Nikó/BEFEJEZETT/Marvel ff./

45.fejezet

Az ajtó mellett Cloe állt és úgy tűnik rám várt...
-minden okés?-kérdi.
-igen...
-mi történt? Mi volt Zack baja?
-féltékeny Márkóra...
-Zack szerelmes beléd?!
-nem! Dehogy is!... Illetve... Nem tudom... Lehet... De nem tudom...
-akkor mondd el mit gondolsz róluk!-sétáltunk az udvar felé.
-jó...-sóhajtok egy kicsit-Márkó a báttyád... Amióta ide jöttetek minden nap szekál, kérdezős ködik mindent csinál, csak békén nem hagy... Ma esett le hogy...-itt elhallgatok és közben kilépek az udvarra.
-hogy?
-hogy valószínűleg tetszem neki... És hajt rám...
-igen... Ez így igaz...
-te honnan tudod?-lepődök meg és egy fa alattai asztalra ülök és a lábam a padra rakom. Míg Cloe a pad támlájára ült és a kezével a lábára támaszkodott.
-hallottam ahogy az egyik haverjával beszél rólad... És a naplóját tegnap este nyitva hagyta én meg kisanygal módjára bele olvasgattam-néz úgy mintha kisangyal lenne, mire én csak felnevetek kicsit.
-lehet engem is érdekelne az a napló... Kíváncsi vagyok mit ír rólam...
-higyj nekem semmi jót!-ironizál. Erre megint felnevetünk kicsit.-és Zackkel mi van?-fordítja komolyra a hangulatot.
-azt hiszem most féltékeny Márkóra... De nekem ő egy barát...-vagy több? Már én sem tudom... Lehet hogy többet is jelent nekem... De azok a gyönyörű smaragd zöld szemei... Annyira szeretem nézni... Igaz csak egyszer mélyültem bele... De az elég is volt hogy rájöjjek... Mennyire szépek!
-csak barát?-ezután rögtön megszólal a csengő az az vége az ebéd szünetnek...
-gyere menjünk!-állok fel.
-Zack csak egy barát neked?-áll fel Cloe és be indulunk.
-nem tudom... Igen...
-ez nem volt bíztató!
-tudom...-bementünk a terembe és leültünk mind a ketten a saját helyünkre. Nagy "meglepetésemre" Márkó ült már a mellettem lévő helyen, Zack meg nem volt a teremben... Vajon hol lehet? Bejött a tanár és neki állt tartani az órát, én csak rajzolgattam végig az egész órán... A vége felé vettem csak észre mit is rajzolok valójában... Egy smaragd zöld szemet... Mint Zacké... Becsukom a füzetet miután befelyeztem a rajzom. Beraktam a táskámba ls mivel pont most csöngettek és ez volt az utolsó órám ezért csak simán fölkaptam a táskám a vállamra és indultam is, volna haza, csak hogy....
-sietsz is haza cica?-szól hozzám Márkó, de én csak ránézek majd kiindulok a teremből.-ENNYIRE BERÁGTÁL RÁM?-kiáltja utánam.
-IGEN!-válaszolok és mivel nem előre néztem hanem oldalra fordítottam a fejem, hogy biztos eljusson a válaszom Márkóhoz, igy neki mentem valakinek.-oooo bocsi bocsi bocsi!-nézek rá az illetőre aki Zack volt...
-semmi baj...
-én... Most megyek...-néztem a két szép zöld szemébe... Annyira szépek!
-öhm... Csak gondoltam megbeszélhetnénk... Az ebéd szüneteset... És mert bocsánatot akarok kérni...
-semmi baj Zack... Meg van bocsájtva... Csak engedjük el...
-rendben...
-viszont... Akkor én most mennék...
-ja persze... Csak tessék...-mondta szomorkása és félre állt.

Haza sétáltam és otthon csöndben meg ebédeltem apával. Nincs kedvem most beszélni... Kis magányra vágyok... Így kaja után be is mentem a szobámba és becsuktam az ajtót. Kivettem a rajz füzetem és az órán készült rajzom belőle kiraktam a falamra. Pont úgy volt, hogy ha reggel felkelve felülök, azt lássam meg elöször. Előkészítettem még a holnapi ruhám, ami most egy fekete farmer és pulcsi meg egy piros pólóból állt. Igen. Tudok hordani színeket is. Ritkán szoktam már, de tudok... Unalmamban megpróbáltam befonni a hajam. Régen be tudtam, de most... Így fém kézzel... Háát... Meg kellett próbálnom! És ami azt illeti... Gyönyörű lett! Egy művészi tehetség vagyok! Tökéletesre sikerült! El ne higyjétek! Az egész szanaszét volt! Össze gubancolódott a hajam... És nem lett jó! Ezért újra és újra megpróbáltam. Nem adtam fel. És az utolsók más néztek ki valahogyan... Ez is megy egy kicsit legalább... Megpróbálhatnék ugyan így megtanulni mosogatni! Igazából nem szeretem magát a munkát... De jó ha megtudom csinálni... Végülis... Egyszer férjhez kell menjek... És akkor kell tudnom mosogatni!

Csak egy dolgot felejtettem el... Hogy én más vagyok mint a többiek... Hozzám kevesebb eséllyel jönnek oda a fiúk, hogy udvaroljanak... Egyáltalán ki akar egy fegyverrel, sőt egy gyilkossal össze jönni? Senki! És nekem pont ez a bajom! Eleredtek a könnycseppjeim amiket eddig vissza fogtam. Csak sírtam és sírtam... Mert jól esett. Jól esett kiadni magamból a sok fálydalmat és mindent! Mindent ami bántott, ami fájt, ami megsértett. És minden problémát is...