Egyszerű, mégis bonyolult

32.fejezet

- Ezzel akarsz kiengesztelni? -fordulok nővérem felé. Egyáltalán nem tetszik a helyzet, ha tudom, hogy emiatt hív haza, eleve meg se fordulok és talán már félúton lennék Owen-hez.

- Ideje őszintén beszélnetek egymással, úgyhogy magatokra hagylak titeket -mondja és át is sétál a másik szobába, így kettesben maradunk a nappaliban.

- Miről szerettél volna ilyen sürgősen beszélni? Nekem még dolgom lenne -veszem hűvösre a figurát, semmi kedvem most a bájcsevejhez. Egy dolgot akarok most, az meg nem ebben a városban van.

- Azt hittem azért ennél lelkesebb leszel. Megértem, hogy haragszol rám, de...

- Nem haragszom rád -szólok közbe. Tényleg nem haragszom rá, legalábbis már. Rájöttem, hogy felesleges haragudnom, ami történt, megtörtént. Nem szeretnék tovább azon agyalni, hogy mi miért történt. Mostantól előre akarok tekinteni, nem foglalkozva a múlttal.

- Akkor jó -sóhajt egy nagyot, majd közelebb lép. - Avery elmondott mindent.

- Mit értesz minden alatt? -érdeklődöm. Egyáltalán nem mindegy, hogy drága nővérkém milyen információt osztott meg vele. Van olyan infó, ami már nem érvényes. Például az, hogy már nem vagyok belé szerelmes.

- Elmondta, hogy csak fogadás miatt jött össze velem, ami miatt elsőnek nagyon kiakadtam, faképnél akartam hagyni, de nem tudtam, mert egy olyan dolgot hozott fel, ami túlságosan is érdekel -néz mélyen a szemembe. - Téged.

Jaj ne...

- Mit mondott rólam? -kérdezem meg félve, reménykedve abban, hogy drága nővérem nem most akarja játszani a jótündért.

- Felnyitotta a szemem. Elmondta, hogy miért akartál annyira védeni tőle -kezd bele, én pedig inkább elfordulok tőle, hogy ne kelljen tovább a szemébe néznem. Sajnos tisztában vagyok vele, hogy most mi fog következni.

- Inkább ne folytasd, nem számít már -mondom ki nehézkesen, és inkább az ajtót kezdem szuggerálni, várva a csodát. Mondjuk azt, hogy Owen lép be rajta.

- De számít. Most, hogy tudom az igazat, nem tudok szemet hunyni felette. Mondta hogyan érzel irántam -ugyan nem látom, de hallom, hogy egyre közelebb lépked. Háttal állok, még mindig az ajtót bámulom. - Tudom, hogy szerelmes vagy belém. És nagyon sajnálom, hogy én ezt eddig nem vettem észre -lép közvetlen a hátamhoz, majd kezével végig simít karomon.

- Adam...

- Hadd fejezzem be, kérlek -szól közbe. - Az elején nem éreztem úgy, mint te, hiszen ha így lett volna nem jövök össze a nővéreddel, amit így utólag már nagyon bánok. De ahogy telt az idő, leginkább akkor amikor az a cserediák belépett ebbe a házba, rájöttem, hogy nem egyszerű barát vagy számomra. Próbáltam elnyomni ezt, de nem igazán ment. Még Avery is szóvátette, hogy valami nincs rendben, de túl gyáva voltam szakítani vele. Ha visszaforgathatnám az időt sok mindent másképp csinálnék. -sóhajt. Már azt hittem, hogy végzett a monológjával, de ekkor folytatja. - Szerelmes vagyok beléd, és ha szeretnéd, szívesen járnék veled.

- Sajnálom, de ez nekem nem megy -távolodok el tőle, így keze is lekerül rólam. - Szerelmes voltam, tény és való, de már nem vagyok. -fordulok vele szembe. - Ha nem most mondod ezeket, hanem mondjuk egy hónappal hamarabb, akkor boldogan mondok igent és ugrok a nyakadba, de így... Így nem megy, sajnálom.

- A cserediák miatt? -kérdezi, és látszólag próbálja megőrizni a hidegvérét.

- Ne kérdezz olyat, amire tudod a választ -mondom, és elhagyom az épületet.