Make me your villain!

Hogyan kell egymás vérét szívni

Evan Petterson:

Megjegyezte magának ezt a mondatát, s biztos, hogy orra alá is fogja dörgölni még. Még jó, hogy nem láthatta mosolyát telefonon keresztül. - Attól tartok, ma is egész este az Ön hangját élvezhetem majd, nem mintha gondom lenne vele. - mondta kicsit szórakozottan, ahogyan a fürdőbe ment, mivel le akart tusolni, mielőtt találkoznak. - Ezt örömmel hallom, végre nem téved el, mint egy kisgyermek. - piszkálta kicsit, közben pedig vetkőzni kezdett, telefonját füléhez szorítva vállával. - Igen, itthon vagyok. Ha emlékezik még a címemre, meg sem kell mondanom, bár erre kevés esélyt látok. - gombolta ki ingét, utána pedig nadrágja övcsatját csatolta ki. - Egy óra múlva várom a ház előtt. - bólintott, bár csak magának s lediktálta a férfinek a címet, elköszönt tőle s letette. Hangjából ítélve semmit sem változott, ahogyan ő sem. Belépett a zuhanykabinba, s nekilátott készülődni.

Ray Craven:

Miután megszakadt a volnal és ő az asztalra tette a tefonját, egy bugyuta vigyor jelent meg az arcán. Még szerencse, hogy otthon tartózkodott így ő is gyorsan neki állhatott a készülködésnek. Férfi volt, így nem tartott semmeddig. Tusolás, öltözködés. Fekete ing, farmer, cipő, öltöny és a hozzá illő szövetkabát. Na és egy egészen kicsi kölni. Izgult, valamiért izzadt a tenyere amikor beült a volán mögé. De ezt normális dolognak tudta be, hiszen legutóbb elég szégyentelenül viselkedett. Útközben magasabbra állította a fűtést is, nehogy hideg legyen bent. A megadott időre pedig mára ház előtt parkolt le. Még öt percel előbb is érkezett, mint ahogyan azt várta. Az autót járó motorral hagyta, úgy várta, hogy a férfi megjelenjen.

Evan Petterson:

Nem vitte túlzásba most sem, ahogy soha. Haját, miután megszárította, hátrafésülte, kölnit löttyintett magára, felöltözött, s magához véve a szükséges dolgait elindult  a ház elé. Egy kicsit ugyan gondolkodott, hogy a dohányt otthon hagyja e, de tudta, hogy nem bírná ki. Kabátját kezében tartotta, úgy lépett ki a kapun s nézett körbe, hogy itt van e már a másik. Meglepte, hogy ennyire pontos volt, igaz, számíthatott volna rá. Az autójához lépett, szája sarkában máris apró mosoly bujkált.

Ray Craven:

Nem kellett sokat várnia, Petterson hamar megjelent, ő pedig ki is szállt az autóból. Meg kerülve azt nyitotta ki az anyós felőli ajtót, miközben viccesen meghajolt.
-A taxia megérkezett, uram. És még pontos is voltam, ez igazán borravalót érdemel. - Akaratlanul is végig mérte a másikat. Mint legutóbb most is kifogástalan volt a megjelenése. És az a mosoly ami haloványan jelen volt az arcán, tetszett neki. - Ahogy nézem semmit nem változott az egy hónap alatt. Nos, bízik bennem és beszáll, vagy itt fogunk aludni? Hűvös éjszaka elé nézünk ismét.

Evan Petterson:

Jól fog szórakozni, tudta jól, amint a férfi kiszállt a  kocsiból s kinyitotta neki az ajtót. - Majd meggondolom. - biccentett szórakozottan. Észrevette, ahogyan végigméri, de csak jobban kihúzta magát rá, őt aztán nem zavarta. - Mit kellett volna változzak röpke egy hónap alatt? - szállt be a kocsiba, kabátját a hátsó ülésre dobva vigyázva, hogy annyira ne gyűrődjön meg. - Hova fog elvinni "kávézni"? - pillantott rá, mikor a másik beült a volán mögé.

Ray Craven:

- Igazából semmit. Eleve is azt hittem, hogy már fel sem fog ismerni. - beszéd közben csakis az utat figyelte, lassan hajtott, pedig egyedül szerette a száguldást. - Az én kedvenc helyemre. Nem nagy szám és talán nem is annyira elegáns mint ahova ön vitt, de az enyém és büszke vagyok rá. Egyébként, hogy telt ez az idő? Hívtam volna előbb is, de túl sok volt a munkám, ideje lenne végre szabadságra mennem. Akkor azt tehetnék amit csak akarnék.