoda meglepetés. - nézett végig rajta. Alig két nap, eddig bírta ki, s ismét Ray jött hozzá, nem fordítva. Ennyire önző lenne? Pedig a másikról feltételezte volna, de ezek szerint ő sokkal rosszabb volt. Sóhajtott egyet s hajába túrva állt arrébb az ajtóból. - Gondolom nem a bejáratom előtt akar ácsorogni, jöjjön be.

Ray Craven:

Először fel sem nézett rá,olyan volt mint egy kisgyerek aki bűnös volt. És pont is így érezte magát viszont nem tudott lesülyedni arra a szinte, hogy bocsánatot is kérjen. Talán elég az, hogy ismét ő jött hozzá. Az invitálásra felemelte a fejét és beljebb lépett.
- Szerintem annyira nincs is meglepődve, nem csillog a szeme mint máskor.

Evan Petterson:

Felvonta szemöldökét s szája sarkában halovány mosoly jelent meg.
- Igazság szerint tényleg meglepett, csakhogy az előbbi kis akcióját láttam az erkélyemről. - csukta s zárta be mögötte az ajtót, majd a bárszekrényhez lépve elővett két poharat s egy üveg italt, majd a kanapé előtti dohányzóasztalra tette. - Foglaljon helyet. Minek köszönhetem, hogy eljött hozzám? - billentette oldalra fejét, miközben töltött maguknak az italból. Nem érdekelte hogy a másik kocsival van, maximum nem issza meg, amivel megkínálja.

Ray Craven:

Csak a cipőt vette le magáról, mással nem igen akart vesződni és csak aztán ült le. Hanyagul dőlt előre és támaszkodott meg a lábain. Hogy miért jött?
- Nem lehetne úgy tenni, mintha az a tegnapelőtti kis incidensünk nem történt volna meg? Mert mint mondtam, bocsánatot nem kérek a szó szoros értelmében. De.. - az, hogy szüksége van rá, túl nyálas szöveg lenne, ezt ő soha nem mondaná. - Nyilván az én viselkedésemben is van kivetnivaló. Kezdjük az elején újra.

Evan Petterson:

Tekintetével követte, ahogy helyet foglal s előre dől. A felvetésére horkantott egyet s kínjában el is mosolyodott.
- Szóval ezt szeretné. Azt, hogy felejtsük el, hogy Maga kiprovokált egy verekedést, majndem eltörtem az orrát, aztán elküldött... - elgondolkodott a dolgokon. Eljött ide, ismét, hogy újrakezdjék, de elnézést nem kér. Nem volt az a haragtartó típus, de most odaült vállára a kisördög, hogy visszautasítsa mindezt. - Nem is kevés kivetnivaló van a viselkedésében, Mr.Craven. Elàrulná, honnan is kellene újrakezdeni? Hogy hagyom provokálni magam? Hogy engedem, hogy magatehetetlenné tegyen, csak mert irányításmániás? Vagy talán onnan, hogy megbízom Önben? - emelte fel az egyik poharat, meglötybökte tartalmát s beleivott. - Maga szerint mi lesz a válaszom?