Egyszerű, mégis bonyolult

9.fejezet

- Nagyon komolynak tűnsz, megijesztesz -nézett mélyen a szemembe.

- Elég komoly dologról van szó... -kezdem el tördelni az ujjaim, idegességemben.

- Avery-ről van szó, a kapcsolatotokról...

- Mi van a kapcsolatunkkal? -lép be a helyiségbe az emlegetett szamár.

- Te mondod el, vagy majd én? -kérdezem nővéremtől.

- Majd én.. -fújja ki a levegőt. Én pedig kicsit megnyugszom, hogy nem nekem kell elmondani az igazat Adam-nek. - Nem akartam, hogy még megtudd, de Elizabeth nem hagy más választást... El kell mondanom valamit -fordul Adam felé.

- Most már tényleg kezdek megijedni... Elmondaná végre valaki, hogy mi folyik itt?

- Szóval.. -akad el egy pillanatra, most gondolom azon agyal, hogy hogyan is kezdjen hozzá, vagy mit is mondjon. Nagyon remélem, hogy az igazat fogja mondani... - Kötöttem egy fogadást a legjobb barátnőmmel -tördeli az ujját, én pedig megnyugszom, hogy tényleg hallgat az eszére és az igazat mondja.

- Milyen fogadást? És, hogy jövök én a képbe, vagy a kapcsolatunk? -érdeklődik legjobb barátom.

Avery rám pillant, én pedig bólintok, hogy folytassa.

- A fogadás maga nem lényeges, elbuktam ezért meg kellett csókolnom egy random idegent, nem akartam elmondani, mert nem jelentett semmit, és féltettem a kapcsolatunkat, kérlek ne haragudj -mondja el egy szuszra, amin nem csak legjobb barátom lepődik meg, de még én is.

Mi ez a marhaság? Miért nem az igazat mondta el?

- Ez most komoly? -kérdezi felvont szemöldökkel Adam. Nővérkém bólint, mi pedig várunk Adam reakciójára. Magam sem értem, hogy miért várok, meg kellene szólalnom, el kellene mondanom az igazat. Azt, hogy Avery igen csúnyán kihasználja Adam-et, ezenkívül még hazudik is neki. - Gyere- kapja el Avery kezét, majd elindulnak nővérem szobája felé, gondolom azért, hogy beszéljenek.

Csak állok és várok. Miért nem szóltam semmit?

Lépteket hallok az emeletről, Adam az. Sietősen szeretne távozni, de én elkapom a karját. Beszélnem kell vele.

- Köszönöm, hogy elakartad mondani, jó barát vagy -ölel magához. -Megbeszéltük a dolgokat, már nem vagyok mérges rá, csak azért akarok elmenni, hogy kicsit érezze, hogy azért haragszom, így remélhetőleg többet nem köt ilyen buta fogadásokat. -simítsa meg fejem, majd ad rá egy puszit.

- Adam.. -kezdeném, de félbeszakít.

- Nyugi rád nem haragszom -pöcköli meg az orrom. -Rád sosem tudnék haragudni -mosolyog szélesen.

Hát ha tudná az eredeti fogadást, valamint azt, hogy én tudtam, de nem mondtam el, biztos nagyon haragudna rám.

- A suliban találkozunk -int kezével, és már ki is lépett az ajtón.

Hát ezt nem hiszem el... Hogy lehet ilyen balfácán? És én, hogy lehetek az, hisz megtehettem volna... elmondhattam volna. Mégis, hogy vagyok ilyen szerencsétlen?

- Neked teljesen elment az eszed?! -ér le mellém Avery. - Alig tudtam magam kimagyarázni. Megbeszéltük, vagy már nem emlékszel? Úgy volt,, hogy nem mondasz neki semmit!

- Ilyenről nem volt szó, te kergetted magad ilyen ábrándokba. Nem fogok hallgatni, el fogok mondani neki mindent, nem hagyom, hogy meg vezesd a legjobb barátom -mondom határozottan.

- Szóval háborúzni akarsz? -lép közelebb.

- Hol érzed magad a katonaságba? Mégis milyen háborúról beszélsz? Én csak azt akarom, hogy Adam boldog legyen, és mindketten tudjuk, hogy nem melletted lesz az -mondom, majd táskámat kezembe véve elhagyom a házat, és elindulok az iskola felé.