Egyszerű, mégis bonyolult

26.fejezet

- És mikor? Miért? Hogyan? -kérdezte zavartan, pedig aki most a legnagyobb zavarban van, az én vagyok.

- Már elég régóta így érzek, csak sose mertem elmondani -sütöm le szemem. Sose gondoltam volna, hogy elmondom neki az érzéseimet. Valószinüleg, ha Owen nem kotyogja ki, Adam sose tudja meg. Talán úgy jobb lenne, de felesleges ezen agyalni. Most már mindegy...

- Hát pedig jobban örültem volna, ha tőled tudom meg, és nem egy idegentől -túr bele hajába, feszülten. Hiába töröm az agyam, fogalmam sincs, hogy mivel oldhatnám a feszültséget.

- Hát, ha rajtam múlt volna, valószínűleg sose tudod meg -vallom be az igazat, majd kínosan elnevetem magam. Mikor lesz már ennek a beszélgetésnek vége?

- Még most se tudom elhinni -pattan fel helyéről, majd elkezd össze-vissza járkálni.

- Na és mi olyan hihetetlen benne? Szerelmes vagyok beléd, te nem, éppen ezért jársz a nővéremmel -emelem meg kicsit a hangom. Érzem, hogy én sem tudom sokáig megőrizni a hidegvérem.

- De miért pont most kell megtudnom? Miért nem hamarabb? -néz mélyen a szemembe. Miért nem hamarabb? Ez egy jó kérdés, a válasz talán az, hogy sosem voltam elég bátor hozzá.

- Mi változott volna, ha hamarabb tudod meg? -kérdezem hirtelen. Mindegy mikor tudja meg, a lényeg ugyanaz, ő nem érez irántam többet, mint barátság. Ez pedig nekem kevés...

- Nagyon sok minden!

- Például? -faggatom tovább.

- Például viszonoztam volna -szólja el magát, én pedig értetlenül nézek rá. - Ne nézz így, volt egy időszak, amikor én is többet éreztem irántad, mint barátság. Amikor még a csillagos eget is lehoztam volna neked, ha arra kérsz. Másra rá se tudtam nézni, folyton rád gondoltam, de te észre se vettél engem. Pedig azért óvtalak minden fiútól, ezért volt ellenszenves az összes, aki csak egy kicsit is közelebb került hozzád. Azért beszéltelek lefelé a kapcsolatokról, mert más mellett el se tudtalak képzelni. Mindent azért csináltam, mert fontos voltál nekem, és ezt mindenki észrevette, a szüleim, a te szüleid. Szerinted miért voltak a célozgatások? Mindenki látta rajtam, látta a szememben, hogy nézek rád, te voltál az egyetlen, aki ezt nem vette észre.

- Én... -próbálok szóhoz jutni, de nem igazán sikerül. Most rajtam a sor, hogy meglepődjek.

- Még nem fejeztem be -figyelmeztet. - Annyira szerelmes voltam, hogy mindenkit elüldöztem magam körül, aki csak közeledni próbált. A leghőbb vágyam az volt, hogy végén majd veled jöjjek össze. De ez nem történt meg, mivel te nem vettél észre - törli meg szemét, mivel kiszökött egy kósza könnycsepp. - Nem vettél észre, tehát nincs jogod ehhez. Nincs jogod elmondani, hogy mit érzel. Nincs jogod felforgatni az életem, az érzéseiddel.

- Adam, én -sírom el magam én is, de mielőtt folytathatnám megelőz.

- Most inkább menj haza, egyedül akarok lenni -fordul nekem háttal, kezével pedig szemét kezdi el törölgetni.

- Sajnálom -csak ennyit mondok, majd kisétálok az ajtón.

Egész úton sírtam, de ki ne sírt volna a helyemben?! Álmomban sem gondoltam volna, hogy Adam valaha is viszonozni fogja az érzéseimet. Azt meg főleg nem, hogy én azt észre se fogom venni. Egyáltalán, hogy lehettem ilyen vak? Még a szülők és észrevették, én akkor miért nem? Biztos vagyok benne, ha akkor észre veszem, másképp alakult volna minden. Adam most nem Avery barátja lenne, hanem az enyém. Én pedig nem sírnék az utcán, mint valami óvodás. De igaza van Adam-nek, nincs jogom ehhez. Nincs jogom felforgatni az életét, az érzéseimmel. Mikor lett volna lehetőségem vele egy kapcsolatra, elszúrtam. Most már felesleges siránkozni.