- Nincs kedvem most ehhez, kérlek ülj el -fordulok ismét felé, majd megpróbálom magamra varázsolni a legártatlanabb, legédesebb tekintetemet, melyet azon ritka alkalmakkor vetek be, amikor el szeretnék érni valamit. Adott esetben azt, hogy Owen elmenjen mellőlem, de úgy látszik most nem hatásos tekintetem, mert nem mozdul sehova.
- Nem ülök el, még akkor se, ha ilyen szépen nézel rám -mondja, majd megpöcköli az orrom. Ezért visszavarázsolom magamra a csúnya nézésem.
- Idióta -motyogom, majd ismét az ablak felé fordulok. Hogy lehet valaki ilyen makacs? Ilyen idegesítő?
- Cuki vagy, amikor bosszankodsz -vigyorog még mindig. Megforgatom a szemem.
- Te meg akkor, ha hallgatsz -szólok vissza.
- Ezt értsem úgy, hogy nem tervezel beszélgetni velem az út során? -kérdezi, majd kezét a szívére helyezi, hogy ezzel kifejezze csalódottságát. Viselkedésére újra szemet kell forgassak.
- Pontosan, és ha lehet ebben a két napban is kerülj el -zárom le a témát.
- Ne kérj ilyet, mindketten tudjuk, hogy úgysem tartom be.
- Hosszú lesz ez az út -sóhajtok.
- Hamarabb eltellne, ha kommunikálnál velem rendesen.
- Azok után amit tettél, nem akarok veled beszélgetni -nézek a szemébe, hogy hátha így jobban felfogja amit mondok.
- Már bocsánatot kértem miatta...
- Azt hiszed elég egy szimpla bocsánatkérés? -kérdezem hisztérikusan.
- Mi mást tehetnék? Visszaforgatni sajnos nem tudom. De legyen, elismétlem még egyszer, nagyon sajnálom. Kérlek bocsáss meg nekem.
- Inkább hagyjuk -fordulok el tőle.
- Ugyan már, nem haragudhatsz rám örökre -fújtat.
- Nem örökre, csak addig amíg nálam élsz -világosítom fel.
- Lizi...
- Semmi Lizi, maradj csendben. Aludni akarok -vágok szavába, majd elhelyezkedek kényelmesen, hogy végre aludni tudjak. Szerencsére most már nem mond semmit, így semmi se állna az utamba ahhoz, hogy aludjak, de most is utolér a balszerencse, mert már nem vagyok álmos. Ez az én formám. Ettől függetlenül nem nyitom ki a szemem, mert így legalább nem kell beszélgessek Owennel.
Percekig nem történik semmi, már kezdem unni az alvás színlelését, amikor megérzem, hogy valaki betakar. Kinyitom a szemeimet, és egyből megakad a tekintetem Owen kezein, amivel rám teríti az egyik felsőjét.
- Nem akartam, hogy megfázz -mosolyog rám.
Hirtelen megszólalni se tudok, annyira meglepett a dolog. Ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon is aranyosnak tartom ezt a gesztusát. De megpróbálom nem kimutatni. Mivel még mindig nem tudom, hogy mit mondjak, így inkább csak az ablak irányába fordulok, és jobban magamra húzom az Owen-től kapott felsőt. Mikor már nem látom az arcát végre kiengedhetem a magamban tartott mosolyt. Aztán ismét lehunyom a szemem.
- Megérkeztünk -kiabál a tanár. Nekem is kipattannak a szemeim, úgy látszik tényleg sikerült elaludnom.
- Felébredtél álomszuszék? -kérdezi Owen, amint felé fordultam. A kábulat miatt csak egy bólintásra telik tőlem, majd megpróbálom egy kicsit kinyújtóztatni végtagjaim.
- El se hiszem, hogy az egész utat végig aludtam -masszírozom halántékom.
- Én se -kuncog. - De aranyosan aludtál, nézd -tolja elém telefonját, amiben legalább tíz kép van rólam, miközben alszom.
YOU ARE READING
Egyszerű, mégis bonyolult
Romance- Befejezett - Egy lány aki teljesen átlagosan éli mindennapjait, kinek csak egy igaz barátja van, és aki a nővére árnyékában él.... A nővére mindent megkap amit szeretne, és nem érdekli, hogy hogyan vagy kitől veszi el azt ami kell neki. Elizabeth...
