Make me your villain!

Fél igazság

Evan Petterson:

- Nem tartózkodtam az országban és nem voltam abban a helyzetben, hogy Magát hívogassam vagy írjak. - lépett be utána, gondosan bezárva az ajtót. Bár nem rég ért haza, a lakása rendezett volt, s csupán a vékony porréteg árulkodott arról, hogy nem volt nagy a mozgás itt. Cipőjét az övé mellé rúgta s beljebb lépett az előszobából nyíló nappaliba. - Foglaljon helyet. - mutatott a kanapéra, ő pedig egy üveges szekrényhez lépve elővett két kristálypoharat s egy üveg italt, majd a férfi elé tette a dohányzóasztalra. - Arra már rájött gondolom, hogy többen hasonlítunk mi ketten. - töltött neki s magának is. - Ha fogalmazhatok úgy, kicsit mocskosabb ügyben jártam. - ivott bele az italba, mely marta torkát. - Nem véletlenül nem kerestem, nem akartam ennél nagyobb bajba keverni. - előtte állt, mintha a férfi csak kivallatná éppen, ami valójában úgy is volt. - Megértem ha haragszik és ideges, én is az lennék a Maga helyében. - hangja őszintén csengett, megbánással s némi szomorúsággal benne. Igaz, nem tudta teljesen átérezni, s elgondolni, miken mehetett át az elmúlt két hónapban, de voltak sejtései a másikat látva.

Ray Craven:

Tette amit mondott, nem azért mert kérte, hanem mert így eléggé távol tudott maradni tőle. Miközben leült zakóját kigombolta.
-Nem hasonlítunk, soha nem is fogunk. - nézett rá, mind a ketten megviseltek voltak, noha rajta nem éktelenkedtek sebek. Eddig nem sok embernek sikerült megsebesítenie, és remélhetőleg nem most fogja elkezdeni.
- Bajba? Mintha ahhoz maga kellene. Azt hiszem nem fogta fel az utóbbi találkozásunkkor mondott szavaimat. Akarom! Érti ennek a szónak a jelentését, Petterson? Nem, nem testileg, hogy elkerüljük a félreértéseket. De ,hogy ennyire semmibe vegyen engem... Ez eléggé kellemetlenül érint. - elvette a poharat, de nem ivott bele. Lábait keresztbe tette úgy vezette körbe tekintetét a szobábán. - Ideges lennék, tényleg? Mégis milyen hangulatom legyen. Két hónap alatt, akárcsak ön, megjártam a poklot, erre az a magyarázata, hogy hasonlítunk? Tényleg, mégis miben?

Evan Petterson:

Mintha emlékezhetne minden egyes szóra, amit múltkor beszéltek ez után a két hónap után, ami a hátuk mögött volt. Azonban, ahogy kimondta, hogy akarja őt, szíven ütötte. Talán még soha senki nem vágta így az arcába ezt az egy szót, s hirtelenjében nem tudott mit kezdeni vele. Megköszörülte a torkát s a konyhapult felé indult, mely elválasztotta a két helységet egymástól. Poharát letette a világos márványfelületre, s meg kellett kapaszkodnia a pult szélében, mielőtt még lever valamit. Ujjai elfehéredtek, olyan erősen szorította. - Megértem, hogy ennyire ingerült, hisz én is az lennék a helyében. - nem nézett rá, háttal állt neki, úgy beszélt. Érezni lehetett hangján, hogy mennyire koncentrálnia kell, hogy hangja valamennyire higgadt maradjon. - Azt is tudom, hogy egy egyszerű bocsánatkérés nem kárpótolja Önt. - vett egy mély levegőt, melyet kicsit szaggatottabban fújt ki, mint kellett volna. - Bajba keveredhet, még nagyobba, mint amibe amúgy is keveredne. Én pedig, mint barátja, már ha még annak tart, nem akarnám belekeverni az ügyeimbe. - ütőere enyhén kidudorodott nyakán, ahogy beszélt.

Ray Craven:

- Nem a bocsánatkérésére van szükségem. - szemeivel követte minden mozdulatát, olyan érzése volt mintha nem lenne vele teljesen őszinte. - Rám nézne, ha hozzám beszél? Mert így nem érzem azt, hogy egyáltalán megbánta volna. Vagy menjek én oda? - oldalra döntve a fejét figyelte tovább. - Tudja már eleve bajba voltam akkor, amikor ott a bárban leültem maga mellé. Ha nem őszinte, akkor nem tudok segíteni. Vagy azt szeretné, hogy ezt itt és most fejezzük be? Mert csak egy szavába kerül és el megyek.

Evan Petterson:

Némán fordult vissza felé, még mindig  a pult szélét szorongatva. Legszívesebben rágyújtott volna, de nem ment ki a teraszra, mert tudta jól, hogy csak még jobban felbőszítené vele. Helyette próbálta valahogy rendezni magát, mély levegőket véve. - Én őszinte vagyok. Minden egyes szavam őszinte, amit Magához intézek és intéztem eddig. - szemeibe nézett, bár nem sokáig tudott úgy maradni. Teljesen úgy nézett ki, mint aki nem találja világát, hiába volt otthon, mindent idegennek érzett, mint aki össze van zavarodva. Reszkető kézzel túrt bele hajába, ami ezután cseppet sem volt olyan rendezett mint eddig, ahogyan ő maga sem. - Maga szerint azt akarnám? - meredt rá. - Maga szerint azt akarnám, hogy vége legyen? - ezen a kérdésen nem tudott kiigazodni, csak rázta fejét, majd határozott léptekkel ment oda s közel hajolva hozzá megtámaszkodott a kanapé háttámláján. - Felteszek én is egy vicces kérdést. Ön szerint miért hagytam Magánál a kabátomat? Ha tudtam volna, hogy kibaszott két hónapra eltűnök, Maga szerint nem szóltam volna? Azt hiszi, hogy van annyi feles időm, hogy hülyét csináljak másból s szórakozzak az érzéseivel? Mr.Craven, úgy hiszem Ön még idiótább mint én.