Make me your villain!

Spontán

Evan Petterson:

Elmosolyodott s végigsimított hátán, gerince mellett. Ellopni, jàtszadozni.. pont amire ő is vágyott, de nem engedhette meg magának mindezt. Ahogy ott feküdt alatta,mintha az idő lelassult volna velük, de nem bànta. Ujjai a férfi hajàba siklottak, ahogy az vàllàra hajolt. - Addig marad, amíg szeretné, Ray. - simogatta fejét, övét is felé döntve.

Ray Craven:

Nem tudta eldönteni, hogy a környezet, vagy a férfi volt ilyen hatással rá. Vagy ennyire fáradt volt, de észre sem vette, hogy elnyomta az álom. Fáradt volt, de beszélgetni szeretett volna, mindegy miről, csak hallgassa a férfi hangját. Ami nyugtatólag hatott rá. Végül csak nem lett belőle semmi. Valamikor az éjszaka közepén ébredt fel, pontosabban inkább riadt fel. Autómatikusan nyújt a párnája alá a pisztolyáért , de nem találta. Csak aztán jött rá, hogy nem otthon van, a fegyvert pedig nem is hozta magával a szobába.

Evan Petterson:

Érezte, hogy egy idő után, mintha jobban ránehezedne, s hiába szólítgatta halkan, a másik nem válaszolt. Olyan óvatosan mozdult vele, amennyire tudott s befektette az ágyba a férfit, majd betakarta. Nyúzott volt, akárcsak ő maga. Halkan kisétált, hogy leellenőrizze, biztos jól bezárta e az ajtót, leoltotta a villanyokat s indult is vissza, bár néhány pillanatra megállt s a teraszajtóra bámult, hogy kimenjen e rágyújtani, csupán egyetlen egy szálra. De megállta. Megállta, mert a másik nem szerette, s bízott abban, hogy így is el fog tudni aludni. Belépve a sötét szobába az ágy másik oldalára ment, majd befeküdt mellé. Furcsa volt neki s idegen, hogy egy másik férfi alszik mellette, hisz idejét sem tudta, mikor volt nála vendég utoljára, pláne úgy, hogy az ott is aludt. Kimerült volt és ideges, a férfi közelsége azonban elcsendesítette a benne tomboló vihart, így sikerült hamar elaludnia, s remélte, semmi sem fogja őket megzavarni az éjjel.

Ray Craven:

Hátra dőlve kezdte el bámulni a plafont, valaki mellette pedig megfordult, félhomályban nézett le az ágy másik felére, ahol a férfi nyugodtan pihent. Az oldalára fordult ismét, közelebb húzódva a férfihez, karját áttéve a másik derekán döntötte fejét a hátának. Ezt egész nap el tudta volna viselni, s ha rajta múlik ma Petterson egész végig mellette lesz. Reggel pedig majd kifaggatja. De addig is hagyja még magát elveszejteni az álmok világában.

Evan Petterson:

Mélyen aludt, ki tudja mikor sikerült neki ennyire belesüppednie az álmokba. Valahol talán a tudatalattia megnyugtatta hogy ott van mellette a másik. Reggel majd mesél neki, valamennyit. Nem szerette kiteregetni az életét s a problémáit, semmit sem. A hajnal lassan köszöntött be hozzájuk, derengéssel töltve meg a szobàt az ablakokon keresztül. Mikor felébredt, pàr pillanatig csak bámult maga elé, s csak akkor érezte meg a másik karját, mely átölelte. Hátrapillantott rá, elmerengve, milyen bèkésnek tűnik így. Óvatosan kibújt öleléséből, majd a szoba ajtaját behajtva a konyhába ment, hogy kávét csináljon meg valami reggelit. Annyira ki akart már menni rágyújtani, folyton csak arra tudott gondolni, de nem tette meg. Büdös lenne tőle, az pedig zavarja a másikat, s maga sem tudott ràjönni, miért is èrdekli ez ennyire. Rátámaszkodott a pultra s maga elé meredt. Miért érdekli ez ennyire? Mióta érdekli ennek az alaknak a szentbeszéde, hogy a cigaretta ennyire kàros? Megrázta fejét, s inkább csak felkészítette magát, hogy bizony, mesélnie kell, bármennyire is nem akart. Azonban mindenbe nem fogja beavatni.

Ray Craven:

Fázott, soha nem volt az a fázós típus, most mégis úgy érezte, hogy hiába a takaró ő meg akar fagyni. Így pedig már aludni sem lehet. Kezével alvó partnere után kutatott, hiszen emlékszik rá, hogy éjszaka még mellette volt. De hiába kereste ő már nem volt mellette. Kómásan mászott ki az ágy széléig és ült fel. Haja mint egy madárfészek, de végre kipihentnek érzete magát. Ásítva állt fel és indult a másik keresésére, ami nem volt nehéz, hiszen nem egy labirintus volt a lakás. A konyhában talált rá amint épp ügyködött valamin. Hangtalanul közelítette meg, mögé érve pedig átölelte fejét nyakhajlatába fúrta.
- Nem szeretek egyedül ébredni. Fel ébresztett volna Mr. Tökéletes Petterson. És még a reggelim sem az ágyba érkezett. Micsoda csalódás ez nekem. - kuncogott fel.