Make me your villain!

Valami

Evan Petterson:

- Egy percre sem emeltem fel a hangomat, Ray. Tudja nagyon jól, hogy az hogy néz ki, nem igaz? - kezdett el ő is enni. Megingatta fejét csupán, de inkább egy szót sem szólt. Gyomrának jót tett nap közben is a folyékony étel, így már cseppet sem kellett aggódnia azon, hogy rosszul lesz vagy akármi. Miután befejezte, a tányérját a mosogatóba tette s a pultnak dőlt.

Ray Craven:

Miután befejzte ő is követte a férfi példáját és elpakolt maga után.
- Remélem most elégedett, Mr. Petterson. Teljesült a vágya és betartottam a maga szabályait. De tudja.. - vissza ült a székére. - lesz amikor ön jön hozzám és akkor én is élvezhetem a házam szabályait.

Evan Petterson:

- Pontosan, múltkor is azt tettem. Bár csodálom, hogy azok után hajlandó lesz vendégül látni. - kuncogott egyet s töltött magának egy pohár vizet, ugyanis az ital szomjusága csillapítására nem épp a legmegfelelőbb lenne. - Mit szeretne most, Ray? Vagy csak üljünk itt, beszélgessünk, esetleg kíván egy szál cigarettát elszívni velem?

Ray Craven:

Cigaretta, az amire most kicsit sem vágyik.
- Ön nyugodtan menjen és gyujtson rá, én mostanában kicsit túlzásba vittem. Addig én megvárom. Aztán szerintem indulok is, már igyis későre jár és nem szeretném feltartani mint amennyire illendő lenne. - az asztalon pihentett kezére hajtotta a fejét. - Miért ne akarnám látni? Egyszer midig eljön az első alkalom. És abból több nem lesz, remélhetőleg.

Evan Petterson:

Elgondolkodott a dolgokon s mérlegelt magában. Az az ital, amit az előbb egy húzásra felhajtott, igaz, nem volt sok, de mégis alkohol volt, s bár bízott benne hogy a férfi óvatosan vezetne, valahogy nem akarta elengedni.
- Itt is maradhat, ha gondolja, nem tarta fel. - mondta halkan s mellé lépve belesimított hajába. - Pihenj le, ha megint a munkába temetkezett, nem aludhatott valami sokat. - lépett el tőle s a terasz felé indult. Menet közben kicserélte a lemezt a bakelitlejátszón s a lakást halk muzsika töltötte meg.

Ray Craven:

Aprót bólintott a felajánlásra. Nem szívesen ment volna el, nem azért mert annyira fáradt lett volna, hanem mert nem tudott volna pihenni a férfi nélkül. Ha nem mellette volt ,akkor csak rá tudott gondolni és ez nem volt normális. Amint a férfi távozott és a zene is felcsendült, fogta magát és visszament a nappaliba, majd a kanapét választotta arra, hogy kinyújtózkodjon. Utálta ezeket az ülőalkalmatosságokat, de Evan-é kényelmes volt. Mindenhol a férfi illatát érezte és ez valamiért megnyugtata. Más nyilván ferdén nézett volna rá, hogy őt efféle dolgok nyugtatták meg.

Evan Petterson:

Nem akarta hogy elmenjen. Azután a kellemetlen este után nem akart még egyet átörlődni, mindenféle gondolatokkal, hogy hogyan fogják ezt megbeszélni. De Ray nem ellenkezett, pedig igazából arra számított. Hátrapillantott az ajtón át, s látta hogy a másik elhelyezkedett a kanapén. Bár nem szívta el teljesen, eloltotta a cigarettáját s visszament,  becsukva maga mögött a teraszajtót. A kanapéhoz lépett s kicsit Ray fölé hajolt, megérintve arcát.
- Ugye nem itt akar aludni? - kérdezte halkan, hisz tudta, mennyivel kényelmetlenebb lenne ez, mint az ágya.

Ray Craven:

Az érintésre kicsit kinyitotta a szemeit, de csak hunyorítani tudott.
- Nem alszok, csak pihentettem a szemem. De ha el is alszok nem számít mert a kanapénak is olyan az illata mint magának. Így ha reggel úgy kelnék fel, hogy görcsben áll mindenem, még az is megérné nekem. - Tényleg így gondolta, még ha elméje tiltakozott is a valóságtól és attól, hogy ezeket a dolgokat beismerje. - Mit csinált amíg épp egymásra duzzogtunk? Meg sem fordult a fejében, hogy felkeressen? Vagy, hogy nem is kellene beengednie?