Evan Petterson:
- Egy percre sem emeltem fel a hangomat, Ray. Tudja nagyon jól, hogy az hogy néz ki, nem igaz? - kezdett el ő is enni. Megingatta fejét csupán, de inkább egy szót sem szólt. Gyomrának jót tett nap közben is a folyékony étel, így már cseppet sem kellett aggódnia azon, hogy rosszul lesz vagy akármi. Miután befejezte, a tányérját a mosogatóba tette s a pultnak dőlt.
Ray Craven:
Miután befejzte ő is követte a férfi példáját és elpakolt maga után.
- Remélem most elégedett, Mr. Petterson. Teljesült a vágya és betartottam a maga szabályait. De tudja.. - vissza ült a székére. - lesz amikor ön jön hozzám és akkor én is élvezhetem a házam szabályait.Evan Petterson:
- Pontosan, múltkor is azt tettem. Bár csodálom, hogy azok után hajlandó lesz vendégül látni. - kuncogott egyet s töltött magának egy pohár vizet, ugyanis az ital szomjusága csillapítására nem épp a legmegfelelőbb lenne. - Mit szeretne most, Ray? Vagy csak üljünk itt, beszélgessünk, esetleg kíván egy szál cigarettát elszívni velem?
Ray Craven:
Cigaretta, az amire most kicsit sem vágyik.
- Ön nyugodtan menjen és gyujtson rá, én mostanában kicsit túlzásba vittem. Addig én megvárom. Aztán szerintem indulok is, már igyis későre jár és nem szeretném feltartani mint amennyire illendő lenne. - az asztalon pihentett kezére hajtotta a fejét. - Miért ne akarnám látni? Egyszer midig eljön az első alkalom. És abból több nem lesz, remélhetőleg.Evan Petterson:
Elgondolkodott a dolgokon s mérlegelt magában. Az az ital, amit az előbb egy húzásra felhajtott, igaz, nem volt sok, de mégis alkohol volt, s bár bízott benne hogy a férfi óvatosan vezetne, valahogy nem akarta elengedni.
- Itt is maradhat, ha gondolja, nem tarta fel. - mondta halkan s mellé lépve belesimított hajába. - Pihenj le, ha megint a munkába temetkezett, nem aludhatott valami sokat. - lépett el tőle s a terasz felé indult. Menet közben kicserélte a lemezt a bakelitlejátszón s a lakást halk muzsika töltötte meg.Ray Craven:
Aprót bólintott a felajánlásra. Nem szívesen ment volna el, nem azért mert annyira fáradt lett volna, hanem mert nem tudott volna pihenni a férfi nélkül. Ha nem mellette volt ,akkor csak rá tudott gondolni és ez nem volt normális. Amint a férfi távozott és a zene is felcsendült, fogta magát és visszament a nappaliba, majd a kanapét választotta arra, hogy kinyújtózkodjon. Utálta ezeket az ülőalkalmatosságokat, de Evan-é kényelmes volt. Mindenhol a férfi illatát érezte és ez valamiért megnyugtata. Más nyilván ferdén nézett volna rá, hogy őt efféle dolgok nyugtatták meg.
Evan Petterson:
Nem akarta hogy elmenjen. Azután a kellemetlen este után nem akart még egyet átörlődni, mindenféle gondolatokkal, hogy hogyan fogják ezt megbeszélni. De Ray nem ellenkezett, pedig igazából arra számított. Hátrapillantott az ajtón át, s látta hogy a másik elhelyezkedett a kanapén. Bár nem szívta el teljesen, eloltotta a cigarettáját s visszament, becsukva maga mögött a teraszajtót. A kanapéhoz lépett s kicsit Ray fölé hajolt, megérintve arcát.
- Ugye nem itt akar aludni? - kérdezte halkan, hisz tudta, mennyivel kényelmetlenebb lenne ez, mint az ágya.Ray Craven:
Az érintésre kicsit kinyitotta a szemeit, de csak hunyorítani tudott.
- Nem alszok, csak pihentettem a szemem. De ha el is alszok nem számít mert a kanapénak is olyan az illata mint magának. Így ha reggel úgy kelnék fel, hogy görcsben áll mindenem, még az is megérné nekem. - Tényleg így gondolta, még ha elméje tiltakozott is a valóságtól és attól, hogy ezeket a dolgokat beismerje. - Mit csinált amíg épp egymásra duzzogtunk? Meg sem fordult a fejében, hogy felkeressen? Vagy, hogy nem is kellene beengednie?
YOU ARE READING
Make me your villain!
FanfictionFELFÜGESZTVE!! Két ember, két külön sors. És mégis egy út. Evan Petterson és Ray Craven két erős jellem, mégis egymás mellett kötnek ki és"szenvedik "végig a mindennapjaikat. Erősen +18-as!! Ezt tessék figyelembe venni! A történetet nem egyedül íro...